Ungarische Verteilschriften

Aus dem Inhalt: „Klar ist, dass niemand beweisen kann, dass es keinen Gott gibt, aber ist andererseits seine Existenz beweisbar? Wenn das Letztere möglich ist, dann sind die atheistischen Verbände einem Irrtum aufgesessen. Kann man darüber hin­aus zeigen, dass es den biblischen Gott gibt, dann gehen die Atheisten auf die Hölle zu, denn die Bibel sagt: „Deren Los ist die dunkelste Finsternis“ (Judas 13b).“ Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! És mégis létezik – a mi Istenünk! Az Istennel kapcsolatos kérdéseket sokan megpróbálják kikerülni, vagy a rájuk adott válaszokkal nem törődnek. Mindez végleg nem sikerül. Londoni ateisták nemrég emeletes buszokon akarták reklámozni, hogy nincs Isten. Ezt egy angol reklámtörvény meghiúsította, mivel csak olyasmit lehet reklámozni, ami konkrét tényekkel bizonyítható. Persze az agitátorok egyike sem tudta bizonyítani, hogy Isten nem létezik. A reklámozhatósági feltételek miatt, mintegy kibúvóként, megváltoztatták szlogenjüket, miszerint „valószínűleg” nincs Isten. Ha ez igaz, akkor Isten létezésének is van valamennyi valószínűsége, ami egyeseket máris elgondolkoztatott. Németországban az ateisták hasonló reklámkampányát egyáltalán nem engedélyezték nyilvános buszokon. Ezért azok elhatározták, hogy egy saját reklámbuszt küldenek németországi körútra. A német szlogen még kiélezettebb volt, mint az angol: „Isten [minden valószínűség szerint] nem létezik.” Gondolkodó lényként az ember önkéntelenül felteszi a kérdést, hogy vajon az ateisták miért hadakoznak valami ellen, ami saját felfogásuk szerint nem is létezik. Világos, hogy senki sem tudja bizonyítani, hogy Isten nem létezik, de létezése vajon bizonyítható-e? Ha az utóbbi lehetséges, akkor az ateisták kárhozatra jutnak, hiszen a Biblia, azaz Isten kinyilatkoztatott üzenete szerint rájuk „az örök sötétség homálya vár” (Júdás levele 1. 13). Ennél nagyobb veszteséget el sem lehet gondolni: örök sötétségben, Istentől mindörökre távol lenni. Isten létezésének kérdését most két új istenbizonyíték segítségével szeretnénk megválaszolni. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 1,21 versében így fogalmaz: „hiszen megismerték Istent” – ez egy nagyon erős állítás, és azt bizonyítja, hogy Isten a Biblián kívül is kijelentette és megismerhetővé tette magát minden ember számára. Bár az istenbizonyítékok nem vezetnek el közvetlenül a hithez, mégis fontos szerepük van: Cáfolják az ateizmust, és alkalmasak arra, hogy ledöntsük vagy elhárítsuk a hit akadályait. A régebbi istenbizonyítékok például Arisztotelésztől, Canterburyi Anzelmtől és Aquinói Tamástól származnak. Most két istenbizonyítékot nevezünk meg, amelyeket a jelen írás szerzője csak az utóbbi években dolgozott ki, nevezetesen (a) az információ természeti törvényeiből levezethető és (b) a profetikus-matematikai bizonyítékot: Az információ természeti törvényeiből levezethető bizonyíték Az információra vonatkozó természeti törvényekből következik, hogy az összes élőlény sejtjeiben jelenlévő hatalmas mennyiségű információ egy intelligens Tervezőt feltételez. Ellentétben a történeti istenbizonyítékokkal, amelyek messzemenően filozófiai jellegűek, most – elsőként – egy természeti törvényeken alapuló bizonyítékot ismertetünk, egy intelligens információforrást, és ezzel mutatunk rá a teremtő Isten létezésére. Semmiképpen sem hivatkozhatunk Kantra, aki 200 évvel ezelőtt élt, és akit az istenbizonyítékok nagy lerombolójának tekintenek, hiszen akkoriban a mai természettudomány kutatási eredményeinek csak egy töredéke volt ismert. „Kezdetben volt az információ című könyvemben” [1] részletesen kifejtem a bizonyítást. A „profetikus-matematikai istenbizonyíték” A Bibliában több mint 3000 olyan profetikus, vagyis a jövőt előre leíró kijelentést olvashatunk, amely már beteljesült. Jól érthető példaként álljon itt az Izráel népének szétszóratásáról szóló prófécia az 5Mózes 28,64-65 versekben, amely a történelemben megvalósult; vagy az Ígéret Földjére való visszatérésről szóló jövendölés a Jeremiás 16,14-15 versekben, amely csaknem 2000 év után, 1948-ban teljesedett be Izráel államának megalapításával. Ezt a sajátosságot a világtörténelem egyetlen más könyve sem tudja felmutatni. Ezzel egyedülálló kritériumhoz jutunk az igazság vizsgálatánál. Lehetséges, hogy emberek 1500 éven keresztül ilyen sok pontos jövendölést tegyenek? Ezek a jövendölések vajon véletlenül valósultak meg, vagy pedig azért, mert a Biblia szerzője maga Isten, aki mindentudása alapján olyan jövendöléseket tehet, amelyek azután a történelem során beteljesülésük által ellenőrizhetők? El tudjuk képzelni, mit jelent ez? Egy modell által szeretném ezt szemléltetni: Képzeljünk el egy óriási hangyabolyt, amelyben az egyébként fekete hangyákon kívül csak egyetlen vörös hangya van. Könnyen belátható: Minél nagyobb a boly, annál kisebb annak a valószínűsége, hogy a vörös hangyát véletlenszerűen (pl. bekötött szemmel) kiragadjuk belőle. A kérdés ez: Annak valószínűségéhez, hogy 3268 fehérje véletlenszerűen kialakuljon – ugyanúgy minthogy véletlenszerűen kiragadhassuk a bolyból az egyetlen vörös hangyát –, vajon hány hangyára lenne szükségünk? Egy becsléssel kezdjük: Talán elég lenne egy fürdőkádnyi hangya, vagy a Boden-tó vizét kellene hangyákkal helyettesíteni, vagy talán az egész földgolyó térfogatát kellene velük megtölteni? A számítás azt mutatja, hogy még az utóbbi is túl kevés. Akkor talán az egész, elképzelhetetlenül nagy univerzumot kellene hangyákkal megtölteni, esetleg kettő vagy három ilyen univerzumot, netán százat (102) vagy ezret (103)? A matematikai számítás, amely megadja az univerzumok tényleges számát, meghaladja minden képzeletünket. Eredménye: 10896 (az egyes után 896 nulla), ez pedig számunkra felfoghatatlan nagyság. Vajon mit jelent ilyen roppant nagyszámú univerzum, színültig megtöltve hangyákkal? – Azt, hogy több mint 3000 fehérje véletlenszerű kialakulásának valószínűsége gyakorlatilag nulla. A matematikai számítások számszerű eredményei olyan gigantikussá, a csillagászatit is meghaladóvá nőnek, hogy gondolkodásunk és képzelőerőnk képtelen felbecsülni ezt a realitást. A részletes számítások „Meg van írva” című könyvemben [2] olvashatók. Ezt a bámulatos eredményt így lehet röviden összefoglalni: A „profetikus-matematikai istenbizonyíték” által igazolható egy mindentudó és mindenható Isten létezése, aki azonos a Biblia Istenével. Ebből három fontos következtetést lehet levonni: 1. A Biblia Istentől való, és igaz Egyetlen ember sem képes olyan jövendöléseket tenni, amelyek azután kivétel nélkül beteljesednek. A Biblia tényleges, tulajdonképpeni szerzője a mindentudó és mindenható Isten (2Timóteus 3,16). Ezért az egész Biblia igaz. Jézus így imádkozott Atyjához: „A te Igéd igazság” (János 17,17), Pál apostol pedig megvallja: „Hiszek mindabban, ami meg van írva” (Csel 24,14). Ő a „profetikus-matematikai istenbizonyíték” nélkül is bízott Istenben. 2. Nincs más Isten, csak a Biblia Istene A múltban felsorolt egyetlen istenbizonyíték sem határoz meg egy konkrét istent. Ezek olyan általánosan fogalmaznak, hogy bármelyik vallás felhasználhatta őket. A „profetikus-matematikai istenbizonyíték” ellenben egyértelműen utal a Biblia Istenére és Fiára, Jézus Krisztusra. Egy ilyenfajta bizonyíték nem használható más vallások isteneire. Ezzel összhangban a Biblia kijelenti, hogy az emberek különböző vallásaikban számtalan istent neveztek meg: „Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala” (1Korintus 8,5-6). A 96. zsoltár 5. versében a Biblia elveti a vallások minden istenét: „Hiszen a népek istenei csak bálványok.” A bálványok szolgálata nem semleges dolog. A megkísértés történetében (Máté 4,8-10) az ördög azt kívánta, hogy Jézus imádja őt. Jézus Isten Igéjével űzte el a kísértőt: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Máté 4,10) Az Újszövetség kijelentései szerint az ember a bálványimádásban a gonosz szellemeket, vagyis a démonokat szolgálja (1Korintus 10,20), és ezzel teljesíti az ördög kívánságát, amit Jézus a megkísértésekor határozottan megtagadott. A bálványimádás bűn, méghozzá olyan bűn, amely kizárja az embert Isten országából (1Korintus 6,9; Galata 5,20-21; Jelenések 21,8; 22,15). 3. Az ateizmus cáfolata Az ateizmust kétféle módon cáfoltuk: (1) az információra vonatkozó természeti törvények és (2) a „profetikus-matematikai istenbizonyíték” segítségével. A Biblia a 14. zsoltár 1. versében így értékeli az ateizmust: „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten.” A Prédikátor könyvének 8,13 versében pedig ezt olvassuk: „A bűnösnek (az örökkévalóságban) nem lesz jó dolga.” Tehát az ateisták nemcsak hogy a levegőbe markolnak, de már úton vannak az örök kárhozatba: „Aki pedig nem hisz (az Úr Jézusban), elkárhozik” (Márk 16,16). Lehetséges a szabadulás Ez az írás nem szeretne senkit sem vádolni eddigi életútja miatt – sem a házasságtörőket, sem a csalókat; sem a különböző vallások híveit, sem az ateizmus propagálóit. Sokkal inkább az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kárhozatba vezető utakra, és minden olvasónak odakiáltsuk: Minden bűnös számára még ebben az életben lehetséges a megtérés az egyetlen élő Istenhez! János evangéliumának 3,17-18 versei röviden összefoglalják azt a messzemenő következtetést, amelyet e kijelentésből levonhatunk: „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” Mivel Isten az ember értelme elé tárta, szívébe oltotta az örökkévalóság tudatát (Prédikátor 3,11), földi életünk dolgaiban nem találhatunk igazi kiteljesedést. Mi az örökkévalóság számára teremtett lények vagyunk, ezért létezésünk sohasem szűnik meg. A halál falán túl csak két tartózkodási hely van – a menny és a pokol. Az előbbi kimondhatatlanul gyönyörű, a másik elképzelhetetlenül rémes és borzalmas. Istennek az a kívánsága a Biblia egyértelmű kijelentése szerint, hogy vele legyünk a mennyben. Ehhez szükségünk van az Úr Jézusra. Ő nyitja meg a mennyország kapuját, mivel váltsághalála árán megszabadított minket bűneinktől és azok büntetésétől; és új élettel, jövővel ajándékozott meg minket – kegyelemből. Ha szeretnél bűneid terhétől megszabadulni és örök üdvösségre, azaz örök életre jutni, akkor le kell térned a régi, Jézus nélküli utadról, és Őt mint életed urát szívedbe kell, hogy fogadd. Ezt az életfordulatot egy őszinte imával magadévá teheted, amelyet így is megfogalmazhatsz: „Úr Jézus Krisztus! Ismerem a nevedet, de idáig úgy éltem, mintha egyáltalán nem léteznél. Felismertem, hogy ki vagy, ezért most hozzád fohászkodom. Tudom, hogy van menny, és van pokol. Ments meg engem a pokoltól, ahová bűneim és hitetlenségem miatt jutnék. Az a kérésem, hogy mindörökké veled lehessek a mennyben, a te világosságodban. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a saját érdemeim, hanem csak a beléd vetett hit által juthatok a mennybe. Mivel szeretsz engem, értem is meghaltál a Golgota keresztjén, köszönöm, hogy akkor és ott vétkeimet magadra vetted, és bűnadósságomat helyettem kifizetted. Ezért szívből köszönetet mondok neked! Te látod minden bűnömet – gyermekkoromtól fogva. Ismered életem minden egyes vétkét – azokat, amelyekről tudok, de azokat is, amelyeket régen elfelejtettem. Mindent tudsz rólam, hiszen pontosan ismersz. Ismered szívem minden rezdülését, legyen az öröm vagy bánat, boldogság vagy csüggedtség. Életem előtted nyitott könyv. Tudom, hogy úgy, ahogy most vagyok, és ahogy eddig éltem, nem állhatok meg sem a Te színed előtt, sem az élő Isten előtt; és a felkínált kegyelmed elutasításával kirekeszteném magam a mennyből. Ezért kérlek, bocsásd meg minden vétkemet. Bűneim miatt bánkódom, azokat fájlalom. Úr Jézus, most kérlek, szabadíts meg mindentől, ami helytelen előtted, és ajándékozz meg a belőled való új élettel, amelyre áldásodat adhatod. Nyisd meg értelmemet, hogy megértsem szavadat, a Te Igédet, a Bibliát. Segíts, hogy felismerjem, mit akarsz általa nekem mondani, és hogy új erőt és életörömet találjak benne. Mostantól fogva légy életem Ura, akihez tartozom, és akinek engedelmeskedni akarok. Adj hozzá készséges szívet. Kérlek, mutasd meg nekem az utat, amelyen most járnom kell. Köszönöm, hogy meghallgattál. Hiszek ígéretednek, hogy miután hozzád fordultam, tulajdonoddá tettél, s így veled lehetek amindörökre. Örülök e nagy nyereségnek, s köszönöm, hogy most már minden helyzetben velem vagy. – Kérlek, segíts olyanokra találnom, akik hisznek benned, mint személyes Megváltójukban, és vezess olyan biblia-hű gyülekezetbe, ahol Te vagy a középpont, s ahol rendszeresen hallhatom a Te üzenetedet hozzám. Ámen.” Dr. Ing. Werner Gittnyugalmazott igazgató és professzor

Wir leben in einer sich ständig verändernden Welt. Die historischen Wissenschaften halten diesen Wandel in ihren Geschichtsbüchern fest. Gibt es wirklich nichts in dieser Welt, was bleibt und feststeht? Nach den gesicherten Erkenntnissen der Physik sind es die Naturgesetze und Naturkonstanten, die keiner Veränderung unterliegen. Es gehört zu den neueren naturwissenschaftlichen Erkenntnissen, dass das Leben auf unserer Erde grundlegend von den Naturgesetzen und den speziellen Werten für die Naturkonstanten abhängt. A fizikai állandók Istenre mutatnak Állandóan változó világban élünk. Ezt a változást a történelemkönyvek rögzítik. A Hérakleitosz, görög filozófusnak (Kr. e. 535-475) tulajdonított mondás: „panta rhei” (görög, minden folyik) azt mutatja, hogy már az ókorban is érzékelték világunk állandó változását. Valóban nincs semmi a világon, ami változatlan és állandó? Ami világunkban megváltoztathatatlan A fizika felismerései szerint a természeti törvények és a fizikai állandók nem módosulnak, nincsenek alárendelve az állandó változásnak. A természeti törvények az anyagi világra olyan, mindenre kiterjedő hatást gyakorolnak, hogy a világmindenség legtávolabbi pontján is érvényesek. Nem létezik egyetlen olyan atom, amely kivonhatná magát a befolyásuk alól. Az összes folyamat – és már egyetlen élő sejtben is több ezer zajlik – a természeti törvények abszolút fennhatósága alatt áll. Ezen a földön és a világmindenségben nem létezik olyan esemény, amely a másodperc milliomodrészének egy tört részére figyelmen kívül hagyná a természeti törvényeket. A legnagyobb ámulattal tölthet el bennünket létezésük, hogy valami a tér és az idő határait meghaladóan ennyire alapvető, ennyire kiterjed mindenre és mindent áthat. A természeti törvények csodája Tudunk még kellőképpen csodálkozni a természeti törvényeken? Elképesztő a működésük! Nem régen megfigyeltem, ahogyan egy óriási hajó lassú mozdulatokkal halad a hamburgi kikötő vizében. Míg ezen gondolkodtam, eszembe jutott egy természeti törvény, amelyet már Arkhimédész (Kr. e. 285-212) is felismert: „Minden vízbe mártott test annyit veszít a súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya”. Tudatában vagyunk egyáltalán, milyen nagyszerű dolog történik ilyenkor? Ha felszalad például egy patkány a fedélzetre, a hajó abban a pillanatban reagál, és pontosan annyival mélyebbre merül a kikötő vizébe, hogy az így kiszorított vízmennyiség megfeleljen a patkány súlyának. Ki adja ki a parancsot a vízmolekuláknak, hogy húzódjanak egy kicsit odébb, hogy a hajó mélyebbre merülhessen pontosan a patkány súlyával megegyező mértékben? Paul Davies (1946-), brit fizikus egyenesen egy fajta mindenhatóságot tulajdonít a természeti törvényeknek, mert az egész világegyetem valamennyi fizikai folyamatát uralják. Csodálatos, hogy a rendszereknek nem szükséges először tájékoztatniuk a természeti törvényeket a maguk állapotáról, hogy aztán tőlük megfelelő parancsokat kaphassanak, és az utasításoknak megfelelően viselkedhessenek. A fizikai állandók páratlan precizitása A második változhatatlan jelenséget a fizikai állandók nyújtják. Ezek azok a fizikai értékek, amelyek semmivel sem befolyásolhatók – az egész világűrben állandóak, és az idő múltával sem változnak. A fizikai állandók sokaságából itt csak négy példát ragadunk ki: Fénysebesség: c = 299 792 458 m/s Gravitációs állandó: G = 6,674 08 (31)·10-11 m3/(kg·s2) Planck állandó: h = 6,626 070 040(81)·10-34 Js Finomszerkezeti állandó: α = 1/137,0360 (dimenziómentes) A fizikai állandókkal kapcsolatban egy második elismerésre méltó kijelentés a brit fizikustól és matematikustól, John D. Barrowtól (1952-) származik: „Léteznek a világegyetem vázában olyan összetevők, amelyek titka rendíthetetlen állandóságukban rejlik. Ezek a változhatatlan dolgok azok, amelyek az univerzumot azzá teszik, ami, és amelyek megkülönböztetik más, elképzelhető világoktól. Van egy olyan arany fonal, amelyből az egész természetet átható folyamatosság hálója szövődött. Ez az a háló, amely alapján azt várjuk, hogy bizonyos dolgok a világmindenség távoli pontján ugyanúgy viselkednek, mint a Földön, és hogy ezek korábban sem viselkedtek másképp, mint ma, valamint hogy ezek a jövőben is ugyanilyenek maradnak, és így ebből a szempontból sem idő, sem tér nem számít.” A fizikai állandók nem magyarázhatók vagy nem számíthatók ki valamely fizikai elmélet alapján. A fizikusok állandóan kutatnak az „egyesítő elmélet” után, amelytől azt remélik, hogy általa a fizikai állandók kiszámíthatóvá válnak. Hogy egy ilyen elmélet egyáltalán létezik-e, ma még teljesen nyitott kérdés. Az újabb természettudományos felfedezések közé tartozik, hogy a földi élet alapvetően a fizikai állandóktól és azok speciális értékeitől függ. A szakirodalomban „antropológiai elvről” vagy „finomhangolásról” beszélnek, és ezen azt értik, hogy valójában csak az állandók számunkra ismert konstellációja teszi lehetővé az életet a földön. A fizikai állandóktól függnek a világmindenségben a méretek és az arányok. Meghatározzák azt is, miért olyan kicsi egy atom, és miért olyan nagy egy nap. Az élet egy selyemszálon függ Létezésünk kritikus mértékben függ a fizikai állandók pontos értékétől. Így például a proton és a neutron tömege nagyon precízen egymáshoz van hangolva: A proton tömege: mP = 1,672 623·10-24 g A neutron tömege: mN = 1,674 928·10-24 g A neutron csak mN - mP = 0,002305·10-24 g-mal vagyis 0,138%-kal (≈ 1/7%) nagyobb a protonnál. Ha ez másképp lenne, és a proton volna nehezebb a neutronnál, akkor mi nem léteznénk. Létezésünk tehát a fizikai állandók hajszálvékony selyemszálán függ – pontosabban azok precízen egymáshoz hangolt értékein. A brit biológus, Rupert Sheldrake (1942-) írja: „Miért olyanok a természeti törvények, amilyenek, és miért az az értékük az alapvető fizikai állandóknak, ami?… Ha az állandók értékei mások volnának, nem léteznének csillagok, atomok, bolygók, emberek. Ha az állandók csak egy kicsit is mások volnának, nem léteznénk. Például ha csak minimálisan volna más a magerők és az elektromágneses erő közötti erőviszony, akkor nem léteznének szénatomok, és ebből következően nem volna szénen alapuló élet, mint amilyen bolygónkon létezik.” John Barrow a természet drótkötélmutatványáról beszél. Kiválasztott két tetszés szerinti fizikai állandót, a finomszerkezeti állandót, α ≈ 1/137, és az elektronnak a proton tömegéhez viszonyított arányát, β = mE/mP ≈ 1/1840, és csak ezt a kettőt variálta, miközben az összes többi fizikai állandó és természeti törvény változatlan maradt. Aztán felállított egy α-β-diagramot, amelyben minden koordinátapont egy másik, elképzelt univerzumnak felel meg. A számítási eredmény rendkívül meglepő volt, mert széles sávokban semmiféle rendezett struktúra létrejötte nem volt lehetséges. Csak egy rendkívül keskeny sáv volt életre egyáltalán alkalmas. Ha kiválasztunk két másik fizikai állandót, és készítünk egy ennek megfelelő diagramot, ahol csak azt a kettőt variáljuk, szintén nagyon keskeny olyan sávot kapunk, ahol lehetséges az élet. Ha megengedjük, hogy egyszerre több állandó is módosuljon, akkor még tovább szűkül az életre alkalmas sáv. Az általunk megfigyelt fizikai állandók tehát rendkívüli módon kedveznek az életnek. Mintha csak az életre szabták volna őket. A fizikai állandók biztosítják univerzumunk létezését. Ha ezeknek más volna az értékük, egészen egyszerűen nem lennének emberek. Nemcsak a mi életünk, hanem minden egyéb élet is a lehető legfinomabban egymáshoz hangolt fizikai állandók rendkívül vékony selyemszálán függ. Thomas Schimmel, karlsruhei fizikus, a következőre jutott: „Ha a fizikai állandók csak egyezred másodpercre inganának is meg, minden biológiai élet megszűnne ezen a bolygón”. Az a rendkívüli pontosság, amellyel a fizikai állandók egymáshoz vannak hangolva, ahhoz a mesterlövészhez hasonlítható, aki biztonsággal eltalálná a világmindenség túlsó végén található pénzérmét. Vagyis lövésével olyan távolságot hidalna át, amelyet a fény a fent megadott, kb. 300 000 km/s sebességgel több mint 10 milliárd év alatt tenne meg. Következtetések Mi a magyarázat a fizikai állandóknak erre az elképzelhetetlenül finom összhangjára? Hogyan jöhetett létre ez a világmindenség, amelynek léte ennyire érzékenyen függ a fizikai állandók megfelelő sorozatától? Két alternatíva képzelhető el: 1. modell: Univerzumunk csak egy a sok közül. Az előttünk ismert fizikai állandók csak a mi univerzumunkban véletlenül vettek fel ilyen értékeket. Ezért egy multiverzumból kell kiindulnunk, vagyis más univerzumok millióiból és millióiból, amelyekben szintén véletlenül a fizikai állandóknak teljesen más kombinációi alakultak ki. Értékeik speciális együttállása következtében csak a mi univerzumunkban tudott az élet meghonosodni. De vajon van-e értelme egy olyan hipotézisnek, amely szerint léteznek más univerzumok, ahol más fizikai állandók érvényesülnek? Senki se tudja, hogy ezek az univerzumok léteznek-e egyáltalán. Soha semmi ilyesmit nem mértek vagy figyeltek meg. És ha léteznének is, miért lennének ott más fizikai állandók „beállítva”? Kialakulhatnak egyáltalán véletlenül a fizikai állandók, hogy aztán a világmindenségben mindenütt érvényesek legyenek? 2. modell: Univerzumunk Istentől ered. Egyenesen szükségszerű ez a következtetés. A tények összessége olyan lenyűgöző, hogy nyugodtan mondhatjuk, Isten létét támasztja alá. Az ismert brit csillagász és matematikus, Sir Fred Hoyle (1915-2001) megvallotta: „Semmi sem rendítette meg az ateizmusomat olyan erősen, mint a fizikai állandók finom összehangoltsága”. Ha Istenre mutató érvről van szó, mindig fel kell tenni a kérdést, Istennek mely tulajdonságát bizonyítja. Amikor a fizikai állandókból következtetünk Istenre, az soha sem Isten egész lényére vonatkozik, mégis bizonyos azonban: A fizikai állandók létrehozójának létezni kell (Isten létbizonyítéka). Rendkívül zseniálisnak és hatalmasnak kell lennie, ha képes volt egy ilyen óriási világmindenséget megtervezni és megalkotni. Arra, hogy ez az Isten a Biblia Szentháromság Istene, természettudományos nézőpontból nem lehet következtetni. Miután azonban az ateista értelmezés (1. modell), nem bizonyult tarthatónak, semmi sem áll a bibliai hit útjában.[1] Ezért a továbbiakban úgy értelmezzük, hogy a világmindenség és a precízen beállított fizikai állandók létrehozója a Biblia Istene. Honnan származnak a természeti törvények és a fizikai állandók? Ahogyan a törvényeknek alkotójuk van, ugyanúgy a természeti törvényeket is létrehozta valaki. A Biblia ezzel az igével kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mózes 1,1), de itt külön nem részletezi, ki ez az Isten. Az Ószövetségnek egy másik helyén hangzik el, hogy Istennek volt egy mesterembere, aki a teremtésen dolgozott. „Mellette voltam mint kézműves” (Példabeszédek 8,30, Károli ford.). Csak az Újszövetségből derül ki, hogy Jézus, Isten Fia alkotott mindent. A Kolossé 1,16-ban ezt olvassuk: „Mert benne (= Jézus Krisztus) teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok … minden általa és reá nézve teremtetett.” Így maga a teremtés eseménye nem a természeti törvények alapján ment végbe. A teremtő Jézus volt az, aki céltudatosan meghatározta és finoman egymáshoz hangolta a fizikai állandókat – hatalmával, szavával, erejével és bölcsességével, így jöhetett létre az élet itt a földön. Ki gondoskodik a fizikai állandók állandóságáról? A fizikai állandók nem biztosíthatják saját stabilitásukat. Állandóságukat Teremtőjük garantálja: „Minden őbenne áll fenn” (Kolossé 1,17). Jézus Krisztus az a valaki, aki nemcsak mindenek Teremtője, hanem Fenntartója is! Mondhatjuk így is: Jézus fennhatósága alá tartozik minden dolog a mikrokozmosztól a makrokozmoszig. A teremtés befejezése óta az összes természeti törvény „üzemben van”, és minden folyamat ezeknek megfelelően zajlik. Jézus a garanciája annak, hogy mindig és mindenütt érvényesüljenek. Ezért a Zsidókhoz írt levél 1,3‑ban ezt olvassuk róla: „hatalmas szavával hordozza a mindenséget”. A természettudomány számára Jézusnak ez a hordozó tevékenysége a természeti törvényekben mutatkozik meg. Összességükben egy olyan biztos keretet alkotnak, amelyen belül világunk valamennyi folyamata bonyolódik. Meg lehet ismerni a fizikai állandók alkotóját? IGEN, mert Ő ezt mondta: „Megtalálnak engem, akik keresnek” (Példabeszédek 8,17b). Az Őt keresőktől Jézus csak egy imádságnyi távolságra van: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róma 10,13). Ilyen első segítségül hívás lehet például ez: „Úr Jézus Krisztus, eddig megpróbáltam ezt a világot és benne minden életet a véletlen termékeként értelmezni. Most megértettem, hogy Te vagy mindenek alkotója. Szeretnélek megismerni, és aztán követni téged. El fogom most kezdeni olvasni az Igédet, a Bibliát, hogy megismerjelek, és elnyerjem általad az örök életet. Ámen.” Dr. Werner Gitt informatikus, nyugalmazott intézetigazgató és professzor  [1] A természettudomány nagyon sok mindenre képes magyarázatot adni, azonban kérdéseink ezt messze meghaladják. Létezik olyan információforrás, ahonnan megbízható feleleteket kaphatunk? Hogyne! Ez a Biblia. A világtörténelem egyetlen olyan könyve, amely magán hordozza az igazság isteni pecsétjét. A 3268 beteljesedett prófécia alapján matematikailag bizonyítható hitelessége.

Der Aufbau des menschlichen Körpers liefert uns erstaunliche Informationen. Einige Details wie das Blut, die Zellen, das Gehirn und einiges mehr werden näher betrachtet. Wir erkennen daran, dass der Mensch zweifellos eine geniale Konstruktion ist. Es ist darum unvernünftig, anzunehmen, dass wir das Ergebnis eines planlosen Prozesses sich selbst überlassener Materie sind. Ohne die Annahme einer Schöpfung verrennen wir uns im Dickicht evolutionärer Gedankensysteme und werden der Wirklichkeit nicht gerecht. Die ausführliche wissenschaftliche Argumentation steht in dem Buch »Faszination Mensch« von Werner Gitt, CLV-Verlag, Bielefeld, 3. Auflage 2015, 155 S., ISBN: 9-89397-649-3. Az ember - zseniális konstrukció Mindannyiunk életét végigkíséri egy nagyon fontos kérdés: honnét is jövünk tulajdonképpen? Ezzel együtt azonnal felmerül egy újabb kérdés: miért élünk egy ideig itt, és mi lesz utána – visszafordíthatatlanul megszűnik-e létezésünk, vagy örökké tovább élünk valahol másutt? Csak két válasz létezik, ha megoldást akarunk találni erre a problémára: Modell A: Az evolúciós elmélet képviselői és az ateisták azt állítják, hogy életünk egy olyan folyamatból ered, amely stratégia, intelligencia és célkitűzés nélkül évmilliók folyamán pusztán az anyagból hozott létre bennünket. A halállal mindennek vége, és nincs Isten, aki előtt egyszer számot kellene adnunk. Modell B: Ezzel szemben áll a Biblia kijelentése, amely szerint egy mindentudó és mindenható Teremtő akaratából jöttünk létre, aki céllal teremtett meg bennünket. A halál véget vet ugyan földi életünknek, de rögtön utána elkezdődik az örökélet, mert Alkotónk közösségben szeretne lenni velünk a mennyben. Ez a két értelmezés annyira távol esik egymástól, hogy az egyiknek mindenképpen tévesnek kell lennie. Melyik az a kijelentés, amely összhangba hozható a 21. század ismeretanyagával? Nézzük meg testünk néhány érzékszervét és fontos alkotórészét, és vizsgáljuk meg, hogy ezek felépítése független-e az intelligenciától, vagy magán hordozza az intelligencia ismertetőjegyeit. Ezzel párhuzamosan megvizsgáljuk a Biblia döntő jelentőségű kijelentéseit  is. Miután az emberi test egy-egy részét közelebbről megtekintettük, pontozni fogunk, eldöntjük, hogy ennek alapján A vagy B modellnek adunk-e pontot. A tapintásMegtalálható a bőr teljes felületén Bőrünk egy négyzetcentiméterén összesen 6 000 000 sejt és 5 000 idegvégződés található. Ezek teszik lehetővé a tapintást. Mindazt, amit érzünk, a meleget, a hideget, egy felület simaságát és érdességét vagy a fájdalmat, bőrünk valamelyik pontja továbbítja az agyunkhoz. Ehhez információs vezetékek rendkívül sűrű hálózatára és ügyes kódolásra van szükség, hogy agyunk a jelek helye és jellege szerint mindent észlelhessen. Ez az agyon kívül elhelyezkedő információs hálózat 380 000 km hosszú. Ki tervezte meg ezt a hálózatot, ki telepítette a nagyon magas technológiai színvonalú vezetékezést, és ki találta ki azt a programot, amelynek segítségével az agy mindent képes azonosítani? Egy ilyen célorientált és rendkívül intelligens rendszer nem keletkezhetett véletlenszerűen! Egyértelmű, hogy ebben az esetben a B modell kapja a pontot. A fülA legpontosabb mérőműszer Az emberi fül azzal a bámulatos képességgel rendelkezik, hogy képes megkülönböztetni a hangerősséget egytől az egy billióig (= 1012) terjedő tartományban. Nem létezik olyan műszaki eszköz, amely képes volna erre a mérési tartomány átváltása nélkül. A fül érzékenysége eléri a fizikai lehetőségek határát. Ez háromszoros jeláttétellel válik lehetővé: mechanikairól hidraulikusra és végül elektromosra. Ugyanaz a hang először közvetlenül a dobhártyára érkezik, aztán megfordul a fülkagylóban, és ötezred másodperccel később még egyszer megérkezik. Négy mérési érték keletkezik, amelyekből az agy a szervek kölcsönös összefüggése révén (korreláció) két további jelet állít elő. Az agy zseniális működésének köszönhetően ez olyan, mintha hat fülünk volna. Ez a kifinomult technika olyan fokú akusztikai elemzést tesz lehetővé, hogy képesek vagyunk felismerni a hangforrás irányát, pontos helyét és mozgását a tér minden szintjén. Ezen kívül, ha többen vesznek részt egy beszélgetésben, képesek vagyunk a számunkra kevésbé fontosat elnyomni, és a lényegeset tudatosan felerősíteni. Nincs olyan műszer, amely erre képes volna. Honnét származik ez a zseniális konstrukció? Létrehozhat ilyesmit egy céltalanul zajló folyamat? Természetesen nem! A zsoltáríró válasza rövid és találó: „Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna?” (Zsoltár 94,9). A fül nem az evolúció egyik folyamatának az eredménye, hanem a zseniális teremtői cselekedeten alapul. Ezért a pontot a B modell kapja. A vérUniverzális szállító-eszköz A vér létfontosságú funkciókat lát el. Minden egyes sejthez eljuttatja a táplálékból származó üzemanyagot, valamint az oxigént, a vitaminokat, a hormonokat és a hőt. Ugyanakkor elszállítja az egyes sejtekből az anyagcsere-folyamatok bomlástermékeit és a felesleges hőt. A vér egy életen át állandó áramlásban van, vég nélküli ciklusban kering, melynek során a szív minden másodpercben megtelik vérrel, hogy azt aztán rögtön továbbpréselje magából. A vér egyik különlegességét a vörösvértestek jelentik, melyekből minden csepp vérben (= 30 mm3) 150 millió van. Ezek a tüdőben oxigént vesznek fel, és ugyanakkor leadják ott a bomlásterméket, a széndioxidot (CO2). A vörösvértestekben található hemoglobin, egy speciális, létfontosságú vegyület, amelynek már az embrionális fejlődés során is megvan a maga szerepe. A magzati stádiumtól (a 3. hónaptól) változik az oxigénszükséglet, és ezért más fajta, más kémiai összetételű hemoglobin válik szükségessé. Röviddel a születés előtt aztán ismét gőzerővel dolgoznak a vegyi üzemek, hogy végrehajtsák az átállást a felnőtt hemoglobinra. Ezt a három hemoglobin fajtát nem lehet evolúciós úton, próbálgatással megtalálni, mert a hemoglobin eltérő szerkezetű változatai nem szállítanának elég oxigént, és ez a biztos halált jelentené. Mind a három hemoglobinfajta előállításához más és más biológiai gépezetre van szükség, amelyek termelését ráadásul még át is kell állítani a megfelelő időpontban. Honnét származik ez a komplikált gépezet? Itt teljes kudarcot vall minden evolúciós elképzelés, mert a félig kész, közbenső állapotokban nem volna lehetőség az életben maradásra. Ezt a pontot is egyértelműen a B modell kapja. A sejtek100 billió alkotórészből áll az emberi test Tudjuk-e, hogy az emberi testet megközelítőleg 100 billió sejt alkotja, amelyek közül mindegyik körülbelül tízezerszer annyi molekulából áll, mint amennyi csillag a Tejúton van? Gondoljuk meg, hogy Tejutunk legalább 100 milliárd csillagból tevődik össze! Ha valaki el akarna eddig (1014-ig) számolni, és megszakítás nélkül, éjjel és nappal számolna úgy, hogy másodpercenként mond ki egy számot, nem volna rá elég az élete. Ehhez ugyanis három millió évre lenne szükség! Semmiféle tudományos magyarázat nincs arra, hogyan szerveződik ez az óriás sejtmennyiség létfontosságú szervekké. Melyik az a program, amely által a növekedés megvalósul? Mostanáig ezt senki se volt képes feltárni. Ha összes tudományunk nem elég ahhoz, hogy ezt megértsük, hogy valósulna ez meg az evolúció célkitűzés nélküli stratégiája által? Világos, hogy ebben az esetben is a B modellt illeti meg a pont. A DNSSzámítógéppel utolérhetetlen információsűrűség A sejt belsejében, mikroszkopikus méretű magjában rejtőzik a test legértékesebb anyaga - ez a genom, a genetikai információ. Minden, ami a test felépítéséhez szükséges (pl. a szervek és a végtagok felépítése, az összes szükséges kémiai vegyület előállítása), itt van beprogramozva a lehető legnagyobb pontossággal. Ha képet akarunk alkotni a DNS-molekulában található, felfoghatatlan sűrűségű információról, képzeljünk el a DNS anyagából egy gombostűfejnyit. El lehetne ebben tárolni 15 billió, egyenként 160 oldalas könyv anyagát? Ha ennyi könyvet egymásra raknánk, a halom ötszázszor magasabb volna, mint a Föld Holdtól való távolsága. Találjuk ki, melyik modell kapja itt a pontot! Az agyA világmindenség legbonyolultabb szerkezete Az agy az idegrendszer központi szerve. Szerve­ze­tünk­nek szinte valamennyi folyamata az agynak van alárendelve, amely irányítja, felügyeli és koordinálja ezeket. Gyűjti, értékeli és tárolja az érzékeléssel szerzett információkat, és gondoskodik a megfelelő válaszokról. Arról, hogy maga az agy hogyan dolgozza fel az információt, jóformán semmit sem tudunk. Csak egy dolog bizonyos: nagy számban kell az agyban olyan rendkívül kifinomult programoknak lenni, amelyek képesek feldolgozni, kezelni és koordinálni minden bejövő és kimenő információt. Mindennek megszabott időben kell történni, és az információfeldolgozásnak párhuzamosan kell zajlani. Nem tudjuk, hogyan tárolja az agy az emlékeket, és hogyan hívja őket elő. Ezenkívül arról se tudunk, hogy születnek új ötleteink, és hogy történik az interaktív együttműködés agyunk és nem anyagi részünk, vagyis a lelkünk között. Az agy megközelítőleg 100 milliárd idegsejtből (neuronból) áll. Nagyságrend tekintetében számuk a Tejutunkon található csillagok számának felel meg. Minden egyes neuron szinapszisok segítségével más neuronok ezreivel áll összeköttetésben. Ez a lehető legkomplexebb hálózat. Világos, hogy itt megint egy újabb ponttal vezet a B modell. Azérzékelés Itt és a túlvilágon Mostani testünk érzékszervei közül halálunk után egyik sem működik tovább. Akkor a halál az abszolút végállomás volna, ahogy az ateisták és az evolucionisták feltételezik? A Biblia erre egyértelműen NEMET mond! Isten terve szerint mi örökkévaló lények vagyunk, létezésünk soha nem szűnik meg. A Bibliában Lukács evangéliuma16. részében Jézus két olyan emberről beszél, akiknek véget ért a földi életük, miután testileg meghaltak. A történet elhangzásakor a túlvilágon találhatók, és teljes öntudatuknál vannak. Egyikük, a gazdag nem adott Istennek teret az életfelfogásában, míg másikuk, a koldus Lázár Istenre bízta magát. Jézus leírja mindkettőjük helyzetét a halálukat követően: „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét” (Lukács 16,22-23). Tehát a halál révén mind a ketten elhagyták ezt a világot, és most egy teljesen más helyen vannak. Bár előzőleg ugyanabban a városban éltek, most merőben más a tartózkodási helyük. Az egyik a dicsőségben van, a másik a gyötrelem helyén. Egyikünk számára sem ér véget az élet a biológiai halállal. Erre a tényre nézve megbízható forrásból nyerhetünk információt. A földi test a feltámadásban változik át örökkévaló testté: „Elvettetik földi test, feltámasztatik szellemi test” (1Korintus 15,42+44). Örökkévaló tartózkodási helyünkként a Biblia két, egymástól szélsőségesen különböző helyet nevez meg, a mennyet és a poklot, azaz a dicsőség helyét Isten közelségében és a kárhozat helyét Istentől távol. Ha megpróbáljuk leírni a mennyet és a poklot, akkor az érzékelés szemszögéből mondhatjuk ezt: mind a két helyen fogunk érezni, és vagy örök szépséget vagy örök szenvedést élünk át. Az, hogy hova jutunk, attól függ, hogyan viszonyulunk Jézus Krisztushoz, pontosabban attól, hogy hiszünk-e benne, és követjük-e Őt, vagy sem. Itt is a B modellnek kell adnunk a pontot, mert az ateistáknak saját felfogásukra nézve nincs honnét információt meríteniük. Az emberZseniális terv alapján létrejött konstrukció Bár csak néhány részletet vizsgáltunk meg az emberből, már ennyiből is nyilvánvalóvá vált, hogy minden kétséget kizáróan zseniális konstrukció. Ezért ésszerűtlen azt feltételezni, hogy egy minden tervet nélkülöző folyamat eredményei vagyunk, amely a magára hagyott anyagban zajlik. Ha nem fogadjuk el a teremtést, eltévelyedünk az evolucionista gondolkodásmód útvesztőjében, és nem lesz helyes képünk a valóságról. A Róma 1,20 szerint a Teremtő alkotásainak vizsgálata szükségszerűen elvezet arra az értelmes következtetésre, hogy létezik Teremtő, mert „láthatatlan valóját… meglátja alkotásain az értelem”. Nem nehéz belátni, hogy az összes pont egyértelműen a B modellt illette meg. Az ember teremtéséhez a Biblia szerint egy konkrét terv szolgált alapul: „Alkossunk embert” (1Mózes 1,26). Ezt a tervet rögtön követte a megvalósítás: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására” (1Mózes 1,27). Az Újszövetség a teremtés gondolatának további részleteibe avat be bennünket, és ezt mondja a Teremtő személyéről: „Mert benne [Jézus Krisztusban] teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok” (Kolossé 1,16). Jézusról ezt olvassuk: „akit [Isten] mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette” (Zsidók 1,2). A János 14,6-ban Jézus ezt a radikális mondatot mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az [örök]élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam”. Így Ő az egyetlen ajtó, amely a mennyországba vezet. Egyedül Ő az, aki halálával megfizetett a kereszten azért, hogy mi megszegtük Isten parancsait. Ezért igaz a megállapítás: „Aki hisz a Fiúban, annak örökélete van” (János 3,36). Szeretettel kérem az Olvasót, kérjen bocsánatot az Úr Jézustól valamennyi bűnére, hogy majd megállhasson Isten ítéletében. Imádságban fogadja be Őt a szívébe mint személyes Alkotóját és Megváltóját, és kövesse Őt! Dr. Werner Gitt informatikus, nyugalmazott intézetigazgató és professzor A témával kapcsolatos részletes tudományos érvelés megtalálható Werner Gitt A csodálatos ember című könyvében (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, Budapest, 2003).

Wer freut sich nicht über einen persönlichen Brief mit einer liebevollen Einladung? Wussten Sie, dass die Bibel als Brief Gottes an uns bezeichnet werden kann? In ihr spricht uns Gott eine Einladung ganz besonderer Art aus. Über die Wahrheit der Bibel gibt es zuweilen heftige Diskussionen. Jede Debatte über die Herkunft und das Wesen der Bibel bleibt letztlich wertlos, wenn das Wort Gottes uns nicht zur persönlichen Anrede wird. Selbst dem flüchtigen Leser der Bibel fällt sofort auf, dass das gesamte Neue Testament Briefcharakter trägt. Gott, der Urheber dieses Briefes, sendet ihn uns aus einem einzigen Grund: Er möchte die Menschen, die sich im Sündenfall von ihm entfernt haben, zurückgewinnen. Er möchte, dass keiner verlorengeht und startete mit dem Kreuz von Golgatha die größte Rettungsaktion der Weltgeschichte. Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! A legnagyszerűbb meghívás Isten nekünk írt levele Ki az, aki nem örül, ha kap egy személyre szóló levelet, amelyben szeretettel meghívják valahova? Tudtad, hogy a Biblia Isten nekünk írt levelének mondható? Ez a könyv Isten különleges meghívója. Néha heves viták zajlanak arról, hogy a Biblia igaz-e. Azonban akármennyit is vitázunk a Biblia eredetéről és lényegéről, mindez végső soron haszontalan, ha Isten Igéje nem szólít meg bennünket személyesen. Még annak is mindjárt feltűnik, aki felületesen olvassa, hogy az egész Újszövetségnek levél jellege van. A benne található 27 írás közül 21-nek már a nevében is szerepel a levél szó: pl. Római levél, Korintusi levelek, Galata levél. A Lu­kács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei első verseiből kiderül, hogy ezeket a könyveket is levélként fogalmazták meg. Még a Biblia utolsó könyve is tartalmaz több rövid levelet, amelyek hét különböző gyülekezetnek szólnak (Jelenések 2 és 3). Nem lehet véletlen, hogy a Biblia Jézus Krisztus evangéliumát mindenekelőtt levél formájában ismerteti meg velünk. Egy levél sosem merev és formális, nem józan törvénykönyv, nem száraz tankönyv és nem tényeket egymás után felsoroló lexikon. A levél a legszemélyesebb és legsajátosabb írásbeli híradás, amelyet egy szerető személy küld egy másiknak. Akik levelet váltanak, ismerik és becsülik egymást, és megosztják egymással szívük rezdüléseit. Elmondjuk egymásnak a gondjainkat és az örömeinket, és tudjuk, hogy a levelünk címzettje megért bennünket. A levél a személyes érdeklődés és szeretet jele. Isten azt szeretné, ha az Újszövetséget és azon felül az egész Bibliát úgy olvasnánk, mint az Ő nekünk szóló levelét. Isten szeret bennünket, és személyesen ismer, és ezért beszél hozzánk levél formájában. Isten tudja, mikor csüggedünk el, mikor van szükségünk arra, hogy szóljon hozzánk, megvigasztaljon és bátorságot öntsön belénk. Tudja, mikor vagyunk veszélyben, és ezért figyelmeztet, helyreigazít és utat mutat. Tudja, mikor terhel bennünket bűn, és ezért egészen személyesen felajánlja nekünk a bűneink bocsánatát. Tudja, hogy mi, emberek céltalanul tévelygünk, és ezért örök célt ad nekünk. Tudja, hogy elveszettek vagyunk, és ezért felkínálja az örök életet. Nekünk szóló Igéje mindig konkrét, közvetlen, és segítségünkre van életünk adott helyzetében. Ezért a Bibliát szerető szívvel és imádságos lelkülettel kell olvasnunk. Aki így közeledik hozzá, nagyon gazdag áldást fog nyerni, az viszont, aki kritikusan és hibát keresve olvassa, semmit sem fog belőle kapni. Isten kérése Isten, aki megalkotta, egyetlen okból küldi nekünk ezt a levelet: szeretné újból megnyerni azokat az embereket, akik a bűneset miatt eltávolodtak tőle. Nem szeretné, ha bárki is elveszne, és ezért a Golgota keresztjével megindította a világtörténelem legnagyobb mentőakcióját. Jézus építette meg azt a hidat, amely visszavisz az atyai házba. Most pedig olyanokat keres köztünk, akik képesek utat mutatni. Tanúkra van szüksége, akik beszélnek másoknak arról, hogyan menekültek meg ők maguk. Munkatársakra van szüksége, imádkozókra és lelkigondozókra, akik az öröm munkatársai. Olyanokra van szüksége, akik reménységet sugároznak ebben a félelemmel és tanácstalansággal, csüggedéssel és kilátástalansággal teli világban. Olyanokat keres, akik a szeretetét hordozzák egy olyan világban, ahol a gyűlölet, a viszály és a háború uralkodik. Misszionáriusokat keres, akik hirdetik az evangéliumot a közvetlen környezetükben, és olyanokat, akik elmennek széles e világra. Tanítókat, pásztorokat és evangélistákat keres. Olyanokat, akik szóban és írásban hirdetik az evangéliumot. Egyszóval: Istennél nincsenek munkanélküliek, senki sem felesleges. A levél feladója választ vár tőlünk Mennyire várjuk a választ, ha levelet küldtünk valakinek! Mennyivel inkább várja ezt Isten! Szeretetének nemcsak azzal adta bizonyítékát, hogy levelet írt nekünk, hanem azzal is, hogy megcselekedett valamit. Nagyon magas árat fizetett azért, hogy mi megszabaduljunk a bűneinktől: „Jézus Krisztus önmagát adta bűneinkért, hogy megszabadítson minket” (Galata 1,4). Drága vérén váltott meg bennünket (1Péter 1,19). Nagyon elgondolkoztató a Zsidókhoz írt levél kérdése: „hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” (Zsidók 2,3). Isten tehát a személyes válaszunkat várja. Mit mondunk, amikor felajánlja nekünk az üdvösséget? Imádságban megszólíthatjuk Istent, és megmondhatjuk neki, hogy elérkezett hozzánk a levele. Megragadhatjuk Isten Jézusban felénk nyújtott kezét, segítségül hívhatjuk az Úr nevét, hogy üdvözüljünk (Róma 10,13). Azzal jelezhetjük, hogy megkaptuk az üzenetét, hogy hálát adunk érte, és dicsérjük Őt. Ha szüntelenül olvassuk az Igéjét (Józsué 1,8), és hozzá igazítjuk az életünket, akkor mi magunk is levéllé válunk, amelyet mások olvasnak: „A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira” (2Korintus 3,2-3). Bárcsak az életünk, amelyet minden ember olvas, Isten levelévé válna, amely hívogat másokat. Csak akkor kerülhetünk Istennel szoros kapcsolatba, ha a Bibliát Isten nekünk írt leveleként olvassuk. A tudás jó dolog, de a szeretet még jobb. Erről a kapcsolatról mondja Jézus a János 10,27-28-ban: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Aki már hallotta a jó Pásztor hangját, tudja, hogy ez a hang semmihez sem hasonlítható. Aki követi ezt a Pásztort, átment a halálból az életre, övé lett az örök élet. Isten vár ránk! Életünk során sok meghívást kapunk. Ez már gyerekkorunkban elkezdődik, amikor születésnapi zsúrra hívnak meg. Felnőttkorunkban is kapunk különböző meghívásokat, születésnapra, jubileumra, bokrétaünnepre, kerti partira és esküvőre. Aztán vannak olyan ritka események, amelyekre meghívót kapni nagyon kívánatos dolog: állami fogadásra, Nobel-díj átadóra, királyi koronázásra. Mindezekről az ünnepségekről elmondható: csak rövid ideig tartanak, gyakran csak egyetlen napig vagy egyetlen estéig, minél különlegesebb az ünnep, annál fontosabb számunkra a meghívás, a résztvevők száma mindig korlátozott. A Biblia beszél arról is, hogy egy ünnepségre vagyunk hivatalosak. Azonban ellentétben az összes, általunk ismert ünnepséggel, ez örökké tart. A vendéglátó a létező legnagyobb és leghatalmasabb személy: maga Isten. Isten nagy menyegzői lakomát, örömünnepet készít. Ez a menny lényegi jellemzője: örök öröm, Istennel való közösség, Jézus örök jelenléte. Tehát a menny nem a világnak valamilyen állapota, nem népek politikai közössége, még csak nem is közgazdasági szempontok alapján kialakított államrend, vagy esetleg aszketikus szerzetesi élet. Mindezek emberi gondolatrendszerek eredményei. Isten azonban az életet és a teljességet akarja nekünk ajándékozni, itt a földön ennek előízét adja, odaát a mennyben pedig olyan tökéletes és elképzelhetetlen módon részesít ebből, hogy Pál ezt csak így tudta kifejezni: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Korintus 2,9). A Lukács 14,16-24 példázatban mondja el ennek a mennyei meghívásnak a lényegét: 1. Ki hivatalos oda? Isten nem tesz különbséget, mindenki hivatalos. Ebben az üzenetben az a felfoghatatlan, hogy Isten mindenkit arra méltat, hogy Őhozzá menjen. Nála nem számít sem a származás, sem a foglalkozás, a nemzetiség, a bőrszín, az életkor vagy a műveltség. Ennél nagyobb elfogadás sehol sem létezik. 2. Hányszor hív meg Isten bennünket? Nemcsak egyszer kapunk meghívást, Isten többször is próbálkozik. Példázatunkban három meghívásról van szó. Az üdvösségre hívó szó mindig a mára helyezi a hangsúlyt: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsidók 3,7-8). 3. Hogyan kapjuk a meghívót? Az a három meghívás, amelyről a Lukács 14-ben olvasunk, egyre sürgetőbb formában hangzik el. Először így szól: „Jöjjetek, mert már minden készen van” (17. vers), másodszorra már sürgetőbben fogalmaz a meghívó úr: „Menj ki gyorsan…, és hozd be ide” őket (21. vers), és harmadszorra már ez áll ott: „kényszeríts bejönni mindenkit” (23. vers). Az Újszövetségben a görög anagkazo szó kilencszer fordul elő, ötször unszolni és négyszer kényszeríteni formában. E mögött tehát nem félénk kérlelés van. A kiküldött szolga beveti egész személyiségét, a meggyőzés, az igazság, a szeretet, a szelídség, az udvariasság, az állhatatosság és a kitartás minden eszközét felhasználja, sőt néha nagyon egyértelműen kell beszélnie, hogy óvja az embereket a pokoltól. 4. Hányan vesznek részt a vacsorán? A példázatban szereplő meghívottak sajnos valamennyien elutasították a meghívást, nem elvi mérlegelések alapján, hanem azért, mert rossz fontossági sorrendet állítottak fel. Bármilyen szomorú is, a 24. vers elmondja a keserves valóságot azokra nézve, akik nem fogadták el a meghívást: „Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat”. Meghívást kaptak, de nem mentek el. Az ünnepség nélkülük történik meg, örökre kívül rekednek. A Biblia ezt nevezi örök kárhozatnak, pokolnak. Isten meghívása ma még mindnyájunknak szól. Te hogyan döntesz? Azonban az asztal körül minden helyet el fognak foglalni. A Biblia úgy beszél erről, hogy az üdvözülők száma egyszer betelik, vagyis Isten ismeri ezt a számot. Ha az utolsó hely is betelt, nem küld több meghívót. A Jeremiás 8,20 ezt a betakarítás képével szemlélteti: „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” 5. Miért hív meg bennünket Isten? Annak az okára, hogy miért hív meg bennünket Isten, nagyon gyorsan rátalálunk, hiszen az 1János 4,16-ban ez áll: „Isten szeretet”. Isten lényét tekintve szeretet, és az Ő szeretete a forrása mindannak a szeretetnek is, amely bennünk, emberekben van. A Jeremiás 31,3-ban Isten közvetlenül megszólít bennünket: „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen”. Máshol Isten egyenesen kihirdeti: „Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen” (Ezékiel 33,11). 6. Ki az, aki elfogadja a meghívást? Ha a mennyei belépőjegyről van szó, Jézus az illetékes, „mert az Isten Őt rendelte engesztelő áldozatul” (Róma 3,25a), és nélküle senki sem juthat el az Atyához (János 14,6). Megbocsátja minden bűnünket, és megtisztít minden hamiságtól, ha őszinte szívvel megvalljuk neki (1János 1,9). Úgy fogadhatjuk el a meghívást, hogy imádságban átadjuk Jézusnak az életünket minden bűnünkkel és mulasztásunkkal együtt: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (János 1,12). Csak abban a fehér menyegzői ruhában, amelyet ekkor kapunk (Máté 22,11; Jelenések 3,4; 7,9; 7,14 és 19,8), juthatunk be a mennybe. Isten szeretete mindig univerzális. Ő nem személyválogató, nincsenek előítéletei, és szeretete nem a szimpátia alapján válogat. Mindenkit szeretne befogadni a szeretetébe. Ez a szeretet felfoghatatlanul tágas, és mégis van egy pont, ahol leszűkül, és a Biblia ezt sem hallgatja el: aki elutasítja a meghívást, aki nem bízza magát az Úr Jézusra, örökre elveszett marad. Egy ismert holland írónő, aki több keresztyén könyv szerzője, nagyon találóan írta: „Mindnyájan a mennybe juthatunk akkor is, ha nem vagyunk egészségesek, gazdagok, híresek, műveltek, képzettek, szépek; akkor is, ha nincsenek barátaink, akkor is, ha 10 000 egyéb dolgot nélkülöz az életünk, de sose juthatunk a mennybe Jézus Krisztus nélkül.” Ha ennek a kis írásnak az elolvasása után felismerted, hogy Jézus a megmenekülésed egyetlen útja, és mostantól fogva teljes szívedből követni akarod Őt, akkor ezt például a következő imádsággal fejezheted ki: Úr Jézus, ma arról olvastam, hogy csak általad juthatok a mennybe. Szeretnék egyszer majd ott lenni nálad. Ments meg a pokoltól, ahová a bűneim miatt tulajdonképpen kerülnöm kellene! Olyan nagyon szeretsz, hogy meghaltál értem a kereszten, és elszenvedted a bűneim büntetését. Látod minden bűnömet, amelyet gyermekkorom óta elkövettem. Tudsz minden bűnömről, arról is, aminek most tudatára ébredtem, de arról is, amit már régen elfelejtettem. Ismered a szívem minden rezdülését. Úgy olvasol a szívemben, mint egy nyitott könyvben. Úgy, ahogy vagyok, nem juthatok el hozzád a mennybe, mert eddig nélküled éltem. Szívből bánom a bűneimet, kérlek, bocsásd meg őket. Lépj be most az életembe, és újítsd meg! Segíts letenni mindent, ami nem helyes előtted, és segíts, hogy új szokásokat alakítsak ki, amelyeket áldásod kísérhet. Nyisd meg előttem az Igédet, a Bibliát. Segíts, hogy megértsem, amit mondani akarsz nekem, és adj engedelmes szívet, hogy azt tegyem, ami neked tetszik. Légy ezentúl az életem URA! Követni akarlak, mutasd meg az életem minden területére nézve, milyen úton kell járnom. Köszönöm, hogy meghallgatsz, hogy most Isten gyermeke lehetek, és egykor ott lehetek nálad a mennyben. Ámen. Prof. Dr. Werner Gitt informatikus, nyugalmazott igazgató

Jesus – an ihm scheiden sich die Geister, und an ihm scheiden sich auch Lebenswege. War er nur ein Religionsgründer unter vielen anderen, ein Sozialreformer oder ein vorbildlicher Mensch, der bereit war, für seine Idee zu sterben? Ja, dann können wir ihn getrost beiseitelassen. Ist er aber Gottes Sohn, der vom Himmel kam, um uns durch Kreuz und Auferstehung das ewige Leben zu geben, dann hat er für uns die allergrößte Bedeutung. Würden wir ihn ablehnen, dann wäre das am Ende unserer Tage die größte Katastrophe, nämlich der Verlust des ewigen Lebens. Lehet JÉZUS nélkül is? Jézus – ha róla van szó, megoszlanak a vélemények és elválnak az életutak. Vajon csupán egy volt a sok vallásalapító közül, szociális reformer vagy példamutató ember, aki kész volt az eszméiért meghalni is? Ha ez így van, akkor nem kell túl sokat törődnünk vele. Ha viszont Isten Fia, aki a mennyből jött el hozzánk, hogy kereszthalála és feltámadása által megajándékozzon bennünket az örök élettel, akkor mindennél nagyobb a jelentősége számunkra. Ha elutasítanánk, akkor életünk végén a lehető legnagyobb katasztrófa érne utol minket: elveszítenénk az örök életet. A muszlimok kizárólag Allahhoz fordulnak, Jézust mint Isten Fiát mereven elutasítják. Ezért nem is imádkoznak hozzá soha. Jehova tanúi kizárólag Jehovához imádkoznak, Jézushoz soha. A kanadai parlament ülésének megnyitásakor korábban Jézust hívták segítségül. Miután számos tiltakozás érkezett, Jézus nevét törölték, most már kizárólag Istenhez imádkoznak. A farizeusok és az írástudók – Jézus kortársai – Jézus ellen fordultak, mert megbotránkoztak azon a kijelentésén, hogy Ő Isten Fia. Istenkáromlással vádolták, amikor „saját Atyjának nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel”(Ján os 5,18), és azon igyekeztek, hogy megöljék. Ha arról van szó, kihez imádkozzunk, alig tudunk kiigazodni, akkora a zűrzavar. Ezzel szemben Isten Igéjében, a Bibliában világos feleletet találunk erre a kérdésre. A Paraná hídja Paraguayban egy rendkívül széles folyó partján jártam, ez volt a Paraná. Brazíliában ered, megközelítőleg 4.000 km hosszú, és az Uruguay folyóval együtt alkotja a Río de la Platát, amelynek óriási vízhozama 18.000 m3/s. A Paraná partján az az ember érzése, mintha egy hatalmas tó partján állna. Képzeljük el, hogy Isten ennek a nagyon széles folyónak a túlsó partján van, és mi szeretnénk eljutni hozzá. A folyó sodrása olyan erős, hogy senkinek sincs annyi ereje, hogy átússzon a túlsó partra. Ezenkívül ebben a szándékunkban a krokodilok is megakadályoznának. Nincs tehát esélyünk elérni Istent. Ezért Isten épített egy hidat, és azt mondja: Építettem nektek egy hidat, amely elvezet hozzám. Ez az egyetlenegy van! Ha el akarsz jutni hozzám, ezt kell igénybe venned. Nincs másik út. Ennek a hídnak Jézus a neve. Jézus az egyetlen, Isten által küldött Szabadító! Jézus az egyetlen, Isten, vagyis az Atya által küldött Szabadító – ezt az Újszövetség sok helyen tanúsítja: „Fiút fog szülni (Mária), te pedig majd Jézusnak nevezed, mert Ő fogja megszabadítani népét bűneiből” (Máté 1,21). „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa” (János 3,17). „Én (Jézus) vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál” (János 10,9). „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe” (János 5,24). Sokvallású társadalmunk számára óriási provokációt jelent, amit Jézus a János 14,6-ban mond: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam”. Azonban pontosan ez az egyértelműség Jézus „védjegye”. Jézus Isten! A létező legfontosabb kérdés, hogy Jézus Isten Fia-e vagy sem, mert a választól függ örök sorsunk. Erre még a legtekintélyesebb tudós is csak Isten Igéje által tud választ adni. A következő bibliai kijelentések (K1-5) tanúsítják, hogy Jézus Isten. K1: Jézus hatalma: Ő bocsátja meg a bűnöket. Négy férfi odavitt Jézushoz egy bénát (Márk 2,1-12). A házban olyan sokan voltak, hogy megbontották a tetőt, és úgy eresztették le az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus ezt mondta a betegnek: „Megbocsáttattak a te bűneid” (Márk 2,5). Ennek szemtanúja volt néhány írástudó, akik ezt gondolták magukban: „Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” (Márk 2,7). Pontosan tudták, hogy a Biblia szerint egyedül Isten bocsáthat meg bűnöket. A logikus következtetés ez lett volna: tehát annak, aki itt áll előttünk, Istennek kell lennie! K2: Jézus méltósága: Jézus ezt mondta a János 5,19-ben: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit Ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon”. Jézus válaszának második fele, hogy amit az Atya tesz, azt a Fiú is meg tudja tenni hozzá hasonló módon, félreérthetetlenül azt mutatja, hogy Jézus Isten. Hiszen ki az, aki mindazt meg tudja tenni, amit Isten? Csak az, aki maga is Isten! K3: Jézus imádata: A Biblia bizonyságtétele szerint csak Istent szabad imádni, sem angyalt, sem embert, még Máriát sem, még a szenteket sem (Jelenések 22,8-9)! Jézus sokféleképpen imádják. Ez egyértelműen igazolja, hogy Ő Isten: A napkeleti bölcsek azért jöttek, hogy imádják Jézust: „Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt… és leborulva imádták őt” (Máté 2,2.11). Amikor Istvánt megkövezték, így imádkozott Jézushoz: „Uram, Jézus, vedd magadhoz szellememet!” (Cselekedetek 7,59). Megnyílt szeme előtt az ég, látta Isten dicsőségét, és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Amikor Tamás először látta a feltámadt Urat, kételkedett, valóban Jézus-e az, míg Ő meg nem engedte neki, hogy megérintse a kezén és az oldalán a sebeket. Ekkor felismerte Jézusban az Istent, és imádattal így kiáltott fel: „Én Uram és én Istenem!” (János 20,28). A tanítványokról ezt olvassuk: „Azok pedig leborulva imádták őt (Jézust), majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe” (Lukács 24,52). A Zsidók 1,6 szerint az egész angyalvilág Jézust imádja: „Imádja őt (Jézust) Isten minden angyala!” Sőt minden mennyei és földi teremtmény a Bárányt (= Jézus) dicséri és imádja: „Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” (Jelenések 5,13). K4: Jézus örök létezése és teremtői munkája: János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (János 1,1-3). Még világosabban felismerjük, hogy Jézus azonos Istennel, ha az Ige szó helyébe Jézus nevét tesszük, hiszen ugyanitt a 14. vers azt mondja, hogy Jézus az Ige. Az előző mondatokat így is írhatnánk: „Kezdetben volt Jézus, és Jézus Istennél volt, és Jézus Isten volt. Jézus kezdetben Istennél volt. Minden Jézus által lett, és Jézus nélkül semmi sem lett, ami létrejött.” K5: Jézus istenségének további igazolásai: Róma 9,5: „Krisztus... Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen”. Azt a kijelentést, hogy Jézus Isten, az ámen még inkább megerősíti! 1János 5,20: „Ő az igaz Isten és az örök élet”. Tehát Jézus maga Isten, és Ő személyesen az örök élet! A Zsidók 1,8 idézi a Zsoltár 45,7 szövegét: „Trónod Istentől való, mindörökké megmarad”, és közvetlenül Jézusra vonatkoztatja: „A Fiúról így szól (a Zsoltár 45,7): A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája”. Jelenések 1,8: Ki mondja ezeket a szavakat: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható”? Az Úr szól így, akinek visszajövetelét várjuk, és ez egyértelműen Jézus! Így Jézus az „Úr Isten”! Jézus a „Mindenható”! Jézus az „Alfa és az Ómega”, Ő a kezdet és a vég! Jelenések 15,3: Egy Istent dicsőítő ének a Jelenések könyvében Jézust mindenható Úr Istennek nevezi: „…énekelték... a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten!” Jézus nélkül nincs Istenünk és Atyánk! Egyesek úgy gondolják, elég, ha az Atya Istenben hisznek, és hozzá imádkoznak. De tanítja ezt a Biblia? Néhány igehely hitelesen eligazít bennünket ebben a kérdésben: „…hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem” (János 5,23). „Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is” (1János 2,23). „Aki hisz őbenne (= Jézusban), az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz (őbenne), már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében” (János 3,18). Jézus nélkül nem lehet örök életünk! Az Atya Istenhez és a mennyországba csak az Úr Jézus által juthatunk el. Maga Isten volt az, aki úgy rendelkezett, hogy az örök életet csak Jézus által nyerhetjük el. Ezért olvassuk a Róma 3,25-ben: „Őt (az Úr Jézus Krisztust) rendelte Isten... azoknak, akik hisznek”. Az Újszövetség hangsúlyozza: Jézus az egyetlen út, amely elvezet az Atyához: „Én (Jézus) vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam” (János 14,6). Jézus az egyetlen közbenjáró az Atya Isten és köztünk: „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Timóteus 2,5). Ilyen feladatot sem Mária, sem a szentek nem kaptak Istentől. Jézus az egyetlen Üdvözítő: „…és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Cselekedetek 4,12). Szögezzük le: ahhoz, hogy eljussunk Istenhez és a mennyek országába, Jézusra van szükségünk! Más lehetőség erre nincs. Így a címben feltett kérdésre, hogy lehet-e Jézus nélkül is, egyértelműen NEM a feleletünk. A többi úgynevezett megváltó nem rendelkezik az ehhez szükséges minősítéssel, és így csak és kizárólag Jézus jön szóba mint Szabadító. Hogy kelhetek át a hídon? Térjünk vissza a bevezetőben említett Paraná-hídhoz, és képzeljünk el egy vándort, aki meglátja a nagy hidat, és rajta a feliratot: Jézus. Hallomásból tudja, hogy állítólag vannak más hidak is. Elindul a folyó partján, és talál néhány stéget, rajtuk ilyen feliratok vannak, mint: iszlám, hinduizmus, buddhizmus, jehovizmus. Úgy tűnik, mintha el lehetne jutni rajtuk a túlsó partra, de néhány méter után véget érnek, nem visznek át a széles folyón. Végül a vándor az egyetlen igazi hidat veszi igénybe. A János 16,9-ben Jézus a létező legnagyobb hibáról beszél, amelyet sokan elkövetnek, vagyis azt: „hogy nem hisznek énbennem”. Ez a bűn jellegénél fogva kizár Isten országából, de te elkerülheted úgy, hogy még ma – jelképesen szólva – átkelsz a Jézus-hídon, vagyis imádságban Istenhez fordulsz, és Jézus követője leszel. Legyen az alábbi imádság a te imádságod, és fordulj vele a megváltó Jézushoz: Úr Jézus Krisztus, felismertem, hogy elveszett vagyok, mert mostanáig nélküled éltem és cselekedtem. Ezt őszintén bánom, és most hozzád kiáltok segítségért. Bocsásd meg, kérlek, az életem minden bűnét! Az eddigi életmódom elhibázott volt, mert nélküled éltem, de most szeretnék a követőd lenni. Kérlek, lépj be az életembe! Add, hogy örömöm teljen Igéd, a Biblia olvasásában, egyre jobban megismerhesselek, és amit megértettem, azt a gyakorlatban is alkalmazhassam. Legyél te mindig mindenben az Úr! Szívből köszönöm, hogy megszabadítottál a bűneimtől, és most általad Isten gyermeke lehetek. Ámen. Dr. Werner Gitt informatikus, nyugalmazott intézetigazgató és professzor

Prof. Dr. Werner Gitt erklärt in dieser Schrift den Heilsplan Gottes - angefangen bei der Geburt Jesu (Krippe), über seinen Tod (Kreuz), bis hin zur Entrückung und ewigen Herrlichkeit (Krone). Gott schuf Abhilfe für die "Urkatastrophe" der Menschheit, den Sündenfall. Wie in der Bibel vorhergesagt, sandte er seinen Sohn auf die Erde. "Nie aber hat die Welt einen Gott gesehen - bis es Weihnachten wurde." Das Kreuz wurde für Kritiker zum Anstoß. Sie verstehen nicht, wie ein "Hinrichtungsinstrument" zum Zentrum eines Glaubens werden kann. Prof. Dr. Gitt sieht diese Kritik als Indiz, dass die Menschen ihr Sündenbewusstsein verloren haben: Es gab keinen anderen Weg für die Rettung des Menschen, weil die Trennung zwischen Gott und uns durch die Sünde so groß ist. Wenn Jesus einmal wieder kommt, wird man ihn als König erkennen. Dann wird die Menschheit zweigeteilt sein in Angenommene und Verworfene. Für diejenigen, die Jesus in ihr Leben aufnehmen wollen, gibt es ein vorformuliertes Gebet, das ihnen dabei hilft. Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! Já­szol, ke­reszt és ko­rona Me­ne­dék a ka­taszt­ró­fák ide­jén Újabb és újabb ka­taszt­ró­fák pusztí­ta­nak vi­lág­szerte. A 2004-es ka­rá­cso­nyi szö­kő­ár­ban 160.000 em­ber vesz­tette az éle­tét. 1912-ben, a TITANIC el­sül­lye­dé­se­kor 1522 em­ber pusz­tult el. A má­so­dik vi­lág­há­ború 50 mil­lió ha­lottat kö­ve­telt. Mi­ért van ez így? Az első, az ős­ka­taszt­rófa ezen a Föl­dön az Éden-kert­ben tör­tént: ez pe­dig az em­ber bűn­beesése volt (lásd 1Mózes 3. feje­ze­tét). Ez okozta az­tán az ös­szes to­vábbi ka­taszt­ró­fát. A bűn ugyanis el­vá­lasztja az em­bert Is­ten­től, Is­ten nél­kül pe­dig a végső, leg­na­gyobb ka­taszt­rófa ör­vé­nyébe sod­ró­dunk. Ha a mennybe akár csak egyet­len bűn be­jutna, ak­kor ott is el­ural­kodna a szen­ve­dés, a ha­lál, már­pedig Is­ten ezt nem akarja. Is­ten sze­rető szíve szinte bele­sza­kad: az em­be­rek, aki­ket Ő te­rem­tett és sze­re­tett, el­for­dul­tak tőle! Ez­zel va­lójá­ban me­net­je­gyet vál­tot­tak ma­guk­nak az örök ha­lálba. Mily bor­zal­mas! „Ha­lál el­len nincs or­vos­ság” – mondja egy köz­mon­dás. Még az Éden-kert­ben sem nőtt el­lene gyógyfű! Ta­lán Is­ten­nek sem lenne erre el­len­szere? De van! Is­ten sza­ba­dí­tása: el­küldte a Fiát Is­ten­nek már az Éden-kert­ben ké­szen volt a „meg­men­tési terve”, még ha rejt­jele­sen is. A bűn­beesés után rög­tön így szólt – mint­egy előre je­lezve –: „El­len­sé­ges­ke­dést tá­masz­tok kö­zöt­ted és az as­szony kö­zött, a te utó­dod és az ő utódja kö­zött: ő a fe­je­det ta­possa, te meg a sar­kát mar­do­sod” (1Mózes 3,15). A bib­liai Ószö­vet­ség­ben Is­ten még sok más pró­fé­tai üze­net ál­tal szól az eljö­vendő Meg­mentő­ről, mint pl.: „Csil­lag jön fel Jákóbból, ki­rá­lyi pálca (= jo­gar, a ha­ta­lom jele) tá­mad Izrá­el­ből” (4Mózes 24,17). „Te pe­dig, efrátai Bet­le­hem, bár a legki­sebb vagy Jú­da nem­zet­sé­gei kö­zött, mégis be­lő­led szár­ma­zik az, aki ural­kodni fog Izráelen” (Mikeás 5,1). Az utolsó ilyen hír­adást egy an­gyal köz­ve­tí­tette, ami­kor Jó­zsef­fel kö­zölte a men­nyei Gyer­mek szü­leté­sét: „A fele­sé­ged, Má­ria, fiút fog szülni. Ne­vezd el Jé­zus­nak, mert ő sza­ba­dítja meg né­pét bű­nei­ből” (Máté 1,20-21). A tör­té­ne­lem szín­pa­dán az év­ez­re­dek so­rán sok­féle em­ber szer­zett ma­gá­nak hír­ne­vet: csá­szá­rok, ki­rá­lyok, gu­ruk, va­rázs­lók, köl­tők, filo­zó­fu­sok; jók és ros­szak. De a vi­lág soha nem lá­tott még Is­tent – míg el nem jött az első ka­rá­csony. A já­szol­ban fekvő Gyer­mek nem olyan Is­ten, ami­lye­ne­ket a gö­rö­gök az Olimpuszra kép­zel­tek. Ő az egyet­len, aki el­mond­hatta: „Én va­gyok a Te­remtő, aki ál­tal min­den lét­re­jött” (Já­nos 1,1+3). „Én va­gyok az igaz­ság” (Já­nos 14,6). „Én va­gyok a jó pász­tor” (Já­nos 10,11). „Én va­gyok az ajtó” [értsd: a mennybe] (Já­nos 10,9). Mi­lyen úton-mó­don jött Jé­zus ebbe a vi­lágba? Nem nagy pom­pá­val, él­jen­zé­sek és har­so­nák zen­gése kö­ze­pette ér­ke­zett, nem is a men­nyei se­re­gek kí­sé­re­té­ben. Nem, Is­ten Iz­rá­el­ben egy haja­don le­ányt, Má­riát vá­lasz­totta ki, aki ke­gyel­met ta­lált előtte, hogy vi­lágra hozza az Ő Fiát. Ez a zsi­dó­kat is meg­lepte, hi­szen az ő fü­lük­ben ott vissz­han­gzot-­­tak a Mes­si­ás­ról szóló pró­fé­ciák, pél­dául: „Ki­rá­lyod ér­ke­zik hoz­zád” (Za­ka­riás 9,9). Vagy: „Ös­sze­töri mind­eze­ket a ki­rály­sá­go­kat” (Dá­niel 2,44). Ők nem egy já­szol­ban fekvő gyer­mekre vár­tak, ha­nem egy erős­kezű ki­rályra, aki nagy ha­ta­lom­mal lép fel, és ki­űzi a ró­maia­kat Izráelből; aki Je­ru­zsá­lem­ben fel-ál­lítja ki­rá­lyi tró­nu­sát, majd a fő­pa­po­kat és írás­tu­dó­kat ki­ne­vezi mi­niszte­re­ivé. Jé­zus azon­ban nem így jött, ezért sok zsidó vis­sza­uta­sí­totta Őt. Át­sik­lot­tak a fö­lött, hogy előbb gyer­mek­ként kel­lett jön­nie: „Mert egy gyer­mek szü­le­tik ne­künk, fiú ada­tik ne­künk” (Ézsa­iás 9,5). Et­től az Egyet­len­től függ, hogy mi az örök­ké­való­sá­got a menny­ben vagy a po­kol­ban tölt­jük. Há­rom szó ha­tá­rozza meg a Mes­si­ást: a já­szol (Jé­zus­nak a vi­lágba jöttét szim­boli­zálja) a ke­reszt (meg­váltá­sun­kat jel­ké­pezi, ame­lyet az Úr Jé­zus a ke­resz­ten szer­zett meg szá­munkra) a ko­rona (Jé­zus Krisz­tus ko­ro­nája: di­cső­sége, ami­kor ki­rály­ként vis­sza­jön) Já­szol nél­kül nem le­he­tett volna ke­reszt. Ke­reszt nél­kül nem lenne ko­rona. Já­szol és ke­reszt nél­kül nem lenne szá­munkra menny. Ezért lett elő­ször ka­rá­csony! Mi­ért bot­rán­koz­tat a ke­reszt? A ke­resz­tyén hit kriti­ku­sai min­dig meg­kér­de­zik: »Mi­ért volt szük­ség erre a bru­tá­lis ke­reszt­ha­lálra? – A ti hi­te­tek­ben min­den egy bi­tófa kö­rül fo­rog. – Nem tu­dott volna Is­ten vala­mi­lyen jobb utat ta­lálni ah­hoz, hogy hely­re­áll­jon vele a kap­cso­la­tunk? – Mi­ért kel­lett a meg­bé­ké­lés út­ját ha­lál­lal, fáj­da­lom­mal, könny­ár­adat­tal és gyás­szal ki­kö­vezni? – Nem tör­tén­he­tett volna mindez va­la­hogy kí­mé­lete­seb­ben, esz­té­ti­ku­sab­ban és stílu­so­sab­ban? – Is­ten nem huny­ha­tott volna egy­sze­rűen sze­met em­beri fo­gya­té­kos­sá­ga­ink fö­lött?« De ezek a „mi­ért” kér­dé­sek zsákut­cába ve­zet­nek, mert a bűnt ár­tal­mat­lan­nak tün­te­tik föl. Én úgy lá­tom, ez ko­runk nagy be­teg­sége. Csak a Gol­go­tán fel­ál­lí­tott ke­reszt­ről ol­vas­hat­juk le mind­azt, amit nem ta­lá­lunk meg a gon­dol­ko­dók és a fi­lo­zó­fu­sok egyet­len köny­vé­ben sem. A ke­reszt ugyanis meg­mu­tatja, mek­kora sza­ka­dé­kot oko­zott a bűn Is­ten és em­ber kö­zött. Olyan mér­he­tet­len a mély­sége, hogy a po­kol lett a kö­vet­kez­mé­nye (Máté 25,46). Csak a ke­reszt ad va­lós fo­gal­mat ar­ról, hogy Is­ten mi­lyen mes­szire ment el az irán­tunk való sze­re­teté­ben. Oly mesz­szire, hogy Jé­zust, a leg­ked­ve­sebb­jét, Fiát sza­kí­totta le sze­rető szí­vé­ről. Jé­zus ke­resztje Is­ten ér­tünk tör­tént leg­mé­lyebbre való le­eresz­ke­dése. A vi­lág­min­den­ség és min­den élet Te­rem­tője el­len­ál­lás, harc nél­kül en­gedte, hogy mint egy bű­nö­zőt ki­vé­gez­zék. Mek­kora árat fi­ze­tett Ő a bű­nért! Jé­zus ép­pen ez ál­tal hív­hatja ma­gá­hoz a bű­nö­sö­ket: „Aki hoz­zám jön, azt sem­mi­kép­pen nem kül­döm el” (Já­nos 6,37). Vi­szont az is igaz, hogy aki nem jön hozzá, az el­vész, el­kár­ho­zik – még­pe­dig örökre! A ke­reszt azt is je­lenti, hogy min­den em­beri meg­vál­tási kí­sér­let ér­tel­met­len és hiá­ba­való. Jé­zus ezért min­den egyéb le­hető­sé­get ki­zá­róan hir­det­hette: „Senki sem me­het az Atyá­hoz, csakis ál­ta­lam!” (Já­nos 14,6) Jé­zus ke­resztje mel­lett min­den egyéb val­lás meg­ol­dási kí­ná­lata csak az el­ve­szett em­be­ri­ség si­va­tagi dé­li­bábja. A ka­rá­cso­nyi já­szol és a ke­reszt együt­tes üze­nete pá­rat­lan, meg­mentő, sza­ba­dító üze­net: „Mert az Em­ber­fia azért jött, hogy meg­mentse, ami el­ve­szett” (Máté 18,11). Jé­zus Krisz­tus vis­sza­jön Jé­zus Krisz­tus újra el­jön ebbe a vi­lágba – de ak­kor már nem mint gyer­mek, ha­nem mint ki­rály, mint bíró és mint a vi­lág Ura. Máté evan­gé­liu­má­ban (24,30) ol­vas­suk, ho­gyan je­len­tette be Jé­zus ezt az ese­ményt: „És ak­kor feltű­nik az Em­ber­fiá­nak jele az égen, ak­kor jaj­gat a Föld min­den népe, és meg­lát­ják az Em­ber­fiát el­jönni az ég fel­hőin, nagy ha­ta­lom­mal és di­cső­ség­gel.” Mily nagy ok az örömre! Meg­je­le­nik a vi­lág Te­rem­tője! El­jön a vi­lág Meg­vál­tója! Mégis mi­ért ol­vas­suk a Jele­né­sek 1,7-ben: „Ak­kor jaj­gat a Föld min­den népe”? Mi­ért ki­álta­nak ki­csi­nyek és na­gyok a he­gyek­hez és szik­lák­hoz: „Es­se­tek ránk, és rejt­se­tek el min­ket a Bá­rány ha­ragja elől!” (Jel 6,16)? Mert éle­tük fo­lya­mán so­kan hal­lot­ták ugyan, hogy dön­teni kel­lene Jé­zus Krisz­tus mel­lett – de „nem”-et mond­tak! Most el­vesz­nek, és már sem­min sem vál­toz­tat­hat­nak. Vég­ér­vé­nye­sen túl késő! Ezért fog­nak ki­ál­tozni és jaj­ve­szé­kelni! A leg­több em­ber azt az utat vá­lasztja, ahol Jé­zus nincs je­len. Ezen a te­rü­le­ten a vá­lasz­ték óri­ási. El­ret­tentő példa Shirley MacLaine ame­ri­kai szí­nésznő, aki egy far­mon él Terry nevű ku­tyá­já­val. Ő mondta: „A ku­tyám az egyip­tomi ku­tya al­katú Anubis bál­vány-is­ten rein­kar­ná­ci­ója. Ne­kem Terry­vel volt már leg­alább egy kö­zös éle­tünk Egyip­tom­ban. Most újra ös­sze­ho­zott ben­nün­ket az élet.” Jé­zus Krisz­tus min­denki szá­mára lát­ha­tóan jön vis­sza. „Íme, el­jön a fel­hő­kön, és meg­látja min­den szem, azok is, akik át­sze­gez­ték, és si­ratja őt a Föld min­den nem­zet­sége” – írja Já­nos apos­tol a Jele­né­sek 1,7-ben. Ami­kor 1969. jú­lius 20-án Neil A. Armstrong az em­be­rek kö­zül el­ső­ként lé­pett a Holdra, 500 mil­lió em­ber kí­sérte fi­gye­lem­mel a tele­ví­zió­ban su­gár­zott ké­pe­ket. 1997. szep­tem­ber 6-án, Di­ana her­cegnő te­meté­sét 2,5 milli­árd em­ber nézte a TV-köz­ve­títé­sé­vel – a vi­lág la­kos­sá­gá­nak negy­ven szá­za­léka! Ezért vo­nult be a törté­ne­lembe úgy, mint a vi­lág első „glo­bá­lis te­me­tése”. Az Úr Jé­zus vis­sza­jö­ve­tel­é­hez vi­szont nem kell majd film­fel­vevő gép. En­nek az ese­mény­nek min­den em­ber a sze­rep­lője lesz. Jé­zust min­denki látni fogja: nem­csak a vi­lág ak­kori la­kos­sága, ha­nem az em­beri tör­té­ne­lem so­rán ad­dig élt ös­szes nem­ze­dék. Ott lesz min­denki, azok is, akik ezt a cik­ket ol­vas­sák. Ak­kor csak egyet­len kér­dés lesz a döntő: Me­lyik cso­port­hoz tarto­zom én? A meg­men­tet­tek­hez vagy az el­kár­ho­zot­tak­hoz? Jé­zus Krisz­tus hir­te­len és vá­ratla­nul jön vis­sza. „Mert aho­gyan a vil­lám­lás ke­let­ről tá­mad, és el­lát­szik nyu­ga­tig, úgy lesz az Em­ber­fi­á­nak eljö­ve­tele is” (Máté 24,27). A meg­di­cső­ült Krisz­tus egy­szerre és egy idő­ben lesz lát­ható az egész Föl­dön. Ez me­lyik nap­szak­ban törté­nik majd? A vá­laszt Luk­ács evan­géli­uma 17,34-ben ta­lál­juk: „Azon az éj­sza­kán ket­ten lesz­nek egy ágy­ban, az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik pe­dig ott hagyatik.” Te­hát ott éj­szaka lesz. De két vers­sel ké­sőbb ez áll: „Ket­ten lesz­nek a me­zőn (nap­pali hely­zet), az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik ott hagyatik.” Nem tu­dom, hogy az Ame­ri­kát fel­fe­dező Ko­lum­busz is­merte-e ezt a bib­liai részt, de akár így is gon­dol­kod­ha­tott volna: Ha Jé­zus vis­sza­jö­ve­tele egyet­len szem­pil­lan­tás alatt törté­nik, és a Bib­lia egy­szerre ír nap­pal­ról és éj­sza­ká­ról, ak­kor ez csak egy göm­bön le­het­sé­ges. Ha te­hát nyu­gat felé vi­torlá­zom, mégis ke­le­ten ér­ke­zem meg. – Ér­de­kes, hogy Luk­ács evan­gé­lista eze­ket a sza­va­kat olyan kor­ban írta le, ami­kor az em­be­rek­nek fo­gal­muk sem volt ar­ról, hogy a Föld gömb alakú. A két fenti bib­liai vers más fon­tos do­logra is rá­mu­tat. Az Úr Jé­zus vis­sza­jö­ve­tele az em­be­ri­sé­get két­felé osztja majd. Kü­lön­vál­nak az el­fo­ga­dot­tak és az el­ve­tet­tek, azaz Jé­zus kö­ve­tői, és akik nem vol­tak azok. Ez­zel az em­be­ri­ség alap­vető prob­lé­má­já­hoz ju­tot­tunk. Ak­kor csak egy kér­dés szá­mít: a meg­men­tet­tek vagy az el­ve­szet­tek közé tarto­zom-e? Dön­töttél-e már? Is­ten min­den em­bert egyedi sze­mé­lyi­ség­nek te­rem­tett, és mind­nyá­jan sza­bad aka­rat­tal ren­del­ke­zünk. Ez kü­lön­böz­tet meg ben­nün­ket az ál­la­tok­tól. A sza­bad aka­rat két dol­got tesz le­he­tővé: meg­en­gedi, hogy eltá­vo­lod­junk Is­ten­től, vagy hogy kö­ze­led­jünk hozzá. Is­ten min­dent meg­tett azért, hogy Jé­zus Krisz­tus vált­ság­ha­lálá­val meg­nyissa szá­munkra az utat a mennybe. A Bib­lia fi­gyel­mez­te­tés­ként mégis le­írja, hogy nem min­denki lé­pett az üd­vös­ség út­jára. De mit te­hetne Is­ten ez ügy­ben? Ha el­venné a sza­bad aka­ra­tun­kat, ak­kor ép­pen a sze­mé­lyi­sé­günk lé­nye­gét ra­bolná el, gé­pek len­nénk, báb­fi­gu­rák, ro­bo­tok, akik csu­pán a szá­mukra előírt prog­ramot vég­zik el. Sze­mé­lyi­sé­günk­nek fon­tos ré­sze az aka­rat már itt a Föl­dön és a túl­vilá­gon is. Ezért az örök tar­tóz­ko­dási he­lyünk mos­tani vá­lasztá­sunk­tól függ. Fel­ké­szül­tél-e már erre az eljö­vendő napra? Az Úr Jé­zus a tíz szűz­ről szóló pél­dá­zatá­ban azt szem­lél­tette, men­nyire fon­tos, hogy az em­ber fel­ké­szül­jön, ké­szen le­gyen. Mind a tíz lány „hívő” volt, szi­lár­dan hit­ték: a me­nyeg­zőt meg­tart­ják! De még­sem mind a tíz cse­le­ke­dett en­nek meg­fe­le­lően, öten ugyanis nem vit­tek a mé­cse­sük­ben elég olajat, hogy a vőle­gény esetle­ges ké­sé­séig elég lett volna. Ezért csak a má­sik öt ért célba. Akik nem vol­tak ké­szek, azok­nak a Vőle­gény ezt mondta: „Nem is­mer­lek tite­ket” (Máté 25,12). Ez­zel örök bol­dog­sá­gu­kat el­ve­szí­tet­ték. H. Kemner evan­gé­lista mondta: Álomba rin­ga­tózva is le­het a po­kolba jutni. Azok a „hí­vők”, akik csak rá­bó­linta­nak a bib­liai igaz­sá­gokra, de nem vi­szik át eze­ket sze­mé­lyes éle­tükbe, az örök életü­ket koc­káz­tat­ják. Mind­há­rom — vagy egyik sem A leg­több em­ber min­den év­ben szí­ve­sen ün­nepli a já­szol­ban fekvő gyer­mek Jé­zust, de ott el is akad. Azon­ban a já­szol, a ke­reszt és a ko­rona el­vá­laszt­ha­tatla­nok egy­más­tól. Jé­zus földi életé­nek el­en­ged­he­tet­len ré­sze a já­szol, az em­berré vá­lás; a ke­reszt el­szen­ve­dése, majd a fel­tá­ma­dás győ­zelme; és vis­szajö­ve­tele­kor di­cső­sé­ges uralma: a ko­rona. Ez volt Is­ten „sza­ba­dí­tási terve” kez­det­től fogva, hogy meg­ment­sen az ős­ka­taszt­rófa végle­ges kö­vet­kez­mé­nyé­től. A végső ka­taszt­rófa ugyanis, amit a Jé­zus Krisz­tus nél­kül élő em­be­rek megta­pasz­tal­nak, az a po­kol lesz. Saj­nos, sok­kal több em­ber­éle­tet fog kö­ve­telni, mint a törté­ne­lem ös­szes ed­digi kataszt­ró­fája – és en­nek a „ha­lál­nak” nem lesz vége, örök­ké tart! Mégis, min­den ka­rá­csony­kor újra meg­kér­dezi tő­lünk Is­ten: el­fo­gad­juk-e „a já­szol, a ke­reszt és a ko­rona” aján­dé­kát? Őszinte imád­sá­gunk­ban mond­junk erre most igent, mi­köz­ben há­la­adás­sal el­fo­gad­juk Is­ten­nek a Jé­zus Krisz­tus­ban szá­munkra fel­kí­nált bűn­bo­csá­na­tát! Ez az imád­ság így is han­goz­hat: „Úr Jé­zus Krisz­tus, ma ol­vas­tam, hogy csak Te­ál­ta­lad ke­rül­he­tek a mennybe. Sze­ret­nék egy­szer Ná­lad lenni a menny­or­szág­ban. Kér­lek ezért, hogy ments meg a po­kol­tól, ahová a bű­nös­sé­gem mi­att tu­laj­don­kép­pen ke­rül­nék. Mi­vel olyan na­gyon sze­retsz en­gem, ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten, és ki­fi­zet­ted ott bűneim bün­te­té­sét. Lá­tod min­den vét­ke­met gyer­mek­sé­gem­től fogva. Te is­mersz min­den bűnt; azt, ami­nek je­len­leg a tu­da­tá­ban va­gyok, de mind­azt is, amit már rég el­fe­lej­tet­tem. Is­me­red szí­vem min­den rez­dü­lé­sét. Előt­ted nyi­tott könyv az éle­tem. Úgy, ahogy va­gyok, nem mehe­tek Hoz­zád a mennybe. Kér­lek, bo­csásd meg a bű­nei­met. Jöjj most a szí­vembe, és te­remtsd azt új­já! Se­gíts ne­kem, hogy min­den­nel sza­kít­sak, ami nem he­lyes a Te sze­medben, és aján­dé­kozz meg új élet­tel és gon­dol­ko­zás­sal, ame­lyek a Te aka­ra­tod és tetszésedre van­nak. Kér­lek nyisd meg előt­tem Igé­det, a Bib­liát! Se­gíts, hogy meg­ért­sem, amit mon­dani akarsz ne­kem, és adj ne­kem en­ge­del­mes szí­vet, hogy azt te­gyem, ami ne­ked tet-szik. Mos­tan­tól fogva Te le­gyél az én URAM, éle­tem Ki­rá­lya. Kö­vetni akar­lak. Kér­lek, mutasd meg ne­kem az utat, ame­lyen jár­nom kell éle­tem min­den te­rü­le­tén. Kö­szö­nöm, hogy meg­hall­gat­tál, hogy most már Is­ten gyer­meke le­he­tek, aki egy­kor ná­lad lesz a menny­ben. Ámen.” Dr.-Ing. Werner Gitt, pro­fes­szor és igaz­gató

Die Verteilschrift „Reise ohne Rückkehr“ von Prof. Dr. Werner Gitt zur enthält die Botschaft von zwei Zügen, die unterwegs sind Richtung Ewigkeit. Der „Lebenszug“, hat den Himmel als Ziel, der „Todeszug“ dagegen fährt in die ewige Verdammnis. Jeder wird eingeladen, vom Todeszug in den Lebenszug umzusteigen. Dies ist möglich für den, der Vergebung seiner Sünden durch Jesus Christus bekommt und ihn als Retter seines Lebens im Glauben annimmt. Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! Utazás … ahonnan nincs visszatérés Az észak-olaszországi Dél-Tirolban egy templomban négy koponya található egy fal alsó párkányán. Fölöttük egy tábla lóg ezzel a felirattal: „Ki volt a bolond? Ki volt a bölcs? Ki a koldus? Ki a császár?” A császár hatalmából és gazdagságából már valóban semmi sem látszik. Lehet, hogy a koldus koponyája közvetlenül a császáré mellett van, de az semmit sem árul el szegénységéről, rongyairól és korgó gyomráról. Talán hajlanánk arra, hogy készítsünk egy másik táblát, amelyre ezt írnánk: „A halálban mindenki egyenlő!” Most vizsgáljuk meg, helyes lenne-e ez a felirat. A reklámok készítői meghatározott vásárlói rétegeket céloznak meg, azaz célcsoport orientáltan dolgoznak. Ellenben a halál vonatkozásában nincsenek célcsoportok, mert a halált senki sem kerülheti ki. Ezért is foglalkozik vele olyan sok ember: filozófusok, költők, politikusok, sportolók, színészek, analfabéták ugyanúgy, mint a Nobel-díjasok. A legintenzívebben alighanem a régi egyiptomiakat foglalkoztatta a téma, hiszen a halálnak éppen ők építették a világ legnagyobb emlékműveit, a gízai piramisokat. Egy német költő, Emanuel Geibel mindezeknek az emberi törekvéseknek a mérlegét találóan így vonta meg:  „Örök rejtély az élet, örök rejtély marad a halál.” A halál sokféle értelmezési kísérlete közül most ragadjuk ki az evolúciós elmélet válaszait: A halál az evolúció világképe szerint Az evolúcióval kapcsolatos gondolatok rendszerében olyan mélyen gyökerezik a halál, hogy nélküle állítólag még élet sem volna a Földön. Ez az evolúció halállal kapcsolatos négy tantételéből válik egyértelművé: 1. A halál – az evolúció szükséges előfeltétele: Carl Fried­rich von Weizsäcker, német fizikus hangsúlyozta: „Ha az individuumok nem halnának meg, akkor nem létezne evolúció, akkor nem léteznének más tulajdonságokkal rendelkező individuumok (egyedek). Ezek halála az evolúció feltétele.” 2. A halál – az evolúció találmánya: Widmar Tanner, regensburgi professzor mint biológus teszi fel a halál létével kapcsolatos jogos kérdést: „Hogyan és miért érkezik a halál a világunkba, ha egyáltalán nem kellene lennie?”, majd így válaszol a kérdésre: „Az öregedés folyamata és az élettartam annak az alkalmazkodásnak a jelenségei, amely az evolúció folyamán fejlődött ki. A halál feltalálása lényegesen meggyorsította az evolúció menetét.” Tanner professzor számára a beprogramozott halál örök esély arra, hogy az evolúción belül kipróbáljon valami újat. 3. A halál – az élet teremtője: Teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire eltér az evolúció világképe a Biblia tanításától, amikor az evolúciós elmélet a halált emeli az élet teremtőjévé. Ilyen értelemben nyilvánul meg Reinhard W. Kaplan, német mikrobiológus: „Ugyan az egyednek szenvedést okoz a beépített öregedés és a meghalás, különösen az emberi individuumnak, de ez az ára annak, hogy az evolúció egyáltalán létrehozta a mi fajtánkat.” 4. A halál – az élet abszolút vége: Az evolúciós elmélet értelmében az élet anyagállapot, amely kizárólag a fizika és a kémia határain belül indokolt (Manfred Eigen, Nobel-díjas, német biofizikus és kémikus). Látjuk, hogy az evolúció nem adhat kielégítő magyarázatot arra, mi a helyzet a halállal. Ahol a valóságot kizárólag az anyag jelenségeire csökkentik le, nem marad tere a halál utáni életnek. Az ember biológiai gépezetté redukálódik, és abszolút végét a szervezete halálával azonosítják. Az evolúciós mechanizmus kerékrendszerében a halál a következő élet felemelkedését szolgálja. Így egy emberi élet értéke csupán annyi, amennyivel hozzájárul az evolúció fejlődéséhez. Kitől kaphatunk helyes választ? Ki tudna elfogadható választ adni arra a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésre, hogy miben áll a halál természete, és mi következik utána? Az illetőnek megfelelő kompetenciával (illetékességgel) kellene rendelkeznie, de ez csak akkor lenne lehetséges, ha a következő négy, szigorú feltételnek eleget tenne: 1) Neki is meg kellett volna halnia! (Első kézből származó információra van szükségünk.) 2) Vissza kellett volna jönnie a halálból! (Saját tapasztalatairól kellene, hogy beszámoljon.) 3) Hatalommal kellene rendelkeznie a halál felett! (Ebben illetékes kell, hogy legyen.) 4) Teljesen megbízhatónak kellene lennie! (Elfogadható legyen számunkra, amit mond.) Ha körülnézünk a világtörténelemben, hogy ki tud ennek a négy, különleges feltételnek eleget tenni, akkor csak egyvalaki van, és ez Jézus Krisztus: 1) Keresztre feszítették, és meghalt Jeruzsálem kapuin kívül. Ellenségei bizonyosak akartak lenni afelől, hogy valóban meghalt-e, és lándzsával átdöfték az oldalát, amelyből vér és víz (= vérsavó) folyt ki (János 19,34). Így tehát biztosak voltak abban, hogy Jézus valóban meghalt. 2) Előre megmondta, hogy harmadnapon fel fog támadni. Ez meg is történt, és ennek első tanúi húsvét reggel az asszonyok voltak a sírnál. Az angyal ezt mondta nekik: „Nincs itt, hanem feltámadt” (Lukács 24,6). 3) Az Újszövetség – a Biblia 2. része – három olyan esetről számol be, amikor Jézus hatalma által emberek feltámadtak a halálból: Lázár Betániában (János 11,41-45), a naini ifjú (Lukács 7,11-17) és Jairus lánya (Márk 5,35-43). Senki másnak, egyedül Jézusnak van arra hatalma, hogy ilyen egyértelműen parancsoljon a halálnak. 4) Csak egyvalaki fordult meg ezen a Földön, aki elmondhatta: „Én vagyok az igazság” (János 14,6), és ez Jézus Krisztus volt. Ezt a kijelentését még ellenségeivel szemben is fenntarthatta, akik pedig állandóan azon igyekeztek, hogy rábizonyítsák akár a legcsekélyebb hibát is. Tehát már jó nyomon vagyunk, és ezzel eljutottunk az igazság forrásához. Életünk szempontjából létfontosságú az igazság. Ugyan ki szeretné az életét tévedésre alapozni? Most ezért leszögezzük: létezik egy valaki, aki illetékes abban, hogy világos eligazítást adjon számunkra. Tőle tudjuk meg, mi történik közvetlenül az egyes ember halála után. Jézus a Lukács evangéliuma 16,19-31-ben válaszol két olyan ember példája által, akik éppen meghaltak. Az egyikük ismerte Istent, a másik nélküle élt. Lázárt az angyalok Ábrahám kebelére vitték, és ott, azon a helyen, amelyet az Úr Jézus Paradicsomnak is nevez, jó dolga van (Lukács 23,43). A másik, egy gazdag ember közvetlenül a halála után a pokolba jutott. Ő maga így írja le a rettenetes helyzetét: „igen gyötrődöm e lángban” (Lukács 16,24b). A halálban tehát semmiképpen sem válik mindenki egyenlővé, sokkal inkább ezt lehet mondani: ha már ezen a világon is hatalmas különbségek vannak, akkor a halálon túl egyenesen leírhatatlanul nagy különbségek lesznek. Min múlik ez? Ezt részletesen meg kell magyaráznunk. A háromszoros halál A Biblia egyértelmű bizonyságtétele szerint ezt a világot és minden életet Isten közvetlen teremtői munkája előzte meg. Amikor a tökéletes teremtést teljesen befejezte, Isten azt így minősítette: „nagyon jó”. Isten lénye a szeretet és az irgalmasság, és ezért minden dolgot építőmestere (Példabeszédek 8,30), azaz az Úr Jézus által (János 1,10; Kolossé 1,16) alkotott meg. A teremtés során is hű maradt lénye jellemző vonásaihoz: a szelídséghez, az irgalmassághoz és a szeretethez. Ez teljesen más, mint az evolúció stratégiája, amelyre a szenvedés és a könnyek, a borzalom és a halál jellemző. Aki Istenre úgy néz, mint az evolúció előidézőjére, vagyis ilyen teremtési módszereket feltételez róla, az a visszájára fordítja Isten lényét. Ezért is teljesen tarthatatlan az Isten által irányított evolúció eszméje (az ún. teista evolúció). De honnan jön akkor a halál, ha az nem evolúciós tényező, és Isten lényének sem felel meg? Megállapíthatjuk, hogy a halál általános érvényű. Minden ember meghal a kisgyerektől az aggastyánig, az erkölcsi magaslatokon járó ember ugyanúgy, mint a tolvaj vagy a rabló, egyformán meghal a hívő és a hitetlen. Egy ilyen általános és mindent uraló hatásnak hasonlóképpen általános oka kell, hogy legyen. A Biblia azt tanítja, hogy a halál az ember bűnének a következménye. Jóllehet Isten óvta az embert (1Mózes 2,17), ő mégis visszaélt a neki ajándékozott szabadsággal, és így bűnbe esett. Ettől fogva érvényesül a bűn törvénye: „A bűn zsoldja a halál” (Róma 6,23). Az ember belekerült a halál vonalába, amelyet ábránkon vastag fekete vonallal jelölünk. Képszerűen halálvonatnak nevezhetjük. „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál az által, hogy mindenki vétkezett” (Róma 5,12). A bűneset előtt a halál ismeretlen volt a teremtésben. Amikor a Biblia halálról beszél, az sohasem a létezés megszűnését jelenti. Elszakadva lenni – ez a halál pontos, bibliai meghatározása. Mivel a bűneset háromszoros halált jelent (lásd az ábrát), ezért az elszakadás is háromszoros: 1. A szellemi halál: A bűnbeesés pillanatában az ember a szellemi halálba került, azaz kiszakadt az Istennel való közösségből. Ebben az állapotban él ma minden olyan ember, aki nem hisz a Teremtőjében. Az ilyen emberek önző módon saját maguk határozzák meg az életüket, és engednek a bűn csábításának és szenvedélyének. Úgy élik az életüket, mintha Isten egyáltalán nem létezne. Nincs személyes kapcsolatuk Jézus Krisztussal, és elutasítják a Bibliában található jó hírt, Isten üzenetét. Isten szemében ők szellemileg halottak, jóllehet testileg nagyon is elevenek lehetnek. 2. A testi halál: A bűneset további következménye, hogy bekövetkezik a testi halál. „… míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél” (1Mózes 3,19). A bűneset miatt az egész teremtés a romlandóság martaléka lett. 3. Az örök halál: A halálvonat végállomása az örök halál. Ott azonban az ember létezése nem szűnik meg soha (Lukács 16,19-31). Ez az Istentől való végleges elszakadás állapota. Az ilyen emberen megmarad az Isten haragja, mert „egynek (Ádámnak) a vétke lett minden ember számára kárhozattá” (Róma 5,18). Az Úr Jézus a pusztulásnak ezt a helyét pokolnak nevezi, ez a gyötrelmes létezés helyszíne. Ott „olthatatlan” a tűz (Márk 9,43 és 45) és „örök” (Máté 25,41), ott „sírás és fogcsikorgatás” van (Lukács 13,28). Az egy rettenetes hely, „ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el” (Márk 9,48). Ez az „örök pusztulás” helye (2Tesszalonika 1,9). Hogyan nézi, és mit tesz Isten, amikor mi a saját magunk okozta pusztulás felé rohanunk? Irántunk való határtalan irgalma és szeretete révén feláldozza értünk a Fiát a golgotai kereszten, hogy megteremtse a menekülés páratlan lehetőségét. Jézusnak a keresztfán elhangzott utolsó szava: „elvégeztetett!”, képszerűen jelzi, hogy készen áll az életvonat. Istennek az a kijelentett akarata (pl. 1Timóteus 2,4), hogy megmeneküljünk az örök pokoltól, vagy képszerűen: hogy kiszállhassunk az örök halál felé robogó vonatból. Isten hív bennünket, hogy menjünk át a szoros kapun, amely után az út a menny felé visz (Máté 7,13a és 14). A Biblia bizonyságtétele szerint Jézus az egyetlen ajtó, és így az egyetlen út, amely a megmeneküléshez vezet. Ha átszállunk az élet vonatára, már az örök élet részesei vagyunk. Az egyik vonatról a másikra úgy szállhatunk át, hogy lélekben a ma is élő Jézus Krisztushoz fordulunk, megvalljuk Neki minden eddigi bűnünket, bocsánatot kérünk Tőle, és elfogadjuk Őt Megmentőnknek. Így leszünk Isten szemében új teremtménnyé. A bűnbocsánat ajándékát mindenki személyesen fogadhatja el, ha akarja. Amit mi kegyelemből ajándékba kapunk, az Isten számára felmérhetetlenül sokba került: Fia feláldozásába. Aki hit által elfogadja Isten ajánlatát, annál döntő fordulat következik be, amely örök életet eredményez (János 5,24). Erre Isten az embernek csak a földi léte idején ad lehetőséget. Az életre vezető út Egyik előadásom után eljött hozzám egy fiatalember beszélgetni. Megkérdeztem tőle: „Hol vagy most?” Tömör válasza ez volt: „A pályaudvaron állok!” Felismert valamit, mégpedig azt, hogy a halálvonatot a lehető legsürgősebben el kell hagynia. A kérdése ez volt: „Hogy tudok most beszállni az élet vonatába?” Megengedte, hogy megmutassam neki az utat, és most boldogan halad a lehető legjobb cél felé. Isten nemcsak a haragját mutatja meg a bűn miatt, hanem a szeretetét is a bűnös iránt. Ha ma felszállunk az élet vonatára, akkor azzal helyet foglalunk magunknak egy gyönyörű helyre, a mennybe, amelyről az 1Korintus 2,9-ben ezt olvassuk: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek”. Mit választunk, az életet vagy a halált, a mennyet vagy a poklot? Annak eldöntését, hogy melyik úton akarunk járni, Isten mint szabad lényekre, ránk hagyja: „Elétek adtam az (örök) életet és a(z örök) halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet!” (5Mózes 30,19). Itt is nyilvánvalóvá válik, hogy Isten akarata egyértelműen az életre irányul. Az ábrából levonható következtetést egy mondatban így fogalmazhatjuk meg: Ha csak egyszer születtél (természetes születés), akkor kétszer halsz meg (először testi halállal, azután örök halállal), ha viszont kétszer születtél (természetes születés és újjászületés Krisztus által), csak egyszer halsz meg (testi halál)! A Jézus Krisztusba, az Isten Fiába vetett hit megszabadít a kárhozatos ítélettől, és az örök élet bizonyosságát adja: „Aki hallja az én Igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe” (János 5,24). Ha belegondolunk ennek a hitbeli döntésnek a hord- erejébe, akkor mindjárt az is világossá válik, micsoda tragikus hatása van az evolúciós elméletnek hívei életére és halálára nézve. Az evolúciós elmélet elhomályosítja az örök halál veszélyét, és megakadályozza, hogy az ember elfogadja a menekülés felajánlott lehetőségét. Jézus Krisztus azonban azért jött, hogy megmentsen a pusztulástól, az örök kárhozattól. Ezért fordulj most imádságban Istenhez! Szállj le még ma a halálvonatról, és szállj át az életvonatra! Ennek a döntő változásnak a következő imádság lehet a kezdete: Úr Jézus Krisztus, ma felismertem, milyen végzetes helyzetben vagyok. Életmódom semmiképpen sincs összhangban a Te Igéddel. Most már tudom, hogy rossz vonaton utazom. Emiatt nagyon megrémültem, és most Hozzád kiáltok segítségért. Bocsásd meg minden bűnömet, amelyeket nagyon bánok. Változtasd meg életemet azáltal, hogy vágyat adsz olvasni Igédet, a Bibliát, és add, hogy hozzá igazíthassam az életemet. Segítségeddel most felszállok az élet vonatára, és örökre Veled szeretnék maradni. Most szívembe hívlak, légy Te az életem Ura; adj nekem erőt és akaratot, hogy Téged kövesselek. – Szívből köszönöm, hogy megszabadítottál a bűneimtől, és most már Isten gyermeke lehetek. Ámen. Dr. Werner Gitt ny. igazgató és professzor, informatikus

Mit großem Forschungsaufwand suchen Astronomen heute nach Planeten in anderen Sternensystemen. Unter allen bisher registrierten Planeten und Exoplaneten wurde bisher kein auch nur annähernd erdähnlicher Planet gefunden. Die physikalischen, chemischen und astronomischen Be­din­gungen auf unserem Heimatplaneten Erde bieten uns geradezu einmalig günstige Wohnbedingungen. Dies tritt im Angesicht moderner naturwissenschaftlicher Erkenntnisse mit immer größerer Deutlichkeit hervor. Anhand nur einiger ausgewählter Punkte soll die einmalige Beschaffenheit unserer Erde herausgestellt werden. Földünk -Egy rendkívüli bolygó Ma a csillagászok nagy erőbevetéssel kutatnak más csillagrendszerekben található bolygók után. Az eddig regisztrált valamennyi bolygó és exobolygó között egyetlen olyat sem találtak, amely csak megközelítőleg is hasonlítana a Földhöz. A földgolyónkon, amely otthonunkul szolgál, páratlan módon kedvezőek az életfeltételek fizikai, kémiai és csillagászati szempontból. A modern természettudományos ismeretek alapján ez egyre inkább nyilvánvalóvá válik. Csak néhány kiválasztott szempontot alapul véve szeretnék rámutatni Földünk páratlan tulajdonságaira. Néhány elengedhetetlen feltétel, amely lakhatóvá teszi a Földet 1. A Föld megfelelő távolságra van a Naptól: Megközelítőleg 150 millió kilométeres távolságra forgunk naprendszerünk központi égiteste körül. A Nap által biztosított energiamennyiség és a Föld Naptól való távolsága úgy van összehangolva, hogy a Föld területének legnagyobb részén 0 és 40 °C közötti hőmérséklet uralkodjon. Ez éppen az a keskeny sáv, amely a sejtek biokémiai folyamataihoz és így – különösen is – az emberi élet fennmaradásához optimális. 2. A Föld forgási sebessége megfelelő: Ha a Föld lényegesen lassabban forogna, akkor szélsőséges időjárási különbségek lennének a nappal és az éjszaka között. Nappal a tartós besugárzás következtében elviselhetetlenül magas lenne a hőmérséklet, amely még a földfelszín kiszáradását is előidézné. Ezzel szemben éjszaka túlzott mértékű lehűlés lenne. Ha a Föld a mostaninál gyorsabban forogna, az azt eredményezné, hogy a nappal és az éjszaka között kisebb lenne a hőmérsékleti különbség, és ez lényeges befolyással lenne az időjárás történéseire. A centrifugális erők növekedése miatt az űrben gázveszteséggel kellene számolni. 3. Az év megfelelő hosszúságú: Az év hossza jól igazodik az életciklusainkhoz. A vetés és a betakarítás között elég idő van a növekedésre. Ugyanakkor a tél nem túlzottan hosszú ahhoz, hogy az élelmiszerkészletek segítségével ne lehetne áthidalni. Ha bolygórendszerünkből más példákat veszünk, az élet szempontjából képtelen ciklusokat találunk. El tudunk esetleg képzelni 84 földi év hosszú évet, mint az Uránuszon van, vagy 88 naposat, mint a Merkúron van? 4. A Föld tengelyferdesége megfelelő: Ahhoz, hogy a Földön ezen túlmenően is kedvezőek legyenek az életfeltételek, döntő jelentőségű, hogy milyen szöget zár be a Föld forgási tengelye a Nap körüli pályájának síkjához képest. Tudományos számítások  szerint, hogy a Föld felszínének legnagyobb részén az életnek kedvező feltételek csak egy keskeny, 23-24°-os sávon belül tarthatók fenn. Felfigyelünk-e arra, hogy ez a szög valóban 23,5°? Ha ez a szög növekedne, az pl. rendkívüli módon felfokozná a nyár és a tél közötti különbséget. 5. A Hold mérete megfelelő: A Hold hatására jön létre a tengereken az árapály jelensége. Az apály és a dagály következtében váltakozva elárasztott területek jelentős mértékben gazdagítják az élet sokféleségét. Ha a Hold túl kicsi volna, csekély lenne a hatása, ha pedig túl nagy, az állandó árvízi katasztrófákhoz vezetne. A Holdra feltétlen szükség van a Föld tengelyferdeségének stabilitásához. 6. A Föld súlya és mérete megfelelő: Ez a két érték annyira össze van hangolva, hogy a Föld felszínén olyan gravitációs vonzóerő érvényesül, amely elegendő a Föld körüli atmoszféra megtartásához. A Holdnak például nincs elegendő vonzóereje ahhoz, hogy légköre legyen. Naprendszerünk valamennyi égiteste közül a Föld sűrűsége a legnagyobb a maga 5,52 g/cm3-es speciális súlyával. Ha a Föld átmérője 20 %-kal kisebb lenne, azonos átlagos sűrűség mellett csak fele annyi tömege volna. Ennek következtében lényegesen kisebb lenne a gravitációs erő, így a légkör nagyobbik része elillanna a világűrbe. 25 %-kal nagyobb átmérő esetén, a földtömeg megkétszereződne, a légnyomás növekedne, és azonos testfelépítés mellett a testünk saját súlya 25 %-kal megnőne (nagyobb terhelés nehezedne az ízületekre és a csontvázra). 7. A Föld légkörének páratlan összetétele: Az élet magasabb rendű formáinak szempontjából az oxigén alapvető feltétel. A légkör 21 %-os oxigéntartalma éppen megfelelő. Ennél magasabb oxigéntartalom esetén (50 % felett) az embernél oxigénmérgezés következne be (tüdősérülés, a szív teljesítőképessége csökken, korlátozott vérellátás az agyban és a vesékben), csekélyebb oxigéntartalom mellett viszont nem jutnának a sejtek elegendő oxigénhez. Az agy különösen érzékeny az oxigénhiányra. Ha a légkör oxigéntartalma 10%-kal alacsonyabb lenne, már nem lehetne a tűz égését fenntartani (pl. kemencék, ipari létesítmények). A rendelkezésre álló nitrogéntartalom döntő jelentőségű a biológiai folyamatok szempontjából. Gondoskodik a kielégítő sugárzási abszorpcióról (elnyelődésről), az oxigén megfelelő mértékű ritkulásáról és a légkör szükséges vastagságáról. 8. A Föld légkörének sűrűsége megfelelő: A légkör kisebb sűrűsége esetén nem lenne kielégítő mértékű a Föld védelme a halálos erősségű ibolyántúli és röntgensugarakkal szemben, ill. állandóan észrevehető méretű meteoritok bombáznák a Földet. A légkör vastagsága függ a Föld súlyától és a felszínének hőmérsékletétől. Ha a Föld tömege kisebb lenne, a kisebb vonzóerő következtében nem tudná megtartana a szükséges mennyiségű levegőt és vizet. A Föld vonzóereje azonban pontosan úgy van kimérve, hogy az oxigént, a nitrogént és a széndioxidot olyan sűrűségben legyen képes megtartani, ahogy arra éppen szükség van. A légkör egésze kiegyenlítő hatást gyakorol a létrejövő hőmérsékleti különbségekre, és szükség van rá az időjárás történéseihez is. 9. A Föld körül megfelelő ózonréteg van: A Nap nem látható, rövidhullámú ibolyántúli sugárzása (UV-sugárzás) csak csekély mértékben éri el a Föld felszínét, ami a légkör egyik különleges tulajdonságának köszönhető. Az egész sztratoszférában, vagyis 10-50 km magasságban, a háromatomos oxigén (O3, ózon) rendkívül alacsony sűrűségben fordul elő, azonban ez az ózonfátyol a földi élet létezéséhez elengedhetetlen, mert az egészségre ártalmas ibolyántúli sugárzást szinte teljes mértékben elnyeli. 10. A Föld felszíne: A földfelszín figyelemre méltóan sima. A legmagasabb hegységek és a legmélyebb tengeri árkok ellenére is nagyon simának tűnik. Ha a Föld egyméteres átmérőjű golyó lenne, a felületén levő egyenetlenségek csak egy millimétert tennének ki a tenger felszínének mindkét oldalán. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Földön nagy területek lakhatóak. 11. A Földet körülvevő mágneses mező: A mágneses mező nem csupán a tájékozódás szempontjából nyújt segítséget. Távol tartja a Földtől azt a káros sugárzást is, amelyet napszélnek neveznek. A mágneses mező védőpajzsként helyezkedik szembe a napszéllel. 12. A Föld nedves bolygó: Most elérkeztünk a Föld legfontosabb jellemzőjéhez, és az élet abszolút előfeltételéhez – ez pedig a víz! A víz alapvető jelentőségű az élet minden fajtájának szempontjából. Ezért nemcsak ott találjuk meg, ahol óceánok és tengerek vannak, hanem mindenütt. A Mars tágas síkságaihoz, a Hold kősivatagaihoz vagy a Merkúr krátereihez képest még a Szahara is olyan, mint a nedves szivacs. Vizet tehát a Föld valamennyi pontján találunk. A felhők hol ide, hol oda szállítják. Egyszer esik, másszor havazik, és ahol hosszú ideig nem esik, az éjszakai harmat biztosítja a vizet még a sivatagokban is. Az óceánok páratlan különlegességnek számítanak a Földön. A földfelszín 71 %-át borítják be. Annak jelentőségét, hogy ez a víz folyékony formában áll rendelkezésre, nem lehet eléggé hangsúlyozni. A világmindenségben az anyagok többsége vagy forró gázok formájában (a csillagokban) vagy fagyott állapotban (pl. a külső bolygókon) fordul elő. Az óceánok hatásukat tekintve olyanok, mint egy-egy gigantikus hőtároló. Fontos kiegyenlítő hatást gyakorolnak az éghajlatra. Ha kevesebb víz lenne a Föld felszínén, annak lényegesen magasabb hőmérsékletingadozások lennének a következményei, mint amilyenek jelenleg vannak. Ezenkívül az óceánok fontos és nélkülözhetetlen táplálékforrást jelentenek. Ha a tengerek nem párologtatnák a vizüket állandóan, és ezt a párát az erős szelek folyamatosan nem szállítanák el több ezer kilométerre, a kontinensek rövid időn belül teljes mértékben kiszáradnának. A víz körforgásának bolygónkon az élőlények szempontjából életet megtartó hatása van, és ez az „időjárás” nélkül nem lenne megvalósítható. Szintén nem véletlen, hogy Földünkön jelenleg milyen arányban oszlik meg a szárazföld és a vízfelület. A jelenlegi földfelszínen a vízmennyiség 10 %-os növekedése 300 méterrel növelné meg a tengerszintet, és ezzel a kontinenseket szinte teljes mértékben elárasztaná a víz. Fordított esetben a vízmennyiség megfelelő mértékű csökkenése erősen megnövelné a szárazföldet. Ez azonban az éghajlat veszélyes rosszabbodását hozná magával, és hozzájárulna a sivatagos területek megnövekedéséhez. Aki repülőgéppel utazik, a pilóta üdvözlő szavait követően értesül az irányról, a repülési magasságról és a külső hőmérsékletről. 10.000 méteres magasságban mindig -50 °C-ot szoktak mondani. Belegondoltunk-e már, hogy ez az extrém hideg, amely 5-20 km magasságban mérhető, számunkra életfontosságú? Ebben a magasságban a vízpára jég­kristállyá fagy, amely először növekszik, aztán a nehézségi erő következtében csökken. Ez megvédi a Földet attól, hogy a víz elpárologjon a világűrbe. Így évezredek is eltelhetnek, a Föld nem fog kiszáradni. Végül mutassunk még rá a víznek az egyik nagyon fontos tulajdonságára, arra a szabálytalan jelenségre, hogy a víz 4 °C-on éri el a legnagyobb sűrűséget, 1,0 g/cm3-t. Akár növekszik, akár csökken a hőmérséklet, a víz sűrűsége csökken. A 0 °C-os jégnek 0,917 g/cm3 a sűrűsége. Könnyebb a folyékony víznél, és ezért úszik a felszínén. Ezek a rendkívüli tulajdonságok, amelyek csak a víznél találhatók meg, azért szükségesek, hogy az élet hideg télben is lehetséges legyen (tengerekben, folyókban, tavakban). Ha befagy a víz, felül marad a könnyebb jég, alatta gyűlik össze a 4 °C-os, nehezebb víz, amelyben a halak életben maradnak. Földünk semmihez sem hasonlítható Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy Földünk egy olyan bolygó, ahol megfelelőek a hőmérsékleti viszonyok, amely minden szempontból kedvez az életnek, és számos paraméter vonatkozásában optimálisan van kialakítva. Mi most itt csak néhányat vettünk sorra a legfontosabb és legfeltűnőbb geofizikai, mechanikai, hőtani és anyagi feltételek közül, és ennek során megállapítottuk: Földünk egyszerűen páratlan! Mindezeknek a részleteknek az egyszeri kombinációja és kölcsönös összefonódása teszi lehetővé, hogy a Földön egyáltalán élet legyen. A Föld pontosan úgy van kialakítva – mintha méretre szabták volna –, hogy élni lehessen rajta. Az elfogulatlan megfigyelő szükségszerűen arra a következtetésre jut, hogy mindezt valaki bölcsen és előrelátóan megtervezte. A pontosan összehangolt paraméterek nagy száma csak egyetlen következtetést tesz lehetővé, amelyet a Biblia is megnevez a Róma 1,20-21-ben: „Ami ugyanis nem látható belőle [Istenből]: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként.” Azoknak, akik a maguk „bölcsessége” szerint azt hiszik, hogy mindez az evolúció véletlen folyamatainak tulajdonítható, ezt mondja Isten Igéje: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek” (Róma 1,22). Ki a világmindenség, a Föld és minden élet eredete? Az Atyaisten Fiára, Jézusra bízta a teremtés feladatát. Ezért mondja ezt az Újszövetség Jézusról (Kolossé 1,15-16): „Ő a láthatatlan Isten képe… Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok… minden általa és reá nézve teremtetett”. Így világunkban semmi sincs, amit nem az Úr Jézus teremtett volna. Ebben éppen úgy benne van a hatalmas világmindenség, benne a galaxisok milliói, mint az élő sejt működésének legfinomabb részletei. Jézus nemcsak a Teremtője és Eredője az egész mikro- és makrokozmosznak, hanem Ő gyakorolja fennhatóságot is mindezek felett. Egy lélegzetelállító gondolat Jézus örökké létezett, és Ő a mennyek országának a Királya. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18). Fel tudjuk fogni ezt a lélegzetelállító gondolatot? Aki a Golgotán meghalt, de feltámadt, és aki ennek a világnak és minden életnek a Teremtője, egy és ugyanaz a személy! Irántunk való kikutathatatlan szeretetében engedte, hogy a bűneink miatt keresztre feszítsék, és nem védekezett, hogy feltárhassa előttünk a menny ajtaját. Aki ezt elutasítja, mindent elveszít: „hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” (Zsidókhoz írt levél 2,3). Aki viszont elfogadja Őt, mindent megnyer. Jézus ezt mondta: „Aki hallja az én Igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örökélete van... átment a halálból az életbe” (János 5,24). Kérd az Úr Jézustól bűneid bocsánatát, hogy megállhass Isten ítéletében, fogadd el Őt mint személyes Teremtődet és Megváltódat, és kövesd Őt! Dr. Werner Gitt informatikus, ny. igazgató és professzor

Der Informationswissenschaftler Dir. und Prof. a.D. Dr.-Ing. Werner Gitt (Braunschweig) ist überzeugt, dass alle Aussagen der Bibel wahr und vertrauenswürdig sind. In seinen Büchern betrachtet er oft die Wunder der Schöpfung aus naturwissenschaftlicher Sicht. Dr. Joachim Cochlovius stellte Fragen an Werner Gitt zu diesem Themenbereich wie z.B.: "Ihre Homepage wernergitt.de ist mit dem Motto „Vom Denken zum Glauben“ überschrieben. Wie ist das gemeint? Kann man durch Nachdenken Gott finden?" Az észtől a hitig Dr. Werner Gitt (Braunschweig), nyugalmazott intézetvezető professzor, a mérnöki tudományok doktora, informatikus meggyőződése szerint a Biblia valamennyi kijelentése igaz és hitelt érdemlő. Magyarul is megjelent könyveiben (Evangéliumi Kiadó) a természet csodáira gyakran a természettudomány szemszögéből tekint. Werner Gitt professzorral Dr. Joachim Cochlovius készített interjút. JC: Honlapjának, a wernergitt.de-nek mottója: Vom Denken zum Glauben, azaz Az észtől a hitig. Hogy kell ezt érteni? Meg lehet találni Istent gondolkodás útján? WG: A tudomány és a technika sikerei az elmúlt ötven évben oda vezettek, hogy az emberek a tudományban kezdtek el hinni. Gondoljunk csak a holdutazásra, a humán genom szekvenálására (az emberi örökítőanyag feltérképezésére) vagy a számítástechnika elképesztően gyors fejlődésére! Mivel ez a megközelítési mód vált meghatározóvá, sokan alig találják meg az utat a Biblia egyszerű üzenetéhez. Amikor Pál ezt mondja: „miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök bölcsességet keresnek” (1Korintus 1,22), akkor mi a mai helyzetre vonatkozóan ezt így egészíthetjük ki: generációnk a tudományos hitelességet keresi. Ha az evolúció képviselőivel van dolgunk, tudományos érvekkel kell őket szembesítenünk. Ha az evolúció tévedése bebizonyosodik, elhárul egy komoly akadály az Isten felé vezető útról. Ha ezután hirdetjük az evangéliumot, az ilyen embereknek nincs ésszerű okuk arra, hogy elzárkózzanak. JC: Ha tanulmányozzuk azokat a természettudományos tényeket, amelyeket könyveiben az emberi testről elmond, nem győzünk csodálkozni. Szintén rendkívül izgalmas, amit az ember lényéről ír. Mi a különleges a Biblia antropológiájában, azaz embertanában? WG: A szekuláris antropológia alapja a materializmus és ezzel együtt az evolúciós elmélet. Eszerint az ember kizárólag anyagból áll, és az élet – konzekvens módon – csupán a fizika és a kémia törvényei által behatárolt anyagi állapot (Manfred Eigen). Ha a valóságot ilyen mértékben korlátozzuk kizárólagosan anyagi jelenségekre, nem marad tere a halál utáni élet létezésének. Az ember biológiai gépezetté redukálódik, és testének halála életének abszolút végét jelenti. Az evolúció körforgásában a halál a következő élet felemelkedését szolgálja. Egy emberi élet csak annyiban értékes, amennyiben hozzájárult az evolúciós fejlődéshez. A bibliai antropológia teljesen ellentétes ezzel. Eszerint az ember Teremtője a Biblia Istene. Miután a Teremtő belelehelte az élet leheletét, az embernek nem anyagi alkotórésze is van, ez a lelke. Mivel Isten lehelete örök, mi örökkévaló teremtmények vagyunk. Ebből következően a testi halál nem a véget jelenti, hanem az örök élet kezdetét. A bibliai emberkép szerint az ember a bűneset következtében az elveszettség örvényébe került. Jézus kereszthalála által menekülhetünk meg és nyerhetjük el az örök mennyei polgárjogot. Isten az Ézsaiás 62,3-ban mondja el, mennyit érünk: „Ékes korona leszel az ÚR kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén”. JC: Behatóan foglalkozott az állatvilággal is. Hogy történt, hogy informatikus létére ezt a témakört is alaposan tanulmányozta? WG: Első hitbeli lépéseim során a teremtés kérdése jelentette a legnagyobb kihívást. Ezért érdeklődésem minden olyan részletre kiterjedt, amely a Teremtő zsenialitását és találékonyságát különösen is bizonyította. A felfoghatatlan számú állatfajtánál a tervezési koncepcióknak olyan óriási sokfélesége létezik, hogy ezen egy mérnök és egy informatikus csak ámuldozni tud. A teremtett világban megtalálható ötletek közül szinte egyik sem másolható le. Így például a tojás koncepciója utánozhatatlan. Az iparban minden dízelmotortípust külön le kell gyártani. Ha a Teremtő motorokat akart volna létrehozni, akkor csak egyetlen egyet teremtett volna, de az magában hordozta volna a képességet arra, hogy „dízeltojást” rakjon. Magukkal ragadtak más érdekességek is, pl. hogy milyen precízen kalkulálta ki a Teremtő az aranylile energiakészletét, miközben Alaszkából Hawaiira repül, vagy milyen magas hatásfokú a szentjánosbogár fénykibocsájtása a biolumineszcencia során, vagy az, hogy az ámbráscet nem kap keszonbetegséget, amikor 3.000 méteres mélységből hirtelen felbukkan. JC: Legújabb könyve az információról mint az élet kulcsáról szól. Az ellen a kényszerű gondolkodásmód ellen küzd, amelyet a módszertani ateizmus alakított ki a természettudományok terén. Az olyan tudósoknak, mint Isaac Newton a világmindenség még egyértelmű utalást jelentett Isten bölcsességére. Hogy arathatott az ateizmus ekkora győzelmet éppen a természettudományok terén, ahol Isten teremtői intelligenciájával nap mint nap találkozni lehet? WG: Az élettelen természet terén elért tudományos sikerek nagy befolyást gyakoroltak az élettel foglalkozó tudományágakra (pl. biológia, fiziológia). A fizika eredményeinek hatására az a vélemény alakult ki, hogy ehhez hasonlóan az életet is kizárólag mechanikus módon kellene és lehetne magyarázni. Így a 19. század közepén virágzásnak indult a redukcionista materializmus, amely azt feltételezi, hogy minden ok és hatás kizárólag fizikai jelenségekre vezethető vissza. Ennek a nézetnek jelentős képviselője volt Emil du Bois-Reymond (1818–1898) és Hermann Helmholtz (1821–1894). Utóbbi ezt így fogalmazta meg: „A természettudományok végső célja, hogy megtalálják az összes változásnak alapul szolgáló mozgásokat és azok hajtóerejét, azaz hogy ezeket a mechanikában egyesítsék”. Ezt a célkitűzést korának sok biológusa tette magáévá. Ernst Haeckel (1834–1919) arra törekedett, hogy az élő szervezetek tudományát „mechanikai-oksági érveléssel” az élettelen tudományok szintjére juttassa el. Így az élettel foglalkozó tudományok már nagyon korán holtvágányra kerültek. Nem anyagi dolgok a definíciónak megfelelően számukra nem léteztek. Nem csoda, hogy világszerte materialista ideológiák alakultak ki (mint pl. fasizmus, humanizmus, ateizmus és a kommunizmus különféle formái, mint marxizmus-leninizmus, sztálinizmus és maoizmus). Ezután Charles Darwin (1809–1882) az élőlények evolúcióját egy tisztán mechanisztikusan működő elvre vezette vissza (természetes kiválasztódás), és ezzel megalapozta a biológiához való materialisztikus hozzáállást. JC: Honlapján tucatnyi saját traktátusát ajánlja több mint 70 nyelven, köztük magyarul is. Hogy került sor arra, hogy ilyen sok szórólapot írjon? Időszerűek még egyáltalán a szórólapok? WG: Ma, amikor valósággal elárasztja az információ a társadalmat, már csak kevesen olvasnak vastag könyveket. Tapasztalataink szerint a megnyerően kialakított traktátusok jól illeszkednek világunkba. Ha egy traktátus túl rövid, nem lehet belőle jól megérteni az evangélium lényegét. Bebizonyosodott, hogy a 8-10 oldalas, 21×10 cm-es traktátusok az optimálisak. Az olyan témákat, mint pl. hogyan juthatunk a mennybe, vagy kicsoda a Teremtő, ezekben részletesen ki lehet fejteni, és néhány perc alatt el lehet olvasni. Sok olyan alkalom van, amikor ezeket a szórólapokat könnyen tovább lehet adni (pl. a szálloda recepcióján, vásárláskor, a postán), és beleférnek a szokásos méretű postai borítékokba is. Ez volt a koncepciónk, amikor elkezdtük ezt a munkát 2003-ban. Az érdeklődés azóta is töretlen. 2016-ban kb. 850.000 példányt küldtünk szét. Különböző témájú szórólapjaimból eddig (2017) németül és egyéb nyelveken több mint 12 millió példány jelent meg. Hogy hogyan kezdődött az egész? Amikor a német Bruderhand Misszió egyik munkatársa megkért, hogy írjak egy traktátust, ezekkel a szavakkal utasítottam el: „Már éppen elég munkát ad a könyvek írása...” Amikor újból szembesültem a kérdéssel, megint azonnal nemet mondtam. Harmadik alkalommal azzal a feltétellel engedtem a kérésnek, hogy csak egyetlen traktátust írok. Azon töprengtem, mi a legeslegfontosabb téma. Úgy döntöttem, hogy arról írok, hogyan lehet a mennybe jutni. Az első kiadást gyorsan elkapkodták, és újat kellett nyomtatni. Hamarosan az is elfogyott. Az első orosz fordítással ugyanígy jártunk. Heinrich Kemner lelkész (1903-1993) gyakran mondogatta: „Nem mi tolakodunk, tolnak bennünket!” Felismertem, hogy Isten nyilvánvalóan „beletolt” engem ebbe a munkába. JC: Sok olyan hívő ember van, aki békét kötött az evolúciós elmélettel, és az a felfogása, hogy Isten az evolúció folyamatait használva teremtett és teremt. Veszélyezteti ez az ún. teista evolúció a keresztyén hitet és a személyes hitéletet? WG: A teista evolúció eszmerendszerét elvetem a Biblia alapján, mert teljesen kiforgatja az evangéliumot. A Biblia híradása szerint Isten mindenhatóságában és bölcsességében egy nagyon jó, tehát befejezett és tökéletes teremtést hozott létre. Aztán jött a bűneset, és annak következményeként megjelent a halál. A halál lett az osztályrészünk. Jézus azért jött el ebbe a világba, hogy megváltson bennünket, és elhozza az örök életet. Az evolúció rendszerében a halálnak teljesen más a funkciója, folyamatosan szükség van rá a magasabb fejlettségi szint eléréséhez. Nyilvánvaló, hogy ez ellentétben áll a Bibliával. Ha elfogadjuk a teista evolúciót, akkor Isten az ellenséget, a halált használta arra, hogy életet teremtsen. És ez – a Biblia szemszögéből nézve – abszurd és istenellenes gondolat. Ebben az esetben a halál már létezett a bűneset előtt is, és ezzel az evangélium kiüresedik és jelentőségét veszti. Azt is érdemes megfontolni, hogy a fosszíliák halálról, szenvedésről és nagy mértékű vérontásról tanúskodnak. Ha ezekre nem katasztrofális események – főként az özönvíz – hatására került sor, hanem évmilliók során képződtek, akkor a halálnak már a bűneset előtt is léteznie kellett. Ha a teista evolúció követőivel beszélünk, feltűnik, hogy sok bibliai részt nem vesznek komolyan, átértelmezik, vagy érvénytelennek tartják. Az evolúcióval kötött kompromisszum azt jelenti, hogy feladják a Biblia központi kijelentéseit. JC: Vannak olyan könyvei is, amelyek bizonyságtételeket tartalmaznak, például egy ausztrál asszonyét, aki az evolúciós elmélet hatására idegenedett el a keresztyén hittől. Gyakran történik ilyesmi? WG: Egyenesen ez a logikus következmény! Aki elfogadja az evolúciós elméletet, nem követheti azt a bibliai alapelvet, amelyről Pál így vall: „hiszek mindabban, ami... meg van írva” (Cselekedetek 24,14). Sok beszélgetésben tapasztaltam azt, hogy elsőnek a bibliai teremtéstörténet dől meg. Azt a tényt vetik el először, hogy „hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van” (2Mózes 20,11). Ha valaki lelépett erről a fundamentumról, akkor már csak idő kérdése, és egyik bibliai igazságot a másik után fogja elvetni. Nézetem szerint az iskolás gyerekek szenvedik a legnagyobb kárt, mert az evolúciót úgy tanítják nekik, hogy az az egyetlen érvényes elmélet az élet eredetére nézve. Ezzel már gyerekkorukban megfosztják őket attól, amire a Teremtő minden embernek lehetőséget ad, hogy a teremtett dolgokból következtessen a Teremtő létezésére (Róma 1,20). JC: Még egy záró kérdés. Mi volt a legnagyobb élménye utazásai, a sok előadás és evangelizáció során? WG: Sose fogom elfelejteni azt az előadást, amelyet egy zsúfolt előadóteremben tartottam a Karagandai Egyetemen (Kazahsztán), és amelyen kazah, kirgiz, tatár, üzbég és orosz hallgatók vettek részt. A csillagokról szóló előadásom második részében rátértem arra, ki teremtette a csillagokat: Jézus Krisztus. A Teremtő egyúttal a Megváltó is, aki megbocsátja a bűnt. Aztán megkérdeztem, ki szeretné Jézus üzenetét elfogadni, ki szeretné, ha Jézus megmentené? Felfogni is alig tudtam, olyan sok ember állt fel. Evangéliumi könyveket kaptak és egy Bibliát. Amikor ilyen utakról hazarepülünk, sokszor gondolkozom azon, vajon milyen hatása van annak, ami elhangzott? Gyorsan elszáll, vagy lesz maradandó gyümölcse? Két évvel később ismét Karagandában jártunk. Ugyanazon az egyetemen egy Pavel Kulikov nevű professzor köszöntött és mutatott be bennünket mint németországi vendégeket. Nem hittem a fülemnek, amikor meghallottam bevezető szavait: „Üdvözlöm közöttünk a német tudóst, Gitt professzort… Két évvel korábban már járt itt, és tartott egy előadást. Akkor én is beültem a diákok közé. Aztán történt valami, ami ebben az előadóteremben még soha nem fordult elő. Az előadó kedves, de határozott hangon arra hívott bennünket, hogy döntsünk Jézus Krisztus mellett. Annak jeleként, hogy elfogadja a hívást, akkor sok diák állt fel. Én is felkeltem a helyemről, és Krisztus mellett döntöttem.” Utána a diákokhoz fordult: „Ismertek engem. Sok éven át tudományos materializmust tanítottam ezen az egyetemen. Most keresztyén vagyok. Ma ti is esélyt kaptok a döntésre. Döntsetek!” Isten meggyőzött valakit, aki meggyőződéses istentagadó volt, és tudományos érvek alapján éveken át azt tanította a diákoknak, hogy nincs Isten. A Szovjetunió összeomlása után megszűnt a tudományos materializmus mint tantárgy, és helyette ateizmust és vallástörténetet oktattak. Ennek az új szaknak nem volt tananyaga, ezért a professzor az én különböző vallásokról szóló könyvemet használta erre a célra, amely oroszul is létezik. Az ateizmus valamikori professzora istenhitéről beszélt az előadásai során. Micsoda fordulat! Később Pavel Kulikov rádiómissziót alapított Kazahsztánban, hogy sok embert érjen el az anyanyelvén az evangéliummal. Prof. Dr. Werner Gitt

Im Laufe der Geschichte haben sich immer wieder Menschen gegen den Glauben an eine Auferstehung der Toten ausgesprochen. Sie sollten aber bedenken, dass Jesus seine Auferstehung nicht nur durch Worte verkündigen lässt, sondern sie beweist, indem er sich mehrfach an unterschiedlichen Orten und bei verschiedenen Gelegenheiten direkt zeigt. Mit dem Geschehen der Auferstehung hat Gott uns eine Wirklichkeit gezeigt, die weit über unsere Erfahrungswelt von Raum und Zeit hinausgeht: Unsere dreidimensionale Welt ist nicht die ganze Wirklichkeit. Jesus hat uns die Realität der Ewigkeit bezeugt. Tévhit vagy valóság?Jézus Krisztus feltámadása Mi volt a világtörténelem eddigi legnagyobb eseménye? Amikor Konrad Zuse (1910-1995) feltalálta a számítógépet? Amikor Kolumbusz Kristóf (1451-1506) 1492-ben felfedezte Amerikát? Vagy amikor Neil Armstrong (1930-2012) személyében 1969. július 21-én először lépett földi ember a Holdra, és mondta ki ezeket a jól eltalált szavakat: „Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek”? Mindezek nagyon jelentősek voltak, azonban nem haladják meg annak az eseménynek a jelentőségét, amelyről most el akarunk gondolkozni. Ez Jézus Krisztus halottak közül való feltámadása! Ez az esemény minden embert érint, aki ezen a földön él. Neil Armstrong mondatát alapul véve fogalmazhatunk így: a feltámadás a legeslegnagyobb lépés volt, amelyet az emberiség érdekében valaha is tettek, de hozzá kapcsolódik a legtöbb kétely is. Kritikus észrevételek a feltámadással kapcsolatban A történelem során mindig voltak olyan emberek, akik szembehelyezkedtek a feltámadásba vetett hittel. Szeretnék az alábbiakban öt kritikus hangot felidézni: 1. A szadduceusok: Már Jézushoz is odament egy csoport kegyes férfi, és kifejezésre juttatták, hogy nem hisznek a halottak feltámadásában. Feladtak neki egy fogós kérdést: ha hét testvér egymás után feleségül veszi ugyanazt az asszonyt, és végül maga az asszony is meghal, melyikük felesége lesz majd a feltámadáskor (Máté 22,23-33)? Jézus ezt azzal a kijelentéssel hárította el, hogy a halál határvonalán túl már nincs házasság, és hogy Ő is elgondolkoztassa őket, idézte nekik a 2Mózes 3,6-ot: „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”. Mivel azonban Ábrahám, Izsák és Jákób meghaltak, ebből az következik, hogy fel kell támadniuk, hiszen „Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké” (Máté 22,32b). 2. Martin Heidegger: Az ismert német filozófus, Martin Heidegger (1889-1976) nem a hit oldaláról közelítette meg a feltámadás témáját, mégis tett egy fontos megállapítást: „Ha a názáreti Jézus feltámadt a halottak közül, akkor minden természettudományos ismeretünk csak ideiglenes”. Következtetése logikus. Ha valóban igaz, hogy a názáreti Jézus feltámadt, akkor a természettudományos gondolkozás indokolatlan határok felállításához vezetett. 3. Rudolf Augstein: A legnagyobb német nyelvű hírmagazin, a Der Spiegel kiadójának, Rudolf Augsteinnek (1923-2003) nem sokkal halála előtt feltették a kérdést, hogy hisz-e Istenben. Erre ő így válaszolt: „Nem… nem hiszek abban, hogy bárki is feltámad, így nem is kell ezzel a kérdéssel többet foglalkoznom. Ha meghalok, akkor meghaltam!” – Milyen fatális tévedés! 4. Egy lelkész prédikációs vészhelyzetben: Nem sokkal húsvét előtt egy lelkésszel beszélgettem. Elmondta, hogy húsvét közeledtével „prédikációs vészhelyzetbe” került – így fejezte ki magát. Lelkész létére nem hitt Jézus feltámadásában. 5. Die Zeit: A hetilap egyik húsvéti számának címlapján (2009. április 8., 16. szám) a következő nagybetűs szöveget lehetett olvasni: „A világ leghihetetlenebb története – Semmi sem valószínűtlenebb Jézus feltámadásánál!” A feltámadás szemtanúi Isten egy prófétán keresztül is kihirdethette volna: „Megtörtént Jézus feltámadása. Visszahoztam Őt a halálból.” Ez azonban még több kételyt idézett volna elő, mint amennyi egyébként is van. Isten azonban nem így tett. Jézus nem szóban tudatja feltámadását, hanem saját maga bizonyítja be azáltal, hogy szemmel láthatóan többször is megmutatkozik különféle helyeken és különféle alkalmakkor. Az Újszövetségben 15 alkalommal számolnak be szemtanúk arról, hogy találkoztak a feltámadt és élő Jézussal. Mária Magdaléna (János 20,11-18) Két asszony a sírnál (Máté 28,9). Két tanítvány az emmausi országúton (Lukács 24,13-35) Péter (Lukács 24,34; 1Korintus 15,5). 10 tanítvány húsvétvasárnap, Tamás nélkül (János 20,19) 11 tanítvány Tamással együtt (János 20,26) 7 tanítvány a Tibériás-tónál (János 21,1-22) 11 tanítvány Galileában egy hegyen (Máté 28,16-20) 12 tanítvány, először Kéfás (1Korintus 15,5) 500 keresztyén (1Korintus 15,6) Jakab, az Úr testvére (1Korintus 15,7) Az összes apostol (1Korintus 15,7; Márk 16,19-20; Lukács 24,50-53; Cselekedetek 1,3-12,26) István, Jézus mennybemenetele után (Csele­ke­detek 7,55-56) Pál apostol, Jézus mennybemenetele után (Pál megtérésekor a damaszkuszi országúton: Cselekedetek 9,3-5; a jeruzsálemi Templomban: Cselekedetek 22,17-21; a cézáreai börtönben: Cselekedetek 23,11) János apostol, Jézus mennybemenetele után (Jele­nések 1,12-20). Néhány észrevétel a fentiekkel kapcsolatban: 1. Mária Magdaléna (János 20,1-18): Húsvétvasárnap már nagyon korán kimegy Jézus sírjához. Amikor a kertben arra a helyre ér, ahol a sír van, annyira megijed, hogy kitör belőle a sírás. Ki gördítette el a nehéz követ a sír szájáról? A sír üres. Nagy félelem tölti el, és elfut Péter és János szállására. Azok azonnal elindulnak a sírhoz. Elsőnek János ér oda teljesen kifulladva, utána Péter. Mária Magdaléna messze elmarad Péter mögött. János odamegy a sírhoz, de be nem megy, mégis látja, hogy az üres sírban csak a lepedők vannak. Amikor aztán Mária Magdaléna is odaér a sírhoz, Péter és János már nincs ott. Bemegy a sírba, és rémülten állapítja meg, hogy üres. Hirtelen két, ragyogó fehérbe öltözött férfit lát ott, ahol Jézus feküdt, az egyik fejnél, a másik lábnál áll. Nem ismeri fel, hogy ezek angyalok. Az angyalok megkérdezik: „Miért sírsz?” Ő könnyek között felel nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették” (János 20,13). Amikor megfordítja a fejét, hirtelen egy férfit lát maga előtt. Azt feltételezi, hogy talán a kertész az, amikor a férfi megkérdezi: „Miért sírsz? Kit keresel?” (János 20,15). Mária Magdaléna egyelőre nem ismeri fel a hangot. „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted” – kéri. Akkor a férfi nevén szólítja: „Mária!” Ez a szívéig hatol. Így soha senki nem mondta ki a nevét. Senki más nem szólította meg ilyen finoman és érzéssel. Akkor világossá válik, ki áll előtte. Jézus, aki feltámadt a halálból! Így lett Mária Jézus feltámadásának legelső tanúja. 2. Két tanítvány az emmausi országúton (Lukács 24,13-31): Jézus találkozik két tanítványával, akik az emmausi országúton mennek Galilea felé. A Biblia alapján elmagyarázza nekik szenvedései értelmét, és együtt eszik velük. Arról ismernek rá, ahogyan megtöri a kenyeret. 3. 11 tanítvány (János 20,26-28): Húsvét után nyolc nappal Jézus újra megjelenik 11 tanítványának. Most Tamás is jelen van. Jézus megengedi, hogy Tamás megérintse és leküzdje hitetlenségét: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!” (János 20,27-28). Tamás felismeri, hogy Jézus az ő Istene. 4. 7 tanítvány (János 21,1-22): Jézus megjelenik a hét elsőnek elhívott tanítványnak (Simon Péter, Tamás, Nátánaél, Zebedeus fiai és két másik tanítvány) a Genezáreti-tónál, amikor azok visszaérkeznek a sikertelen halászatról. Ezt követően az Ő szavára 153 halat fognak, és Jézus velük együtt eszik. 5. Több mint 500 keresztyén: Arról, amikor egyszerre a legtöbben látták Jézust, az 1Korintus 15,6 így számol be: „Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak”. 6. Mennybemenetele után Jézus mint Feltámadott többször is megmutatta magát. Amikor Istvánt megkövezik, amiért hisz Jézusban, a megkövezés helyéről betekint a mennybe, és látja Jézust: „Ő azonban Szent Szellemmel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll” (Cselekedetek 7,55-56). Jelentős történészek Jézus Krisztus feltámadását az ókor legbiztosabb történeti eseményének tartják. Így ír például a neves Thomas Franz professzor (1795-1842), a History of Rome (Róma története) című, háromkötetes mű szerzője, aki Oxfordban az újabb kori történelem tanszékének volt a vezetője: „Nem ismerek az emberiség történetében olyan tényt, amely ha becsületesen vizsgálják, mindenfajta bizonyítékkal jobban és teljesebb mértékben alá volna támasztva, mint az a nagy jel, amelyet Isten nekünk adott, vagyis az, hogy Jézus Krisztus meghalt és a halottak közül feltámadt”. Még a szkeptikus dalszerző, Wolf Biermann is úgy beszélt a feltámadásról, mint amely „a reménységek piacán a legkeményebb valuta”. Mi a jelentősége számunkra Jézus feltámadásának? 1. Isten Igéje igaznak bizonyult: Jézus feltámadásával az ószövetségi próféciák minden olyan kijelentése, amely az Ő feltámadására vonatkozott, egy csapásra beteljesedett. Ézsaiás próféta például így utal Jézus halálára, temetésére és feltámadására: „Kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés. A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul... meglátja utódait, sokáig él… Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket” (Ézsaiás 53,8-11). Ahogyan ez más módon is igazolható[1], a Biblia a világtörténelem egyetlen olyan könyve, amely az isteni igazság pecsétjét hordozza magán. 2. Isten Jézus feltámasztásával fogadta el azt az áldozatot, amelyet Fia a Golgotán bemutatott: Semmi nincs – sem jó cselekedet, sem valamilyen más vallás –, ami képes volna eltörölni bűneinket. Semmi más nem tisztíthat meg a bűntől, csak Jézus vére, amely a golgotai kereszten kiontatott (1Péter 1,19). 3. Jézus feltámadását alapnak tekinthetjük: Jézus feltámadása az alapja a mi feltámadásunknak, és garanciája annak, hogy mi is eljutunk az örök életre, mert Ő ezt így ígérte meg: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha” (János 11,25-26). 4. A feltámadás a mentő hit alappillére: A feltámadás ténye nélkül hiábavaló volna minden igehirdetés. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok” (1Korintus 15,17). Hosszabban vitatkoztam egy muszlimmal, aki végül nekem szegezte a kérdést: „Ha valaki be tudná bizonyítani, hogy Jézus egyáltalán nem támadt fel, akkor vége lenne a hitének?” Erre egyértelműen ezt feleltem: „Igen!” Ha Jézus nem támadt fel, akkor emberek milliói járnak tévúton, akkor minden istentisztelet és minden imádság hiábavaló. Semminek sincs értelme, amit Isten országáért teszünk. Akkor azoknak a mártíroknak a halála, akik Jézusért haltak meg, szintén hiábavaló volt. Akkor még a bűneinkben lennénk, és így elveszettek volnánk. Akkor igazuk volna az ateistáknak és az evolucionistáknak. De Jézus feltámadt! És ezért értelme van minden prédikációnak és minden szolgálatnak, amelyet Jézus nevében végzünk. Ha hiszünk Jézusban, biztosan megmenekülünk! 5. A halál le van győzve: Aki Jézusban hisz, véglegesen megoldotta a halál problémáját. Pál így írja le Jézus győzelmét a halál felett az 1Korintus 15,54-55.57-ben: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? … hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” 6. A feltámadás megtörténtével Isten megmutatta nekünk azt a valóságot, amely meghaladja a mi tér és idő által határolt világunkat. Az a háromdimenziós világ, amelyet mi tapasztalunk, nem a teljes valóság. Jézus bizonyságot tett nekünk az örökkévalóság realitásáról. Mit jelent a feltámadás a kedves Olvasónak? Mindenki, aki imádságban Jézushoz fordul, leteszi nála a bűneit, és életét rá bízza, megszabadul minden bűne terhétől, és megkapja tőle az örök élet ajándékát. Jézus ígéretet tett arra, hogy senkit sem utasít el, aki hozzá jön: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” (János 6,37b). Más úton nem lehet a mennybe jutni, csak egyedül Jézus által (Cselekedetek 4,12). Szeretettel kérem az Olvasót, ragadja meg az örök életet, amelyre el van híva (1Timóteus 6,12)! Dr. Werner Gittinformatikus, nyugalmazott intézetigazgató és professzor [1] A Biblia igazságát matematikailag is bizonyítani lehet 3268 beteljesedett próféciája alapján.

Es gibt wohl kaum eine Frage, die Menschen so sehr beschäftigt, wie gerade diese. Insbesondere taucht sie dann auf, wenn es um Gott geht. Für viele gilt: Wenn es einen liebenden und allmächtigen Gott gibt, dann dürfte es in dieser Welt kein Leid und keinen Tod geben! Ist diese Behauptung zutreffend? Logisch betrachtet kann es vier verschiedene Antworten auf die Frage geben, warum Gott Leid und Tod in dieser Welt zulässt: 1)    Entweder will Gott das Leid beseitigen, aber er kann es nicht,2)    oder er kann es und will es nicht,3)    oder er kann es nicht und will es nicht,4)    oder er kann es und will es. Doch welche Antwort ist die richtige? Genau das werden wir jetzt klären! Miért van világunkbanannyi szenvedés, és miért van halál? Aligha van még egy olyan kérdés, amely annyira foglalkoztatná az embereket, mint ez. Különösen akkor teszik fel, ha Istenről van szó. Sokan gondolkodnak így: ha van mindenható Isten, aki szereti az embert, akkor nem lenne szabad a világon szenvedésnek és halálnak lenni. Vajon helyes ez a megállapítás? Erre keressük itt a választ. Négy logikus lehetőség van Ha logikusan belegondolunk, négy különböző választ lehet adni arra a kérdésre, miért engedi meg Isten a szenvedést és a halált ebben a világban: 1)            Isten vagy ki akarja küszöbölni a szenvedést, de nem képes rá, 2)            vagy képes rá, de nem akarja, 3)            vagy nem képes rá, és nem is akarja, 4)            vagy képes rá, és akarja is. De vajon melyik a helyes válasz? Éppen ez az, amit most kiderítünk! A szenvedés és a halál mindenütt jelen van A szenvedés és a halál az élet állandó kísérője ezen a világon. Tudunk természeti katasztrófákról, földrengésekről, tornádókról és hatalmas árvizekről. Tudunk olyan katasztrófákról, hajó- és repülőszerencsétlenségekről, amelyeket az ember akaratlanul okozott, és olyanokról, amelyeket akarattal idézett elő. Gondoljunk csak a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadásra, ahol 2001. szeptember 11-én megközelítőleg 3000 ember halt meg, de gondolhatunk a sok öngyilkos merénylőre is. A 2015. november 13-i párizsi vérengzésben 130 embert gyilkoltak meg brutálisan. Ezeken a rettenetes eseményeket túl, amelyeket a hírekből ismerünk, előbb-utóbb az egyes ember is találkozik a szenvedéssel, legyen az elutasítás, veszteség, betegség, baleset vagy halál. Vannak gyerekek, akik fejlődési rendellenességgel születnek, más újszülöttek néhány nap múlva meghalnak. A rájuk nehezedő teher súlya alatt, az emberek Istent kezdik el vádolni. A probléma megoldásához szeretnék először két, egymástól alapvetően különböző felfogást szembeállítani egymással. Két, egymással ellentétes felfogás 1 sz. felfogás – az evolúcióba vetett hit: E szerint a felfogás szerint a sok millió éves Föld történetének állandó kísérője a halál. A szenvedés és a halál az élet „szövetségesei“, csak a halál által jöhet létre új élet. Reinhard Kaplan, német mikrobiológus ebben az értelemben írja a következőket: „A »beépített« öregedés és halál szenvedést jelent ugyan az individuumnak, különösen az embernek, de ez az ára annak, hogy az evolúció egyáltalán megalkothatta a mi fajtánkat“. 2 sz. felfogás – a Teremtőbe vetett hit: A Biblia Istent Teremtőnek nevezi. Isten megítélése szerint, és ez csak egyszer fordul elő a Bibliában, minden, amit teremtett, „igen jó“ (Biblia, 1Mózes 1,31). Ez az értékelés a teremtés egészére vonatkozik, és így az első emberekre, Ádámra és Évára is. Az ember engedetlen lett Isten iránt, és ennek következménye, Isten előre elmondott figyelmeztetésének megfelelően, a halál, a szenvedés és a betegség. Így jutott érvényre a törvény: „Mert a bűn zsoldja a halál“ (Róma 6,23). Tehát a bűn és a halál nagyon szorosan összekapcsolódik. A bűn által tolakodott be a valaha igen jó világba a halál. Azóta hatalmasodott el az egész teremtésen a romlás és a pusztulás. Melyik a helyes a két felfogás közül? Logikus, hogy a kettő közül az egyik mindenképpen téves. Az élőlények sejtjeiben szinte felfoghatatlan mennyiségű információ található. Ezekre a szervek kialakulásához és az életfolyamatok irányításához van szükség. Információ azonban nem keletkezhet csupán az anyagban. Az információ természeti törvényei alapján az evolúció elméletrendszere teljes egészében összeomlik (ld. Az evolúció cáfolata a természeti törvények alapján c. szórólapomat, amely a budapesti Evangéliumi Kiadónál szerezhető be). Így viszont csak a 2 sz. felfogásból indulhatunk ki, vagyis a Biblia tanításából. Most megtaláltuk a szenvedés és a halál okát. Ez az ember bűne, amely Ádám óta van. Ez magyarázza meg a világban levő általános szenvedést. Minden olyan tanítás, amely magyarázni akarja a világot, de nem a bűnesetből indul ki, hamis alapokon nyugszik. Le kell szögeznünk: a mi bűnünk, hogy a világ olyan, amilyen. Isten tettei és a katasztrófák Megértettük, hogy a szenvedés és a halál a bűn következménye. De mi a helyzet azokkal a természeti katasztrófákkal, amelyek nem az egyes ember hibájából következtek be? Gondolhatunk a folyók, például a Duna és a Tisza gyakori áradására. Erre nézve a Jób 12,15-ben ezt olvassuk: „Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden; ha nekiereszti, elpusztul a föld“. Az Ámósz 3,6 nagyon drasztikusan fogalmaz: „Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt?“ Hasonló ehhez az Ézsaiás 45,5a+7: „Én vagyok az Úr… Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr cselekszem mindezt“. Nagyon meglepő, hogy Isten úgy beszél magáról, mint aki a szerencsétlenségek és bajok előidézője. Ez a kijelentés az első pillanatban felháborodást vált ki belőlünk. Isten nemcsak megengedi a bajt, hanem ráadásul még Ő is idézi elő! Ez egyáltalán nem illik bele a „jó Istenről“ alkotott szép elképzelésünkbe. Gondoljuk meg, ugyanez az Isten volt az, aki özönvízzel árasztotta el a világot, amelyben emberek milliói lelték siralmas halálukat. Ugyanez az Isten mondta ki a Bibliában azt az ítéletet Amálékra, hogy az egész népet mindenestől ki kell irtani (1Sámuel 15,2-3). Ugyanez az Isten ítéli örök kárhozatra az istenteleneket is (Jelenések 21,8). Ugyanakkor ez az Isten maga a szeretet (1János 4,16). Ő ugyanaz az Isten, aki „egyszülött Fiát küldte el a világba, hogy éljünk őáltala“ (1János 4,9). Az egyes ember szenvedése A Biblia azt tanítja, hogy a szenvedés általában véve része az életnek ezen a világon. Az egyes ember egyéni szenvedése viszont NEM mindig hozható összefüggésbe a saját maga által elkövetett bűnökkel. Óvakodjunk attól, hogy azt mondjuk egy beteg vagy szenvedő embernek, hogy helyzete a saját bűneire vezethető vissza. Isten megengedte, hogy a bibliai Jób szenvedjen, pedig igaz ember volt. A maga idejében ő volt a föld legigazabb embere, mégis elmondhatatlanul sokat szenvedett. Egyetlen nap alatt elvesztette az összes gyerekét, minden szolgáját és minden tulajdonát. Ezután nagyon fájdalmas betegséget kapott. Isten soha nem magyarázta meg Jóbnak, mi volt az a különleges ok, ami miatt szenvedett, azonban Jób könyvének valamennyi olvasója „szemtanúja“ lehet azoknak a rendkívüli történéseknek, amelyek a kulisszák mögött, a mennyben mennek végbe, és amelyekről Jóbnak halvány sejtelme sem volt. Istennek megvolt az oka, amiért megengedte Jób szenvedését, de ezeket nem jelentette ki sem Jóbnak, sem nekünk. Isten csak nagyon ritkán mondja meg, miért kell az egyes embernek szenvedni. Amikor Jézus és a tanítványai elmentek egy vakon született ember mellett, megkérdezték a tanítványok, hogy vajon ennek az embernek a vaksága a saját vagy a szülei bűneire vezethető-e vissza. Jézus erre elmagyarázta nekik, hogy ez az ember azért született vaknak, mert Isten a meggyógyítása által akarta mindenhatóságát láthatóvá tenni (János 9,1-7). Anániás és Szafira azért estek össze holtan, mert nyilvánosan becsapták a gyülekezetet (Apostolok cselekedetei 5,1-11). A szenvedés és az örökkévalóság A szenvedést nem szabad úgy vizsgálni, hogy figyelmen kívül hagyjuk az örökkévalóságot. Pál apostol még saját gyengeségeivel, vagyis betegségeivel, fájdalmaival és veszteségeivel kapcsolatban is talált okot a hálaadásra. Sokféle szenvedésről számolhatott be, megkínozták, megverték, börtönbe zárták, megkövezték, hajótörést szenvedett, kirabolták, beteg és kimerült volt, éhezett, szomjazott és fázott (2Korintus 11,16-33). Leveleiből kiderül, hogy csak Jézus Krisztus feltámadása által lehetséges számunkra az örökélet. Ha erre nézünk, a szenvedés olyan kicsire zsugorodik, hogy szinte jelentőségét veszti. „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk“ (Róma 8,18). Egy barátom, aki többféle betegségben is szenvedett, és erős fájdalmak gyötörték, egyszer ezt írta: „Az örökkévalósággal vigasztalom magam, hogy elviseljem az itteni létet“. Mit tesz Isten a szenvedéssel és halállal kapcsolatban? Azok az emberek, akik azzal vádolják Istent, hogy tétlenül visszavonul, figyelmen kívül hagynak egy létfontosságú igazságot. Valójában Isten már mindent megtett, amit egy szerető Istentől kívánhatunk. Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett, szörnyű szenvedésen ment keresztül, és iszonyatos halált halt helyettünk. Mindezt azért, mert Ádám bűne a kilátástalanság rettenetes helyzetébe juttatta az emberiséget. Ha a testünk meg is hal, a lelkünk mégis halhatatlan, mert Isten az (örök)élet leheletét lehelte belénk, amikor megteremtett bennünket. Az, ami a tudatos létezésünket alkotja, örökké létezni fog. Ha bűnünk ellen Isten semmit sem tett volna, örökre el kellene szakadnunk tőle, és ez a maradandó szenvedés állapotát jelentené. Istennek az volt a terve, hogy Fiát, Jézust elküldi hozzánk, hogy megmentsen. A golgotai kereszten mint egyedüli bűntelen magára vett minden lehetséges bűnt, és ezzel áthidalta azt a szakadékot, amely a bűn miatt Isten és ember között tátongott. Miután így megmentett bennünket, most annak, aki ezt hiszi, örökéletet ad (János 1,12; Efézus 2,8-9). Mindenki, aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, és abban, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, és elfogadja Őt Urának és Megváltójának, Istennel fogja tölteni az örökkévalóságot (1Korintus 15,1-4). Van egy olyan hely is, amely az Istentől való örök elszakadás helye. A Biblia arra figyelmeztet bennünket, hogy azok, akik nem hisznek Krisztusban, meg fogják ízlelni a „második halált“, és ez a pokol, az Istentől való örök és abszolút elszakadás, amely kimondhatatlan gyötrelemmel jár (Jelenések 21,8). A Máté 25,46-ban Jézus egy versen belül nevezi meg ezt a két utat: „És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örökéletre“. Nincs ellentét a két kijelentés között: „Isten mindenható és szerető Isten“ és „a világ tele van fájdalommal és gonoszsággal“. Mit kellene Istennek tenni akkor, ha el akarná távolítani a világból a fájdalmat és a szenvedést? Nos, a bűn okát kellene felszámolnia. A szenvedés és a halál oka a bűn. Akkor bennünket, akik előidézzük a bűnt, kellene eltávolítania. Ha azonban úgy vetne véget életünknek, hogy bűnünk nincs megbocsátva, csak a pokol maradna tartózkodási helyünkül. Ezt viszont Isten nem akarja. Ezért szeretetből fakadó terve a következő: Az emberek rövid földi élete idejére megengedem a szenvedést és a halált, de elmondom nekik Jézus Krisztus evangéliumának örömüzenetét. Így lehetőségük van rá, hogy megmeneküljenek az örök szenvedéstől, és elfogadják meghívásomat a mennybe. Ebből kettős döntési lehetőség fakad: „Aki hisz őbenne [Jézus Krisztusban], az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében“ (János 3,18). Mi következik a fentiekből? Miután mindezt végiggondoltuk, visszatérek arra a négy logikus lehetőségre, amelyeket a szórólap elején Isten hozzáállásával kapcsolatban megneveztünk. Gondoltuk volna, hogy a 2) válasz a helyes? Isten képes kiiktatni a szenvedést, de amíg el nem jön az ideje, nem akarja, mert ez szolgálja üdvösségünket. Kérj bocsánatot az ÚR Jézus Krisztustól minden bűnödre! Fogadd el ŐT mint személyes Teremtődet és Megváltódat, és kövesd ŐT, hogy örülhess a szenvedéstől mentes örökéletnek! Dr. Werner Gitt

Heutzutage bringt man die beiden Begriffe "Evolution" und "Theorie" nicht mehr zusammen - die Entwicklung des Lebens über Milliarden von Jahren gilt als erwiesen. Dass sie es nicht ist, möchte Prof. Dr. Werner Gitt in diesem Traktat beweisen. Anhand einiger konkreter Beispiele zeigt er die Schwächen der Theorie auf und führt auch ein allgemeines Argument an, das der unerklärlichen Herkunft der Information, um letztlich das "wissenschaftliche AUS" für die Evolutionstheorie zu erklären. "Rechtzeitig zu Beginn des Darwinjahres 2009 erschien am 31. Dezember 2008 in der Zeitung ,DIE ZEIT' ein doppelseitiger Artikel mit der Überschrift ,Danke, Darwin!' [...] Der eigentliche Denknotstand unserer Welt ist, dass dem wirklichen Urheber aller Dinge nicht mit Leitartikeln ,Danke, Jesus!' gehuldigt wird." Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! Amit Darwin még nem tudhatott Éppen a 2009-es Darwin-év előtt, 2008. december 31-én a „DIE ZEIT” folyóiratban megjelent egy kétoldalas cikk „Köszönjük, Darwin!” címmel, amelyhez négy további egész oldalas cikk társult. A köszönet annak az embernek szólt, aki 200 évvel ezelőtt született, és akinek 150 éve jelent meg „A fajok eredete” című forradalmian új könyve. Már Immanuel Kant filozófus (1724–1804) büszkén állította: „Adjatok nekem anyagot, és én építek belőle egy világot”. Laplace francia matematikus és csillagász (1749–1827) 50 évvel később ezt válaszolta Napóleon kérdésére: „Elméleteimnek nincs szükségük Isten feltételezésére”. A tudományos ateizmus eme és későbbi atyái az élet eredetének olyan magyarázatát keresték, amelyben Isten nem fordul elő. A látszólag „mentő” választ Darwin adta meg, akinek nyomán elképzelhetőnek tartották, hogy az élet keletkezése „természetes módon” magyarázható. Míg ő e kijelentés következményét tétovázva fogadta, a mai, egyre istentelenebbé váló világ vezércikkekben vég nélkül magasztalja védnökét. Darwin Galápagos-szigetekre való utazásáig (1835) az emberek Arisztotelész görög filozófus (Kr. e. 384–322) tanításában hittek, miszerint a fajok változatlanok. Az ott élő pintyek különböző csőrformáiból Darwin helyesen következtetett: A fajok alkalmazkodhatnak és változhatnak. További következtetése azonban, miszerint minden élőlény egyetlen törzsfából alakult ki, tudományosan nem igazolható. Már maga Darwin látta, hogy elméletének egyik nagy nehézsége, hogy a természetben úgyszólván egyetlen fosszilis átmeneti forma sem található. Ennek ellenére Darwin tanítása szerint az ember elveszítette a Teremtő által neki szánt különleges helyet, és ettől kezdve csak egy, az állatvilágból felkapaszkodott lény volt. Az evolúció mozgatórugói Az evolúció mozgatórugóiként manapság a mutációt, a szelekciót, az izolációt, a hosszú időtartamokat, a véletlent és a szükségszerűséget nevezik meg, Mindezek a tényezők léteznek, de egyik sem produkál új kreatív információt. A mutáció csak már létező öröklődési információt tud megváltoztatni. A már rendelkezésre álló DNS-információ nélkül el sem kezdődhet az evolúció. A mutáció definíció szerint egy minden cél nélküli véletlen mechanizmus, ennek következtében elvileg nem képes új terveket létrehozni (pl. szerveket feltalálni). A szelekció előnyben részesíti az életképesebb élőlényeket, és gondoskodik arról, hogy öröklési anyaguk nagyobb valószínűséggel továbbadódjék. Szelekció által azonban a már csak létező élőlények válogatódhatnak vagy selejteződhetnek ki; semmi sem javulhat meg és semmi új nem keletkezhet. A fent nevezett többi evolúciós tényező sem jöhet számításba mint kreatív alkotó. Lássunk néhány példát az élőlények köréből, és vizsgáljuk meg, vajon a céltalanul működő evolúciós tényezők létrehozhatták-e az alábbi koncepciókat. Az ivaros szaporodás Az evolúciótan szerint az ivaros szaporodás „feltalálása” döntő tényező volt az élőlények továbbfejlődése szempontjából. Az egyre újabb génkombinációk által sok variáns keletkezik, amelyek közül azok élik túl a szelekciós folyamatot, amelyek a legjobban alkalmazkodnak környezetükhöz. Ez a folyamat azonban két okból is kiválik a kívánt evolúciós továbbfejlődés szempontjából a törzsfejlődésben: 1. A szexuális szaporodás nem kezdődhet egy evolúciós folyamattal. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha mindkét nem egyidejűleg teljesen működőképes szervekkel rendelkezne. Az evolúcióban azonban definíció szerint nincsenek irányító, célorientáltan tervező stratégiák. Hogyan történhetne az ehhez szükséges szervek fejlődése generációk ezrein keresztül, ha az élőlények még egyáltalán nem képesek szaporodni e szervek nélkül? Ha azonban kizárt a lassú fejlődés, hogyan jelenhetnének meg hirtelen olyan különböző és ráadásul összetett szervek, amelyeknek az utolsó részletig összehangoltnak kell lenniük? Ezenkívül még mindkét nemnél a megfelelő helyen is azonnal rendelkezésre kellene állniuk. 2. Még ha el is fogadjuk, hogy az ivaros szaporodás lehetősége „az égből pottyant”, az öröklési anyag keveredésekor semmilyen elvileg új információ nem keletkezne. A növénytermesztők és állattenyésztők számtalan kísérletükkel megmutatták, hogy a sokáig tenyésztett tehenek mindig tehenek maradtak, a búzából pedig sohasem lett napraforgó. Az úgynevezett mikroevolúció (változások egy fajon belül) bizonyítható, míg a makroevolúcióra (változások a fajok határain keresztül) semmilyen bizonyíték sincs. Zseniális technika a vörösvértesteknél Minden vércseppünkben kb. 150 millió vörösvértestecske van. Ezek rendkívül specializált tengeralattjárók, amelyek fedélzetén nincsenek gyilkos torpedók, hanem valami létfontosságú dolgot végeznek. 120 napos élettartamuk alatt 175 000-szer tankolnak oxigént, és egyidejűleg kiürítik a tüdőbe az oxidáció alatt keletkezett széndioxidot (CO2). Ez a kis szállítóhajó olyan apró, hogy akár a legszűkebb hajszáléren is áthatol, hogy a test minden részét elérje. Másodpercenként kétmillió új vörösvértest képződik, amelyek a vér vörös festőanyagát, a hemoglobint tartalmazzák, amely figyelemreméltó, nagyon összetett vegyület. A hemoglobinra már az embrionális fejlődés alatt szükség van az oxigén szállításához. A harmadik hónapig az oxigénigény teljesen más, mint a fetális stádiumban (a harmadik hónaptól), ezért egy más hemoglobinfajtára van szükség, amelynek más a kémiai összetétele. Röviddel a születés előtt aztán minden kémiai gyár teljes gőzzel dolgozik, hogy végrehajtson még egy átállást a felnőtt hemoglobinra. A három hemoglobinféle nem próbálható ki evoluciós úton, mert a két másik variáns nem szállítana elegendő oxigént, ami halálos lenne. Még ha két stádiumban a helyes molekula termelődne is, a biztos halál lenne, ha a harmadik nem lenne megfelelő. A hemoglobingyártás háromszor igényel alapvetően más biogépezetet, amelyeknek épp a megfelelő időpontban kell átállítaniuk a termelést. Honnan származik egy ilyen bonyolult gépezet? Itt minden evolúciós elképzelés csődöt mond, mivel félkész köztes stádiumaikat, amelyek az evolúciótan szerint ezekhez az összetett gépezetekhez vezettek, az élőlények nem élték volna túl. A nem csökkenthető bonyolultságnak ez az elgondolása az emberi szervezet immunrendszerére is érvényes, vagy a flagellumra (csillósejt), amellyel a baktériumok mozognak. Itt is az a helyzet, hogy az élőlények nem élték volna túl a mostani állapotukhoz vezető utat. Kézenfekvőbb azt feltételezni, hogy minden kezdettől fogva készen van, és ez csak akkor lehetséges, ha egy bölcs Teremtő mindent úgy tervezett és alkotott, hogy az teljesen működőképes legyen. A pettyes lile repülése A pettyes lile egy csodálatosan szép madár. A fiókák Alaszkában kelnek ki a tojásból. Ott télen azonban nagyon hideg van, ezért a madarak Hawaiiba költöznek. A 4500 kilométerre fekvő cél nagyon messze van, és a madaraknak megállás nélkül kell repülniük, mert odáig nincs semmilyen sziget, ahol megpihenhetnének, úszni pedig nem tudnak. A repüléshez a pettyes lilének teli üzemanyagtartályra van szüksége, 70 gramm felhalmozott zsír formájában. Ebből 6,8 gramm tartalék ellenszél esetére. Mivel a madárnak három és fél napig, éjjel-nappal szüntelenül repülnie kell, és egy szögpercre pontos útirányt kell tartania, pontosan működő robotpilótára van szüksége. Ha eltéveszti a szigeteket, az a biztos halált jelenti számára, mivel közel-távol semmilyen leszállási lehetőség nincs. Ha nem rendelkezne ezzel a pontosan kiszámított zsírmennyiséggel, nem élné túl az utazást. A mutáció és a szelekció itt is alkalmatlan konstruktőr. Kézenfekvőbb elfogadni, hogy a pettyes lile kezdettől fogva így lett megteremtve – mindennel felszerelve, amire szüksége van. Vajon használható gondolkodási modell az evolúció? Amint a fenti rövid bepillantás az élőlények birodalmába példaszerűen mutatja, még sok más helyen találunk magas fokúan célorientált terveket: Az ámbrás cet, amely emlősállat, úgy van felszerelve, hogy 3000 méteres mélységből képes felemelkedni anélkül, hogy a rettegett keszonbetegségbe belehalna. Mikroszkopikusan kicsiny baktériumok óriási halmaza a béltraktusunkban beépített elektromotorral rendelkezik, amely képes előre és hátra forogni. A szervek (pl. szív, máj, vese) tökéletes működésétől függ a legtöbb esetben az élet. A nem kész, először csak fejlődő szervek értéktelenek. Aki itt a darwinizmus értelmében gondolkodik, tudnia kell, hogy az evolúció nem ismer célperspektívát egy később majd működő szerv irányában. G. Osche evolúcióbiológus helyesen jegyezte meg: „Az élőlények bizonyos evolúciós fázisokban nem zárhatják be az üzemet, mint egy vállalkozó az üzem átépítése miatt.” A teremtés műveiben kifejeződő intelligencia és bölcsesség egyszerűen lenyűgöző. A teremtés műveiből egy kreatív Alkotóra való következtetés ezért több mint csupán kézenfekvő. Jól illik megfigyelésünkhöz, amit a Biblia már az első versében kifejez: „Kezdetben teremtette Isten…” A darwinizmus által befolyásolva szilárdult meg az a bibliakritikai teológia, amely a teremtéstörténetet mint Isten üzenetét leminősítette. Mi azonban helyesen cselekszünk azzal, hogy „hiszünk mindabban, ami meg van írva a próféták könyvében” (Csel 24,14), hiszen „nem ember az Isten, hogy hazudjék” (4Mózes 23,19). Honnan származik az információ? A tudományban a legerősebb érvelés az, ha valaki természeti törvényeket abban az értelemben tud alkalmazni, hogy azok kizárnak egy folyamatot. A természeti törvények nem ismernek kivételt. Ez okból pl. egy örökmozgó (perpetuum mobile), tehát egy olyan gép, amely energiaközlés nélkül működik, lehetetlen. Ma már tudjuk, amit Darwin nem tudhatott, hogy az összes élőlény sejtjeiben elképzelhetetlen mennyiségű információ van, méghozzá az általunk ismert legnagyobb sűrűségben. Az összes szerv képződése információ-vezérelt, az élőlényekben zajló folyamatok információ-vezéreltek, és a test összes anyagának (kb. 50 000 fehérje) előállítása információ-vezérelt. Az evolúció gondolati rendszere csak akkor működhetne, ha az anyagban lenne olyan lehetőség, hogy véletlen folyamatok által információ keletkezne. Ez feltétlenül szükséges, mert az egyedek összes építési terve és a sejtekben zajló összes komplex folyamat információn alapszik. Az információ nem-anyagi mennyiség; ezért nem az anyag tulajdonsága. A nem-anyagi mennyiségekre vonatkozó természeti törvények, különösképpen az információéi, azt mondják, hogy anyag sohasem hozhat létre nem-anyagi mennyiséget. Továbbá: Információ csupán egy intelligenciával és akarattal rendelkező Alkotó által keletkezhet. Tehát világos: Aki elgondolhatónak tartja az evolúciót, az hisz az információ egy örökmozgójában, tehát valami olyasmiben, amit az általánosan érvényes természeti törvények szigorúan tiltanak. Ezzel eltaláltuk az evolúciótan Achilles-sarkát és tudományosan hatályon kívül helyeztük. „Kezdetben volt az információ” című könyvemben (Evangéliumi Kiadó, 2004) részletesen tárgyaltam ezt az utat. Honnan származik az élet? Napjaink minden hangos evolúciós lármájában ezen töprengenek az emberek: „Valójában honnan származik az élet?” Az evolúciótannak semmilyen magyarázata sincs arról, hogyan keletkezhet élő élettelenből. Stanley Miller (1930–2007), akinek „ősleves-kísérletét” minden biológiakönyv megemlít, 40 évvel a kísérlet után beismerte, hogy az élet keletkezéséről szóló semmilyen jelenlegi hipotézis nem meggyőző. Ezeket „badarságoknak” vagy „kémiai elmeszüleményeknek” nevezte. Louis Pasteur mikrobiológus (1822–1895) felismert valami nagyon alapvetőt: „Élő csak élőből keletkezhet.” Csak egy valaki mondhatta: „Én vagyok az élet” (János 14,6), ez pedig Jézus volt. Róla mondja a Kolossé 1,16 verse: „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok”, továbbá János 1,3 verse: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” Minden elmélet a világ vagy az élet keletkezéséről, amely Jézust nem mint az élet forrását és okát említi, halálra ítélt vállalkozás, amely Jézuson, a sziklán darabokra törik majd. Az evolúciótan tehát a világtörténelem egyik legnagyobb tévedése, és sok millió embert rántott a hitetlenség szakadékába. Amit sok kortárs nem gondol végig: A hitetlenség szakadékát a túlvilágon az örök kárhozat szakadéka (a pokol) követi. Világunk tulajdonképpen gondolkodási szükségállapotban van, amit az mutat, hogy minden dolgok Teremtője előtt nem „Köszönjük, Jézus” kezdetű vezércikkekkel hódolnak. Sokan nem tudnak arról, hogy Jézus Krisztus egy rendkívüli ajánlatot tett nekünk. Ezt mondta: „Én vagyok az ajtó” (János 10,9), és ezen a mennybe való bejutást értette. Aki hozzá fordul, örök életet nyer. Werner Gittny. igazgató és professzor

Nie zuvor hat eine Krankheit die ganze Welt in die Knie gezwungen wie im Frühjahr 2020, in dem das Corona-Virus das öffentliche Leben zum Stillstand brachte. Der Shutdown wurde verordnet, Veranstaltungen wurden abgesagt, Uni­ver­sitäten, Schulen und Kitas geschlossen. Fußballspiele fanden vor leeren Rängen statt. Gottesdienste waren verboten – das gab es noch nicht einmal in Kriegszeiten. Wir suchen nach einer Erklärung für diese Pandemie. Wer gibt sie uns?

An verschiedenen Beispielen wird die Genialität der Schöpfung dargestellt. Als Wissenschaftler erklärt Prof. Dr. Werner Gitt, dass die unglaubliche Information, die in der ganzen Schöpfung steckt, einer intelligenten Quelle bedarf. Diese Quelle ist Gott selbst. Die Wissenschaft kann nur das "Was" analysieren, nicht aber das "Woher". Das "Am Anfang schuf Gott Himmel und Erde" der Bibel gibt uns eine Antwort auf die Frage nach der Herkunft des Lebens. Der Gedanke, Gott hätte durch Evolution geschaffen (die so genannte "Theistische Evolution"), untergräbt die Autorität der Bibel und ist mit dem christlichen Glauben unvereinbar. Die Bibel zeigt deutlich, dass Jesus der Schöpfer ist. Jesus hat die Menschen geschaffen und liebt sie hingebungsvoll. Darum lädt Jesus dazu ein, diese Liebe anzunehmen. Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen!  Ki a Teremtő? A vi­lág, ame­lyet lá­tunk Ha csak egy pil­lan­tást ve­tünk az élő­lé­nyek vilá­gára, ak­kor is cso­dá­la­tos terv­sze­rű­sé­get lát­ha­tunk: az ámb­rás cet, amely em­lős­ál­lat, olyan szer­vek­kel ren­del­ke­zik, hogy 3000 mé­ter mélyre le tud sül­lyedni anél­kül, hogy feljö­ve­te­le­kor me­rü­lési be­teg­ség­ben el­pusz­tulna; a tar­ka­har­kály pe­dig a cső­ré­vel erő­tel­jes ko­pá­cso­lás­sal üti a fát anél­kül, hogy agy­ráz­kó­dást kapna. A leg­több eset­ben a szer­vek mű­kö­dő­ké­pes­sé­gé­től (pl. a szív, a máj, a ve­sék) függ az élet. A még nem ki­fej­lett, az ép­pen csak fejlő­dés­ben levő vagy fél­kész szer­vek ér­tékte­le­nek. Aki a dar­wi­niz­mus fel­fo­gá­sá­ban gon­dol­ko­dik, an­nak tud­nia kell: az evo­lúci­ó­nak nem célja egy ké­sőbbi, majd egy­szer mű­ködő szerv lét­re­ho­zása. Sok köl­töző ma­dár „ro­bot­pi­ló­tá­val” ren­del­ke­zik, amely őket az időjá­rástól, a nap­pal­tól és az éj­sza­ká­tól füg­get­le­nül bizto­san célba ve­zérli. A pet­tyes lile pl. Alasz­ká­ról a Ha­waii-szi­ge­tekre re­pül te­lelni. A 4500 km-es re­pü­lés­hez szük­sé­ges ener­giát 70 gramm zsi­ra­dék bizto­sítja, ami pon­to­san ki van kal­ku­lálva, és 6,8 gramm tarta­lék­ról is gon­dos­ko­dik el­len­szél ese­tére. A Nautilus (csi­ga­há­zas po­lip) egy megte­kert mész­ház külső vé­gén él, és há­zá­nak belső tere kam­rákra van fel­osztva. Ezek a min­den­kori me­rü­lési mély­ség­től füg­gően gáz­zal van­nak fel­töltve úgy, hogy min­den hely­zet­ben bizto­sítva le­gyen a le­be­gési ál­la­pot. A mi mo­dern ten­ger­alattjá­ró­ink ez­zel szem­ben or­mót­la­nok és te­he­tet­le­nek. Ezek az ál­la­tok ál­talá­ban 400 mé­ter mé­lyen tar­tóz­kod­nak, éj­sza­kán­ként pe­dig fel­jön­nek mint­egy 100 mé­terre a ten­ger­színt alá. Egyes mik­ro­szko­pi­ku­san kis bakté­ri­u­mok „be­épí­tett, proto­nok ál­tal meg­haj­tott­ vil­lany­mo­tor­ral” ren­del­kez­nek, ame­lyek le­he­tővé te­szik, hogy azok előre és hátra mo­zog­ja­nak. Egy ilyen el­kép­zel­he­tetle­nül ki­csi coli-bakté­rium – írd és mondd –, csak hat mil­li­ár­dod köb­millimé­te­ren több mint hat ilyen „mo­tor­ral”, egy sa­ját „áram­fej­lesztő erő­mű­vel” egy „szá­mító­gé­pes rend­szer­rel” és nem ke­vés „ve­gyi gyár­ral” ren­del­ke­zik. Egy élő sejt a tí­zes hat­vá­nyai­nál bo­nyo­lul­tabb és zse­ni­áli­sabb szer­ke­zet az em­be­rek ál­tal elő­ál­lí­tott bár­mely gép­nél. Benne a sza­bá­lyo­zott és idő­ben ös­sze­han­golt ve­gyi fo­lya­ma­tok ez­rei men­nek vég­be. Az élő sej­tek DNS-mole­ku­lái­ban ta­lál­ható a leg­na­gyobb is­mert in­for­má­ció­sű­rű­ség. Hány zseb­köny­vet tud­nánk ez­zel a tá­ro­lási tech­ni­ká­val egy gom­bostű fejé­ben el­he­lyezni, ha az csak DNS-anyag­ból állna? 15 bil­lió pél­dány lenne! En­nyi zseb­köny­vet egy­másra he­lyezve a ra­kás ma­gas­sága 200 mil­lió km lenne, ez a tá­vol­ság pe­dig meg­fe­lelne a Föld és a Hold kö­zötti tá­vol­ság (azaz 384 000 km) 500-szo­ro­sá­nak. A mi uni­ver­zu­munk­ban 1025 csil­lag (= 1 után 25 nulla) ta­lál­ható. Nincs olyan hos­szú em­ber­élet, amely alatt en­nyit meg le­hetne szá­molni. Ha lenne egy olyan gyors szá­mí­tó­gé­pünk, amely má­sod­per­cen­ként tíz­milli­árd szá­mí­tási mű­ve­letre lenne ké­pes, an­nak is 30 mil­lió évre lenne szük­sége ah­hoz, hogy meg­szá­molja a csilla­go­kat. Már en­nek a né­hány pél­dá­nak az átte­kin­tése után is min­den gon­dol­kodó em­ber­ben fel­vető­dik a kér­dés e zse­ni­á­lis el­gon­do­lás ere­dete után. A szá­mos kor­tár­sunk ál­tal el­fo­ga­dott evo­lú­ció nem hasz­na­ve­hető vá­lasz, mi­vel az min­dent az anyagra ve­zet vis­sza – a sejt­ben levő mér­he­tet­len men­nyi­ségű in­for­má­ciót, még a lel­ket és a tu­da­tot il­le­tően is. Az in­for­má­ció ter­mé­szeti tör­vé­nyei azt mond­ják, hogy az in­for­má­ció va­lami olyan, ami nem anyagi, ezért min­dig egy in­tel­li­gens for­rást, te­hát egy aka­rattal ren­del­kező elő­idé­zőt (oko­zót) felté­te­lez. A te­rem­tés al­kotá­sai­ban ki­feje­zésre jutó in­tel­li­gen­cia és böl­cses­ség egye­ne­sen le­nyű­göző. En­nél fogva a terem­tés mű­veit szem­lélve meg­győző a vég­kö­vet­kez­te­tés egy kre­a­tív elő­idé­zőre (oko­zóra). Jo­gos a kér­dés: Hol ta­lál­juk meg a vég­ér­vé­nyes vá­laszt? A ter­mé­szettu­do­mányok ke­reté­ben csak az le­het­sé­ges, hogy a min­ket kö­rül­vevő tér és idő va­ló­sá­gát mé­ré­sek kü­lön­böző mód­sze­rei­vel ku­tas­suk. A te­rem­tett dol­gok­kal kap­cso­lat­ban csak az­zal fog­lal­koz­ha­tunk, hogy az „mi?”, de az­zal nem, hogy „hon­nan?”. A má­so­dik kér­désre adandó vá­lasz min­den em­beri erő­fe­szíté­sen túl van, ezért csak maga az elő­idéző tud vá­laszt adni. Is­ten szava (az Ő Igéje) – a Bib­lia – már az első mon­da­tá­ban meg­adja a vá­laszt: „Kez­det­ben te­rem­tette Is­ten…” Ez na­gyon jól meg­fe­lel egy in­tel­li­gens for­rás kö­ve­tel­mé­nyé­nek. Ki a Te­remtő sze­mé­lye? Is­ten min­de­nek­előtt léte­zett. Mi­e­lőtt tér, idő és anyag lett volna, Ő volt az, aki cse­le­ke­dett. Ha a Bib­lia első mon­da­tát csak egy­ma­gá­ban néz­zük, az a be­nyo­má­sunk, mintha egye­dül az Atya-Is­ten lenne a te­remtő. Már a te­rem­tés­törté­net­ről szóló tu­dó­sí­tás­ban van uta­lás arra, hogy nem egye­dül Ő a te­remtő: „Al­kos­sunk em­bert…” (1Mózes 1,26). A Szent Lé­lek (Szel­lem) is részt vesz ab­ban; köz­re­mű­kö­dé­sét már a te­rem­tés­tör­té­net le­írá­sá­nak má­so­dik mon­da­tá­ból tud­juk: „…de Is­ten Lelke (Szel­leme) le­be­gett a vi­zek fö­lött.” A Bib­lia nem ne­vez meg min­dent azon­nal; gyak­ran lé­pés­ről lé­pésre tájé­koz­tat ben­nün­ket. Az Új­szö­vet­ség­ben a „ki­csoda” kér­dés pon­to­sab­ban van ki­fejtve. Pál apos­tol a Ko­rin­tu­siakhoz írt 1. le­vele 8. ré­szé­nek 6. ver­sé­ben Jé­zus Krisz­tust vi­lá­go­san bele­vonja a te­rem­tés mű­vébe: „... egyet­len Is­te­nünk az Atya, aki­től van a min­den­ség, mi is Őérte, és egyet­len Urunk a Jé­zus Krisz­tus, aki ál­tal van a min­den­ség, mi is Őál­tala.” Az „Elohim” hé­ber szó, amely te­remtő Is­tent je­lent, Mó­zes 1. Könyve 1,1 ver­sé­ben töb­bes szám­ban van. A te­rem­tési cse­lek­vést egy hét­köz­napi ese­mény­hez ha­son­lítva így vilá­gít­hat­nánk meg: Csalá­dunk gép­ko­csi­val ba­rá­ta­ink­hoz megy láto­ga­tóba. Ha el­ér­ke­zett a ha­za­me­ne­tel ideje, ak­kor én mint csa­ládfő azt mon­dom: „Most mi ha­za­au­tó­zunk.” Ha töb­bes szám­ban is mon­dom ezt, mégis azt je­lenti, hogy egy va­laki fog a kor­mány­nál ülni és ve­zetni. A csa­lád többi tagja is a ko­csi­ban ül, de csak az autó ve­ze­tője fogja aktí­van a kor­mányt, mű­köd­teti a gáz­pe­dált és a fé­ket. Ez az egy­szerű kép kö­zöl­heti ve­lünk azt a szem­lé­le­tet, ame­lyet a Bib­lia nyújt a te­rem­tés ki­vi­te­le­ző­jé­ről. Is­ten Jé­zus Krisz­tus ál­tal al­kotta meg a vi­lá­got. Így fo­gal­mazza ezt meg vilá­go­san a Zsi­dók­hoz írt le­vél 1,2 verse. Já­nos apos­tol evan­gé­liu­má­ban ugyan­csak azt do­ku­men­tálja, hogy min­den­nek, ami léte­zik, Jé­zus Krisz­tus­ban van az ere­dete: „min­den ál­tala (az Ige ál­tal = Jé­zus ál­tal) lett, és nél­küle semmi sem lett, ami lét­re­jött” (Já­nos 1,3). Jé­zus Krisz­tus a Te­remtő A to­váb­bi­ak­ban a Kolosséiakhoz írt le­vél 1. fe­je­ze­té­nek 16-17. ver­sei­ben ezt ol­vas­suk: „Mert Őbenne te­rem­te­tett min­den a men­nyen és a Föl­dön, a lát­ha­tók és a lát­ha­tatla­nok, akár tró­nu­sok, akár ural­mak, akár fe­je­de­lem­sé­gek, akár ha­tal­mas­sá­gok: min­den Őál­tala és Őreá nézve te­rem­te­tett. Ő előbb volt min­den­nél és min­den Őbenne áll fenn.” A lát­ható, ma­te­ri­á­lis vi­lág­ban semmi nincs, ami nem az Úr Jé­zus ál­tal lett volna megte­remtve: az óri­ási koz­mosz (vi­lág­egye­tem) sok mil­lió gala­xi­sá­val ugyan­úgy, mint egy élő sejt­ben vég­be­menő fo­lya­ma­tok leg­fi­no­mabb rész­le­tei, vagy akár egy atom szer­ke­zeti fel­épí­tett­sége. Jé­zus nem­csak a tel­jes mikro- és mak­ro­koz­mosz lét­re­ho­zója, ha­nem Ő gya­ko­rolja a fenn­ha­tó­sá­got is min­de­nek­fe­lett. Ezen kí­vül még a szá­munkra lát­ha­tat­lan vi­lág is Jé­zus Krisz­tus ál­tal lett meg­al­kotva. Ő a men­nyet szám­ta­lan élő­lén­ny­el né­pe­sí­tette be, aki­ket a Bib­lia an­gya­lok­nak ne­vez. Aho­gyan Is­ten lát­ható vi­lá­gá­ban min­den olyan sok­ol­dalú és ren­de­zett, ugyan­úgy ér­vé­nyes ez a lát­ha­tat­lan vi­lágra is. Erre utal­nak a tró­nu­sok, ural­mak, ha­tal­mas­sá­gok, fe­je­de­lem­sé­gek ki­fe­je­zé­sek is. Az Úr Jé­zus en­nek a vi­lág­nak nem­csak a te­rem­tője, ha­nem a meg­tar­tója is. Min­den Őbenne áll fenn. A vilá­got an­nak megte­rem­tése után nem hagyta ma­gára, ha­nem az Ő erő­tel­jes szava (Igéje) ál­tal hor­dozza és meg is tartja. Így nem kell fél­nünk egy égi­test­üt­kö­zés ál­tal be­kö­vet­kező koz­mi­kus ka­taszt­ró­fá­tól, vagy a Nap ki­égé­sé­től, vagy akár an­nak ki­hű­lé­sé­től. Jé­zus Krisz­tus meg­őrzi a vilá­got az Ő vis­szaté­ré­séig. Az em­ber nem egy lot­tó­já­ték ered­mé­nye­ként jött létre, ahogy azt a No­bel-dí­jas Jaques Monod gon­dolta, ha­nem mi hatá­ro­zott cél­lal let­tünk megte­remtve – és­pe­dig Jé­zusra nézve! E cél nél­kül el­hi­báz­tuk az éle­tün­ket.  Az Úr Jé­zus mint Te­remtő az Ószö­vet­ség­ben A Pél­da­be­szé­dek könyve 8. feje­zeté­nek 22-24. és 30. ver­sei­ben van meg­írva: „Az Úr útjá­nak kez­de­tén al­ko­tott en­gem, mű­vei előtt réges-ré­gen. Az ős­idők­ben for­mált en­gem, kez­det­ben, a Föld ke­let­ke­zése előtt. Mi­kor még nem vol­tak mély­sé­gek, meg­szü­let­tem … én már mel­lette vol­tam, mint ked­vence (= mes­ter­em­ber).” A „mes­ter­em­ber” szó ugyan­csak az Úr Jé­zus ki­vi­te­le­zési te­vé­keny­sé­gére utal a te­rem­tés so­rán. A 102. zsol­tár 26. ver­sét az Új­szö­vet­ség a Zsi­dók­hoz írt le­vél­ben (1,10) Jé­zusra vo­nat­koz­tatja: „Te ve­tet­tél, Uram, ala­pot a Föld­nek kez­det­ben; és a Te ke­zed al­ko­tása a menny.” Ho­gyan ké­szí­tette el a Te­remtő az Ő mű­vét? Ha meg­kér­dez­zük, ho­gyan tör­tént a te­rem­tés, a Bib­lia ki­nyi­lat­koz­tatja a Te­remtő kö­vet­kező mód­sze­reit: Is­ten Szava (Igéje) ál­tal (Zsolt. 33,6; Já­nos 1,1-4); építő­anyag nél­kül (Zsi­dók­hoz írt le­vél 11,3); Is­ten ereje ál­tal (Je­re­miás 10,12); Is­ten böl­cses­sége ál­tal (Zsolt. 104,24; Kol. 2,3); Is­ten aka­rata sze­rint (1Mózes 1,26; Jel. 4,11); Is­ten Fia ál­tal (Já­nos 1,1-4. 10; Kolossé 1,15-17); Jé­zus lé­nyé­nek meg­fe­le­lően (Mt. 11,29; Jn. 10,11). A te­rem­tés hat napja alatt ezek az al­kotó­ele­mek mű­köd­tek. Ezek nin­cse­nek a ter­mé­szeti tör­vé­nyek sze­rinti törté­né­sek­nek alá­ren­delve, ezért csak hit ál­tal ért­he­tők meg. Ma a ter­mé­szeti tör­vé­nyek sza­bá­lyoz­zák a vilá­gunk­ban vég­be­menő fo­lya­mato­kat, de azok nem a moz­ga­tó­rú­gói a te­rem­tés­nek, ha­nem an­nak csak az ered­mé­nyei. Mit kap­tunk Jé­zus Krisz­tus­ban? Ő a fun­da­men­tum, amelyre fel­épít­het­jük éle­tünk épü­le­tét. Egy épí­tési ta­ka­rék­pénz­tár a kö­vet­ke­ző­kép­pen reklá­mozta ma­gát: „Ezekre a kö­vekre épít­het­nek!” Krisz­tus­ról való­ban el­mond­hat­juk: „Erre a fun­da­men­tumra ala­pít­hat­nak!” Krisz­tus­ban minden­nek meg­van a meg­ala­po­zott­sága: a te­rem­tés­nek, a Bib­liá­nak, a hit­nek, az üd­vös­ség­nek, a bé­kes­ség­nek, a re­mény­ség­nek, az Atyá­hoz ve­zető út­nak, az élet céljá­nak. Jé­zus Krisz­tus a moz­dít­ha­tat­lan, erős kő­szikla (1Ko­rintus 10,4), ame­lyen min­den em­ber ál­tal ki­gon­dolt rend­szer szét­zú­zó­dik. Ami­kor Is­ten azt mondja: „El­vesz­tem a böl­csek böl­cses­sé­gét” (1Korintus 1,19), ak­kor az a Jé­zus Krisz­tus „kő­szikla” ál­tal törté­nik meg. Ide­oló­giák, ateiz­mu­sok és evo­lú­ciós rend­sze­rek itt ha­jótö­rést szen­ved­nek. Ezek kép­vi­se­lői­nek is le kell egy­szer bo­rul­niuk ez előtt az Úr előtt (Filippi 2,10), még ak­kor is, ha most még oly ve­he­men­sen el is uta­sít­ják a „Ter­ve­zőt”, az „Al­ko­tót”, a „Te­rem­tőt”, a „Meg­men­tőt” és az „Üd­vö­zí­tőt”. Mi­ért ve­szé­lyes az evolú­ciós el­mé­let? Nem­csak egy ha­mis vi­lág­szem­lé­le­tet nyújt ne­künk, ha­nem re­mény­te­len­ségbe ve­zet ben­nün­ket, aho­gyan azt Jean Paul né­met író ta­lá­lóan fo­gal­mazta: „Nincs Is­ten … min­den der­medt, néma semmi! Hi­deg, örök kény­sze­rű­ség! Őrült vé­let­len… Min­denki men­nyire egye­dül léte­zik a vi­lág­min­den­ség tá­gas krip­tá­já­ban!”  Az evolú­ciós el­mé­let azt ál­lítja, hogy meg tudja ma­gya­rázni ezt a vilá­got Te­remtő nél­kül. Az em­be­re­ket kö­vet­ke­zés­kép­pen az ate­iz­mus­hoz ve­zeti, de Jé­zus bi­zony­ság­té­tele sze­rint az ateiz­mus­sal a po­kolba ju­tunk: „…aki pe­dig nem hisz, el­kár­ho­zik” (Márk 16,16). Né­há­nyan meg­kí­sér­lik azt, hogy az evolú­ciót Is­ten mun­ka­mód­szer­ének ma­gya­ráz­zák. Azon­ban ha Is­ten evo­lú­ció ál­tal te­rem­tett volna, ak­kor nem lett volna első em­ber­pár; bűn sem lett volna, mert az „ag­res­szió az a lendke­rék, amely az evo­lú­ciót ser­kenti” (Joachim Illies); Is­ten a ha­lált a te­rem­tés esz­kö­ze­ként hasz­nálta vol­na; az Úr Jé­zus ál­tal el­vég­zett vált­ságmű el­ve­szí­tené meg­ala­po­zott­sá­gát. Az Úr Jé­zust a Bib­lia a bű­nös Ádám­mal szembe ál­lítva „az utolsó Ádám”-nak ne­vezi (1Korintus 15,45). Ezek az ál­lítá­sok bi­zo­nyít­ják, hogy az úgy­ne­ve­zett „te­ista evo­lú­ció” a Bib­liát alap­jai­ban meg­ren­díti, és ez­zel el­veti. Ezért ezt a ha­mis el­mé­le­tet a leg­hatá­ro­zot­tab­ban vis­sza kell uta­sí­ta­nunk. Egy lé­leg­zet­el­ál­lító gon­do­lat  Megis­mer­tük Jé­zus Krisz­tust, mint min­den dol­gok te­rem­tő­jét. Ő az, aki örök­től fogva volt és a Men­nyei Bi­ro­da­lom ki­rá­lya. Őneki ada­tott min­den ha­ta­lom a menny­ben és a Föl­dön (Máté 28,18). Fel tud­juk-e fogni a kö­vet­kező meg­hök­kentő gon­do­la­tot? A gol­go­tai ke­resztre fe­szí­tett férfi és en­nek a vi­lág­nak és min­den élet­nek a Te­rem­tője egy és ugyanaz a sze­mély!? Irán­tunk való ki­für­kész­he­tet­len sze­re­te­té­ben hagyta ma­gát ke­resztre fe­szít­tetni és nem vé­de­ke­zett; tette ezt azért, hogy ne­künk meg­nyissa a menny ka­pu­ját. Aki ezt el­veti, el­ve­szít min­dent: „Ho­gyan me­ne­kü­lünk meg mi, ha nem tö­rő­dünk ilyen nagy üd­vös­ség­gel?” (Zsi­dók­hoz írt le­vél 2,3) Aki vi­szont Őt el­fo­gadja, az meg­nyer min­dent: „Aki hallja az én sza­va­mat (Igé­met), és hisz ab­ban, aki el­kül­dött en­gem, an­nak örök élete van … át­ment a ha­lál­ból az életbe” (Já­nos 5,24). Kérd az Úr Jé­zus­tól min­den bű­nöd meg­bo­csátá­sát, hogy Is­ten ítélő­széke előtt meg­áll­hass! Fo­gadd el Őt sze­mé­lyes Te­rem­tőd­nek, Üd­vö­zí­tőd­nek, és kö­vesd Őt! Dr.-Ing. Werner Gitt, pro­fes­szor és igaz­gató

Viele Menschen gehen davon aus, dass das Leben auf der Erde durch Evolution entstanden ist und meinen, dass dies wissenschaftlich bewiesen sei. Anhand der Naturgesetze der Information stellt Prof. Dr. Werner Gitt sechs Schlussfolgerungen auf, die eindeutig die Möglichkeit der Entstehung des Lebens durch Evolution ausschließen. "Die stärkste Argumentation in der Wissenschaft ist immer dann gegeben, wenn Naturgesetze angewandt werden, um einen Vorgang oder eine Idee zu begründen oder auch zu widerlegen. In allen Lebewesen finden wir eine geradezu unvorstellbare Menge an Information, die unbedingt erforderlich ist für die Baupläne der Individuen und für die Steuerung aller komplexen Vorgänge in den Zellen. Mit Hilfe der Naturgesetze der Information werden wir nachweisen, dass jegliche Information, und damit auch die biologische Information, einen intelligenten Urheber benötigt." Az evolúció cáfolata a természeti törvények alapjánAz információ természeti törvényei, és ami ezekből következik  A legerősebb tudományos érvek akkor vannak a kezünkben, ha természeti törvényeket használunk egy folyamat vagy elmélet alátámasztására vagy akár cáfolatára. Az élőlényekben elképzelhetetlen mennyiségű információ található, amely feltétlenül szükséges az egyed kifejlődéséhez és a sejtekben zajló komplex folyamatok irányításához. Az információ természeti törvényeinek segítségével be fogjuk bizonyítani, hogy bármilyen információról, akár biológiai információról van is szó, annak mindig van egy intelligens Adója. Mi értünk természeti törvényen? Természeti törvényről akkor beszélünk, ha megfigyelhető világunkban a felállított szabályok általános érvényessége megismételhetően újból és újból megerősíthető. A tudományban a természeti törvényeknek van a legnagyobb érvényessége, mivel nem ismernek kivételt, arra a kérdésre adnak választ, hogy egyáltalán lehetséges-e egy elgondolt folyamat, mindig is léteztek, mégpedig függetlenül attól, hogy az ember már felfedezte-e és megfogalmazta-e őket, mindig sikeresen alkalmazhatók még ismeretlen esetekre is. A természeti törvények közé normál esetben a fizikai és kémiai törvényeket soroljuk. Aki azt gondolja, hogy világunk pusztán anyagi mennyiségekkel leírható, az korlátok közé szorítja az észlelés lehetőségeit. A nem-anyagi mennyiségek, pl. az információ, az akarat és a tudat szintén a valóság részei. A nem-anyagi mennyiségekre vonatkozó természeti törvények ugyanolyan szigorú kritériumoknak felelnek meg, mint az anyagi mennyiségekre vonatkozók, és ezért a segítségükkel levont következtetések ugyanolyan bizonyító erővel rendelkeznek. Az információ definíciója és természeti törvényei Ahhoz, hogy az információ természeti törvényeit le tudjuk írni, és egy ismeretlen rendszert elemezni tudjunk, jól megfogalmazott és pontos definícióra van szükségünk. Információról mindig akkor beszélünk, ha egy megfigyelhető rendszeren belül a következő öt, hierarchikus szint mindegyike előfordul: statisztika, szintaxis (kód, nyelvtan, szókincs), szemantika (jelentés), pragmatika (cselekvés) és apobetika (célkitűzés, eredmény). Az információ négy természeti törvénye (ITT) a következő: ITT-1: Anyagi mennyiség nem hozhat létre nem-anyagi mennyiséget. ITT-2: Az információ nem-anyagi mennyiség. ITT-3: Statisztikai folyamatokban (= intelligens irányítás nélküli folyamatok) nem keletkezhet információ. ITT-4: Információ csak intelligens Adó révén keletkezhet. Az intelligens Adónak öntudata és saját akarata van, kreatív, önállóan gondolkodik, és célirányosan cselekszik. A következőkben az információ természeti törvényeinek segítségével jelentős következtetéseket fogunk levonni: Hat messze ható következtetés Miután megismertük az információ természeti törvényeit, célirányosan és hatékonyan használhatjuk őket arra, hogy messze ható következtetéseket vonjunk le. Mivel azonban kérdéseink meghaladják a tudományosan lehetséges válaszokat, egy magasabb rendű információforrásra is szükségünk van, és ez számomra mint hívő keresztyén számára a Biblia. Az alábbiakban először a természeti törvények alapján levont tudományos következtetést nevezzük meg, és ehhez tesszük hozzá a Biblia kijelentését, amely megerősíti vagy akár meg is haladja a tudományos eredményt. K1 következtetés: Mivel az élet valamennyi formájában megtalálhatunk egy kódot (DNS-, ill. RNS-molekulák) és az információ egyéb síkjait is, egyértelmű, hogy az információ definíciójának hatókörén belül mozgunk. Így levonhatjuk a következtetést: itt léteznie kell egy intelligens Adónak! (ITT-4 alkalmazása) Mivel nem létezik olyan, megfigyelés vagy kísérlet útján bizonyított folyamat, amelynek során önmagától keletkezhet információ az anyagban, ez a következtetés az élőlényekben megtalálható összes információra is érvényes. Ezért ITT-4 értelmében itt is kell lenni egy intelligens Adónak, aki a programokat írja. Így K1 következtetés egyúttal Isten létének bizonyítéka, és egyben az ateizmus tudományos cáfolata. K2 következtetés: A DNS-molekulában kódolt információ messze meghaladja az összes jelenleg rendelkezésre álló emberi technológiát. Miután ember nem jöhet szóba Adóként, az Adót látható világunkon kívül kell keresnünk. Következtetésünk tehát: az Adónak nem csupán rendkívül intelligensnek kell lennie, hanem végtelenül sok információval és végtelen intelligenciával is kell rendelkeznie, vagyis mindentudónak kell lennie. (ITT-1 és ITT-4 alkalmazása) Tételezzük fel, hogy ez az Adó (Első Mozgató, Teremtő, Isten) intelligenciájában korlátozott. Ebben az esetben szüksége van egy felettes istenre, akinek még több információja van, és akitől tanult. Ha ennek a felettes istennek is tanítóra van szüksége, akkor végtelen sok istenhez jutunk, akiknek a sorában az utolsónak az ismeretek összeadódása révén korlátlan tudása lenne, tehát mindentudó volna. Ezzel logikailag azonos értékű alternatíva, ha csak egyetlen Isten létét feltételezünk. Ekkor azonban Neki végtelenül intelligensnek kell lennie, és végtelenül sok információval kell rendelkeznie. Tehát mindentudónak kell lennie. A második alternatívát tanítja a Biblia is. Csak egy Isten van. „Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten“ (Ézsaiás 44,6). Ha ez az Isten mindentudó (K2!), akkor a jelen, a múlt és a jövő minden dolgát ismeri. Ha pedig mindent ismer, az idő korlátait meghaladóan is, akkor neki magának örökkévalónak kell lenni! Ez a gondolat szerepel is a Zsoltár 90,2-ben, az Ézsaiás 40,28-ban és a Dániel 6,27-ben. K3 következtetés: Mivel az Adó az információt, amelyet mi a DNS-mole­kulákban találunk meg, zseniális módon kódolta, komplex biológiai gépezeteket kellett konstruálnia, amelyek dekódolják az információkat, és végrehajtják a bioszintézishez szükséges összes folyamatot, és az Adónak valamennyi élőlény esetében minden egyes részletet ki kellett dolgoznia, és minden képességet be kellett programoznia, arra következtethetünk, hogy az Adó mindezt így akarta, és hogy rendkívül hatalmasnak kell lennie. A korábbi K2 következtetésnél a természeti törvények alapján megállapítottuk, hogy az Adónak (Teremtőnek, Istennek) mindentudónak és örökkévalónak kell lenni. Most feltesszük a kérdést, mekkora a hatalma. Ha ugyanazt a logikát követjük, mint K2-nél, arra az eredményre jutunk, hogy mindenhatónak is kell lennie. Erről is bizonyságot tesz a Biblia: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható“ (Jelenések 1,8). K4 következtetés: Mivel mi emberek képesek vagyunk új információt létrehozni, ez nem származhat az anyagi részünkből (a testünkből). Ezért arra következtethetünk, hogy az embernek szükségszerűen van nem-anyagi része is (lelke, szelleme). Ez megcáfolja a materializmus eszméjét is. (ITT-1 és ITT-2 alkalmazása) Az evolúciós és molekuláris biológia kizárólag materialista alapokon gondolkodik. Az információra vonatkozó törvények segítségével ezt a materializmust a következőképpen lehet megcáfolni. Mindnyájan képesek vagyunk új információt (pl. levélben, könyvben) – vagyis nem-anyagi jellegű mennyiséget - létrehozni. Miután az anyag erre nem képes (ITT-1), az (anyagi) testünk mellett ehhez szükség van nem-anyagi komponensre is, és ez a lelkünk. Az 1Tesszalonika 5,23-ban a Biblia igazolja ezt a következtetést: „Maga pedig a békesség Istene… őrizze meg a ti szellemeteket, lelketeket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére”. A test az ember anyagi része, míg a lélek és a szellem a nem-anyagi része. Agy: A természettudományok terén a materialista gondolkodásmód uralkodik, ezért a kutatók a következő feltételezésből kiindulva dolgoznak: „Az agyunk az információ forrása“. Ez az elképzelés hamis, hiszen agyunk anyagi természetű, és ITT-1 szerint nem képes információt létrehozni. Így az agy nem lehet az információ forrása, csupán információt feldolgozó gépezet, még ha annak valóban rendkívül összetett is. K5 következtetés: Mivel az információ alapvető összetevője minden életnek, amely nem származhat az anyagból és az energiából, szükség van egy intelligens Adóra. Miután azonban a kémiai és biológiai evolúció valamennyi elmélete megköveteli, hogy az információ egyedül az anyagból és az energiából származhat (vagyis nem létezik Adó), levonhatjuk a következtetést, hogy a kémiai és biológiai evolúció (makroevolúció) valamennyi elméletének és koncepciójának HAMISNAK kell lennie. (ITT-1 és ITT-2 alkalmazása) Az evolúciós elmélet az életet egyedül a fizika és a kémia síkján próbálja magyarázni. Az információ természeti törvényei kizárják a makroevolúció eszméjét, vagyis az őssejttől az emberig vezető fejlődés útját. Ha az információ természeti törvényei felől közeledünk, az evolúció rendszere az információ örökmozgójának (perpetuum mobiléjének) bizonyul, vagyis képtelenségnek. Ezzel szemben megfigyelhető a mikroevolúció, vagyis az egy fajon belül végbemenő alkalmazkodási folyamat (pl. a Darwin-pintyek különböző csőrformája). Az ehhez szükséges információ konzekvens módon szintén nem az anyagban keletkezett, hanem azokon a programelágazásokon alapul, amelyeket a mindentudó Teremtő már előre látott. A teremtéstörténet kilencszer egymás után hangsúlyozza, hogy az élet felfoghatatlan sokféleségét Isten nagyon specifikus módon teremtette meg: mindent „a maga neme szerint“ (Károli ford.) Itt sem látjuk nyomát az evolúciónak. K6 következtetés: Mivel az élet, mint olyan nem-anyagi mennyiség, az anyag nem hozhatta létre. Ebből levonhatjuk a következtetést: az anyagban nem zajlik olyan folyamat, amely az élettelentől az élet felé visz. A tisztán anyagi folyamatok nem vezethetnek élethez sem a Földön, sem valahol másutt a világmindenségben. (ITT-1 alkalmazása) Az, ami egy élőlényben az élőt (vagy az életet mint jelenséget) adja, az információhoz hasonlóan szintén nem-anyagi jellegű. Ahogy a K6 következtetés mutatja, ennek az újfajta megközelítésnek a segítségével kizárható, hogy az anyagban spontán módon élet keletkezik. Ezért értelmetlen vállalkozás élet után kutatni más égitesteken. Összefoglalás Az információ természeti törvényei segítségével több, széles körben elterjedt elméletet sikerült megcáfolnunk, amelyek a következők: a természettudományokban uralkodó, teljes egészében materialista gondolkodásmód, az evolúció minden közkeletű elképzelése (kémiai, biológiai evolúció), a materializmus (pl. a materialista emberkép), az ateizmus. Ezenkívül bebizonyítottuk, hogy: léteznie kell egy Adónak (Teremtő, Isten), amint azt az információ természeti törvényei megkövetelik, ennek az Adónak mindentudónak és öröknek kell lennie, az Adónak mindenhatónak kell lennie, szükségszerű, hogy az embernek legyen nem-anyagi komponense (lélek, szellem), az általunk létrehozott információnak nem lehet az agyunk a forrása. Ki az Adó, ki a Teremtő? Most elérkeztünk egy fontos kérdéshez: ki a biológiai információ Adója, és kitől ered az élet? Az Atya Isten a teremtés feladatát a Fiára, Jézusra bízta, és ezért olvassuk ezt az Újszövetségben Jézusról (Kolossé 1,15-17): „Ő a láthatatlan Isten képe… Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok… minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn“. Így világunkban semmi sem létezik, ami nem az Úr Jézus által teremtetett. Ebbe ugyanúgy beletartozik a hatalmas kozmosz, mint minden egyes mikroba, hangya, zsiráf és minden ember. Egy lélegzetelállító gondolat Jézus öröktől fogva van, és Ő a menny Királya. Övé minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18). Az a férfi, aki a Golgota keresztjén meghalt, és ennek a világnak és minden életnek a Teremtője, egy és ugyanaz a személy! Fel tudjuk fogni ezt a lélegzetelállító gondolatot? Irántunk való kikutathatatlan szeretetéből engedte, hogy bűneinkért keresztre feszítsék, és nem tiltakozott azért, hogy feltárulhasson előttünk a menny ajtaja. Aki ezt elutasítja, mindent elveszít: „hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?“ (Zsidók 2,3). Aki Őt elfogadja, megnyer mindent, mert Jézus ezt mondta: „aki hallja az én Igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van… átment a halálból az életbe“ (János 5,24). Kérj bocsánatot az Úr Jézustól minden bűnödért, hogy megállhass Isten ítélőszéke előtt, fogadd el személyes Teremtődnek és Megváltódnak, és kövesd Őt! Dr. Werner Gitt informatikus, nyugalmazott intézetigazgató és professzor

Die grundlegende Frage, die suchende Menschen sich stellen, wird hier von Prof. Dr. Werner Gitt beantwortet. "Wie findet man den Himmel?" Auf jeden Fall nicht durch eigene Anstrengungen oder Konzepte. "Was aber bringt uns wirklich in den Himmel?" Gott hat die Einladungen für den Himmel schon verteilt wie im Gleichnis des Menschen, der zu einem großen Fest Einladungen verschickte. Doch viele Menschen redeten sich heraus. Prof. Dr. Gitt ruft dazu auf, nicht so "kurzsichtig" wie diese Leute zu sein. Jesus will uns vor der Hölle erretten und diese wird kein Vergleich zu der sogenannten "Hölle von Auschwitz" sein. Er hat am Kreuz für unsere Schuld bezahlt, wir müssen diese Einladung nur annehmen, dann ist ein Platz im Himmel "gebucht". Ein Entscheidungsgebet soll den Lesern dabei helfen. Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! Van út a mennybe! So­kan el­fojt­ják ma­guk­ban az örök­ké­va­ló­ság kér­dé­sét. Még azok­nál is megfi­gyel­hető ez, akik egy­ál­ta­lán gon­dol­nak az éle­tük vé­gére. Drew Barrymore ame­ri­kai szí­nésznő, gyermeksztárként az E.T. című fantázia-filmben az egyik fő­sze­re­pet ját­szotta. Hu­szon­nyolc éve­sen így nyi­lat­ko­zott: „Amen­nyi­ben ha­ma­rabb meg­hal­nék, mint a macs­kám, ak­kor etes­sék meg vele a ham­vai­mat. Leg­alább a macs­kám­ban hadd él­jek to­vább.” Nem ijesztő ez a mitsem­sejtés és rö­vid­lá­tás a meg­ha­lás kü­szö­bén? Jé­zus idejé­ben sok em­ber for­dult hozzá, de csak­nem min­dig vala­mi­lyen földi ügy­ben: Tíz lep­rás meg akart gyógy­ulni (Luk­ács 17,13). Va­kok sze­ret­tek volna lá­tóvá lenni (Máté 9,27). Va­laki egy örö­kö­sö­dési vitá­ban kérte a se­gít­sé­gét (Luk­ács 12,13). Fa­ri­zeu­sok jöt­tek az­zal a csa­lárd kér­dés­sel, hogy kell-e adót fi­zet­niük a csá­szár­nak (Máté 22,17). Csak ke­ve­sen tu­da­kol­ták az Úr Jé­zus­tól azt, mi­ként jut­hat az em­ber a mennybe. Egy gaz­dag fi­a­tal­em­ber ez­zel a kér­dés­sel ke­reste fel: „Jó Mes­ter, mit te­gyek, hogy el­nyer­jem az örök éle­tet?” (Lu­­kács 18,18). Ka­pott vá­laszt: adja el min­de­nét, amin csüng a szíve, és kö­vesse Jé­zust. Mi­vel na­gyon gaz­dag volt, nem fo­gadta meg a ta­ná­csot, így pe­dig lemon­dott a menny­ről. Vol­tak olya­nok is, akik egyáItalán nem ke­res­ték a menny­or­szá­got, de a Jé­zus­sal való ta­lál­ko­zás­kor felfi­gyel­tek rá, és ab­ban a pilla­nat­ban meg is ra­gad­ták. Zákeus csak kí­váncsiságból akarta látni Jé­zust, azon­ban töb­bet ka­pott, mint amenny­it várt. Ami­kor Jé­zus lá­to­ga­tást tett a há­zá­ban, Zákeus – úgy­szól­ván ká­vé­zás köz­ben – rátaláIt a mennyre. Jé­zus meg­álla­pí­totta: „Ma lett üd­vös­sége en­nek a ház­nak” (Luk­ács 19,9). Ho­gyan le­het meg­ta­lálni a men­nyet? Az ed­di­giek alap­ján le­szö­gez­het­jük: A menny­or­szá­got egy bi­zo­nyos egé­szen konk­rét na­pon ta­lálja meg az em­ber. Jó tudni ezt, mert így az Ön szá­má­ra is, ked­ves Ol­va­sóm, le­he­tővé vá­lik a mai napon, hogy meg­ra­gadja Is­ten­nél az örök éle­tet. A menny­or­szág meg­szer­zése nincs vala­mi­lyen tel-je­sí­tendő fel­té­tel­hez kötve. A menny­or­szá­got telje­sen fel­ké­szü­letle­nül is meg le­het ta­lálni. A sa­ját el­kép­zelé­se­ink ar­ról, mi­ként jut­ha­tunk a menny-be, min­de­nes­tül ha­mi­sak, ha nem Is­ten ki­je­lenté­sei­ből in­du­lunk ki. Egy éne­kesnő egyik slá­ge­ré­ben egy bo­hóc­ról éne­kelt, aki hos­szú éve­kig tartó cir­ku­szi sze­rep­lés után vis­sza­vo­nult. Azt da­lolta róla, hogy ő bizto­san a mennybe ke­rül, mert fel­vi­dí­totta az em­be­re­ket. Egy gaz­dag hölgy pe­dig épít­te­tett egy men­he­lyet, amely­ben 20 nincs­te­len nő in­gyen él­he­tett. Egy fel­té­tele volt csak: a nők­nek el kel­lett ma­gu­kat kö­te­lez­ni­ük, hogy napi egy órát imád­koz­nak az ala­pí­tónő lelki üd­vé­ért. Mi jut­tat be min­ket a mennybe? Hogy vilá­gos és ért­hető vá­laszt ad­jon erre a kér­désre, az Úr Jé­zus el­mon­dott ne­künk egy pél­dá­za­tot. Lu­kács evan­géli­uma 14. ré­szé­ben a 16. verstől kezdve egy em­ber­ről be­szél (a pél­dá­zat­ban Is­tent jel­ké­pezi), aki nagy ven­dég­sé­get ké­szül ren­dezni, s elő­ször csak cél­zot­tan küld ki bi­zo­nyos számú meg­hí­vót. Vala­men­nyi vá­lasz le­sújtó: „azok egy­től egyig men­te­ge­tőzni kezd­tek. Az első azt üzente neki: föl­det vet­tem (...) A má­sik azt mondta: öt iga ök­röt vet­tem (...) Megint egy má­sik azt mondta: most nő­sül­tem, azért nem me­he­tek.” Jé­zus a ven­dég­látó íté­le­té­vel zárja a pél­dá­za­tot: „mon­dom nek­tek, hogy azok kö­zül, aki­ket meg­hív­tam, senki sem kós­tolja meg a vacsorámat.” Eb­ből nyil­ván­való, hogy a men­nyet meg le­het nyerni vagy el le­het ve­szí­teni. A döntő pont a meg­hí­vás el­fo­ga­dása vagy el­uta­sí­tása. Le­hetne ez en­nél egy­sze­rűbb? Minden bi­zon­nyal nem! Ha egy­kor sok em­ber lesz ki­zárva a menny­ből, ak­kor az nem ami­att lesz, hogy nem is­mer­ték az oda­ve­zető utat, ha­nem mert el­há­rí­tot­ták a meg­hí­vást. A pél­dá­zat­ban elő­for­duló há­rom em­ber nem kö­ve­tendő példa, mert kö­zü­lük egyik sem fo­gadja el a meg­hí­vást, egyi­kük sem jön el a nagy ün­nep­ségre! Ak­kor nem lesz meg­tartva a ven­dég­ség? De igen! A le­mon­dá­sok után a ház ura min­den­hová ki­küldi meg­hí­vá­sát. Immár nem arany­be­tűs meg­hí­vó­kat nyo­mat. Most az egy­szerű fel­hí­vás ér­vé­nyes: „Gyer­tek!” Aki csak en­gedi ma­gát meg­hívni, bizto­san he­lyet kap a la­ko­mán. Mi törté­nik ek­kor? Igen, jön­nek az em­be­rek – csa­pa­tos­tul is. Egy idő múlva meg­álla­pítja a ven­dég­látó, hogy van még sza­bad hely. Ek­kor azt mondja a szol­gái­nak: Men­je­tek is­mét ki! Hí­vo­gas­sa­tok to­vább! Ezen a he­lyen sze­ret­ném ma­gunkra vo­nat­koz­tatni a pél­dá­za­tot, ugyanis ez ép­pen a mai hely­ze­tünkre il­lik rá. Van még sza­bad hely a menny­ben, és Is­ten azt üzeni Ne­ked: „Gyere, fog­lald el he­lye­det a menny­ben! Le­gyél böIcs, és fog­lald le a he­lye­det az örök­ké­va­ló­ságra! Tedd meg ma!” A menny el­kép­zel­he­tet­le­nül szép, ezért ha­son­lítja az Úr Jé­zus egy nagy ün­nep­ség­hez, ven­dég­ség­hez. Az 1Korintus 2,9-­ben ezt ol­vas­suk még róla: „Amit szem nem lá­tott, fül nem hal­lott, és em­ber szíve meg sem sej­tett, azt ké­szí­tette el az Is­ten az őt sze­re­tők­nek.” Semmi, de vég­képp semmi nincs ezen a Föl­dön, ami csak meg­kö­ze­lí­tő­leg is fog­ható lenne a menny­hez. Olyan el­kép­zel­he­tet­le­nül szép ott! Sem­mi­kép­pen sem sza­bad elszalasztanunk! A menny te­hát min­dent megér. Egy­va­laki ki­nyi­totta előt­tünk a mennybe ve­zető ka­put. Ez pe­dig Jé­zus, az Is­ten Fia! Neki kö­szön­het­jük azt is, hogy olyan egy­szerű oda kerülni. Már csak azon mú­lik, hogy mi akar­juk-e. Csak az nem tesz ele­get a meg­hí­vás­nak, aki olyan os­toba, mint a pél­dá­zat­ban sze­replő há­rom férfi. A meg­me­ne­kü­lés az Úr Jé­zus ál­tal törté­nik Az Apos­to­lok Cse­le­ke­de­tei 2,21 igen fon­tos ige­vers: „Aki azon­ban se­gít­sé­gül hívja az Úr (Jé­zus) ne­vét, üd­vö­zül.” Ez az Új­szö­vet­ség egyik alap­vető mon­da­ni­va­lója. Ami­kor Pál a filippi bör­tön­ben volt, a bör­tön­őr­nek ugyan­ilyen velő­sen meg­fo­gal­mazta a lé­nye­get: „Higgy az Úr Jé­zus­ban, és üd­vö­zülsz mind te, mind a te há­zad népe!” (Apos­to­lok Csele­ke­de­tei 16,31) Bár rö­vid és szűk­szavú ez a fel­szó­lí­tás, de hat­ha­tós és éle­tet át­for­máló. Még azon az éj­sza­kán meg­tért a bör­tönőr. Mi­ből ment meg Jé­zus? Ezt fel­tét­le­nül tud­nunk kell: Jé­zus a po­kol­ból me­ne­kít ki, át a mennybe! Mind­két hely­ről azt mondja a Bib­lia, hogy örökre oda ke­rül­nek az em­be­rek. Az egyik hely rette­ne­tes, a má­sik pom­pás. Har­ma­dik hely nincs. Öt perc­cel a ha­lál után senki nem fogja többé azt mon­dani, hogy a ha­lál­lal minden­nek vé­ge. Jé­zus sze­mé­lyén dől el min­den. Örök tar­tóz­ko­dási he­lyünk egyet­len sze­mély­től függ: Jé­zus­tól – és a mi vele való kap­cso­la­tunk­tól! Ami­kor Len­gyel­or­szág­ban egy elő­adói kör­úton vol­tam, láto­ga­tást tet­tünk a haj­dani ausch­witzi kon­cent­rá­ciós tá­bor­ban. Iszo­nya­tos törté­né­sek hely­színe volt ez a hit­leri ún. Har­ma­dik Bi­ro­da­lom ide­jén. 1942 és 1944 kö­zött itt több mint 1,6 mil­lió em­bert, több­nyire zsi­dót gá­zo­sí­tot­tak, majd éget­tek el. Az iro­da­lom­ban „ausch­witzi po­kol”-ként emle­ge­tik ezt. El­gon­dol­kod­tam ezen a meg­ne­ve­zé­sen, ami­kor egy al­kal­ma­zott ke­resz­tül­ve­ze­tett min­ket egy gáz­kam­rán, amely­ben „töl­te­ten­ként” 600 sze­mély pusz­tult el egy­szerre. El­kép­zel­he­tet­le­nül bor­zal­mas le­he­tett. De tény­leg a po­kol volt ez? Láto­gató­cso­por­tunk csak azért néz­hette meg e gáz­kam­rát, mert ez a ször­nyű­ség 1945-ben vé­get ért. Most sza­ba­don láto­gat­ha­tók ezek a léte­sít­mé­nyek, és sen­kit sem kí­noz­nak, sen­kit sem mér­gez­nek meg ben­nük. Az ausch­witzi gáz­kam­rák idő­ben kor­lá­to­zot­tak, végesek voItak. Az a po­kol azon­ban, amely­ről a Bib­lia be­szél, örök. A mai mú­zeum bejá­rati csar­no­ká­ban rá­esett a pil­lantá­som egy képre, amely ke­resz­tet áb­rá­zol Krisz­tus testé­vel. Egy fo­goly a Meg­fe­szí­tettbe ve­tett re­mény­sé­gét bele­kar­col­ta egy szög­gel a falba. Ez a mű­vész is meg­halt az egyik gáz­kam­rá­ban. De ő is­merte a megmentő Jé­zust. Bár irtó­za­tos he­lyen halt meg, de nyitva álIt előtte a menny. Ab­ból a po­kol­ból azon­ban, amely­től az Úr Jé­zus az Új­szö­vet­ség­ben oly nyo­maté­ko­san óv (pl. Máté 5,29-30; 7,13; 18,8), nem le­het meg­szökni vagy meg­me­ne­külni, ha már az em­ber egy­szer oda meg­ér­ke­zett. Mi­vel pe­dig a po­kol Ausch­witzcal el­len­tét­ben örökké üze­mel, meglátogatni sem le­het soha. A menny is örök. Ez pe­dig az a hely, ahová Is­ten sze­ret­ne el­jut­tatni min­ket. En­gedje ma­gát ezért be­hívni a menny­be! Hívja se­gít­sé­gül az Úr Jé­zus ne­vét, és ez­zel bizto­sít­son ma­gá­nak he­lyet a menny­ben! – Egyik elő­adá­som után igen felin­dul­tan kér­de­zett meg egy asz­szony: „Le­het egy­ál­ta­lán he­lyet fog­lal­tatni ma­gunk­nak a menny­ben? Az uta­zási iro­dákban hasz­ná­lunk ilyen sza­va­kat!” Egyet­ér­tet­tem vele: „Aki nem fog­lal­tat le he­lyet, nem jut célba: Ha Ön Ha­waiiba akar re­pül­ni, ak­kor is szük­sége van egy ér­vé­nyes re­pü­lő­jegyre.” Erre ő: „De a re­pü­lő­je­gyet ki kell fi­zetni!” „Igen, igen, a menny­be szóló je­gyet is! Az azonban olyan drága, hogy kö­zü­lünk senki sem tudná kifi­zetni. A bű­nünk az oka, hogy erre kép­tele­nek va­gyunk. Is­ten nem tűr meg bűnt az Ő or­szá­gá­ban, a menny­ben. Aki it­teni élete után az örök­ké­va­ló­ság­ban Is­ten­nél sze­retne lenni a menny­ben, an­nak meg keIl szabadul­nia bű­né­től és bű­né­nek bün­teté­sé­től. Ez a sza­ba­dí­tás csak egy bűn­te­len sze­mély ál­tal volt le­het­sé­ges – ez a sze­mély pe­dig JÉZUS KRISZTUS. Egye­dül Ő fi­zető­ké­pes! És Ő fi­ze­tett ki­on­tott vé­ré­vel, a gol­go­tai ke­resz­ten el­szen­ve­dett haláIával.” De mit keIl most ten­nem, hogy a mennybe ke­rül­jek? Ne­künk is szól Is­ten meg­hí­vása az üd­vös­ségre. Nyo­maté­ko­san kér­lel ben­nün­ket a Bib­lia szá­mos he­lye, hogy vála­szol­junk Is­ten hí­vá­sára: „Igye­kez­ze­tek be­menni a szo­ros ka­pun!“ (Lukács 13,24) „Tér­je­tek meg, mert el­kö­ze­lí­tett a men­nyek or­szága!” (Máté 4,17) „Men­je­tek be a szo­ros ka­pun! Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, mely a kár­ho­zatba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. Mert szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az életre visz, és ke­ve­sen van­nak, akik azt meg­ta­lálják” (Máté 7,13-14). „Ra­gadd meg az örök éle­tet, amelyre el­hí­vat­tál!” (1Timóteus 6,12) „Higgy az Úr Jé­zus­ban, és üd­vö­zülsz mind te, mind a te há­zad népe!” (Apos­to­lok Csele­ke­de­tei 16,31) Mind­ezek igen sür­gető és fel­rázó meg­hí­vá­sok. Érezni be­lő­lük az ügy ko­moly­sá­gát, valamint a hatá­ro­zott­sá­got és a sür­gős­sé­get. Csak ak­kor cse­lek­szünk te­hát kö­vet­ke­ze­te­sen, ha a mennybe szóló meg­hí­vóra imád­ság­ban vála­szo­lunk, amely pél­dául így han­goz­hat: „Úr Jé­zus Krisz­tus, ma ol­vas­tam, hogy csak Te­ál­ta­lad ke­rül­he­tek a mennybe. Sze­ret­nék egy­szer Ná­lad lenni a menny­or­szág­ban. Kér­lek ezért, hogy ments meg a po­kol­tól, ahová a bű­nös­sé­gem mi­att tu­laj­don­kép­pen ke­rül­nék. Mi­vel olyan na­gyon sze­retsz en­gem, ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten, és kifi­zet­ted ott bűneim bün­te­té­sét. Lá­tod min­den vét­ke­met gyer­mek­sé­gem­től fogva. Te is­mersz min­den bűnt; azt, ami­nek je­len­leg a tu­da­tá­ban va­gyok, de mind­azt is, amit már rég el­fe­lej­tet­tem. Is­me­red szí­vem min­den rez­dülé­sét. Előt­ted nyi­tott könyv az éle­tem. Úgy, ahogy va­gyok, nem mehe­tek Hoz­zád a mennybe. Kér­lek, bo­csásd meg a bű­nei­met. Jöjj most be a szí­vembe, és te­remtsd azt új­já! Se­gíts ne­kem, hogy min­den­nel sza­kít­sak, ami nem he­lyes a Te sze­medben, és aján­dé­kozz meg új élet­tel és gon­dol­ko­zás­sal, ame­lyek a Te aka­ra­tod és tetszésedre van­nak. Kér­lek nyisd meg előt­tem Igé­det, a Bib­liát! Se­gíts, hogy meg­ért­sem, amit mon­dani akarsz ne­kem, és adj ne­kem en­ge­del­mes szí­vet, hogy azt te­gyem, ami ne­ked tetszik. Mos­tan­tól fogva Te le­gyél az én URAM, éle­tem Ki­rá­lya. Kö­vetni akar­lak. Kér­lek, mutasd meg ne­kem az utat, ame­lyen jár­nom kell éle­tem min­den te­rü­le­tén. Kö­szö­nöm, hogy meg­hall­gat­tál, hogy most már Is­ten gyer­meke le­he­tek, aki egy­kor ná­lad lesz a menny­ben. Ámen.” Dr.-Ing. Werner Gitt, pro­fes­szor és igaz­gató

Wir leben im 21. Jahrhundert und haben gerade in den letzten Jahrzehnten von überwältigenden Erfolgen der Wissenschaft gehört: Dem Menschen gelang der Flug zum Mond, das Schaf Dolly wurde geklont und das Genom des Menschen sequenziert. Kann man in solch aufgeklärter Zeit noch an die Wunder der Bibel glauben? Sind die Auferstehung der Toten, die plötzliche Heilung von Schwerkranken oder physikalische Wunder wie die augenblickliche Stillung des Sturmes auf dem See Genezareth dem heutigen Menschen noch zumutbar? Der Autor und Wissenschaftler Werner Gitt geht in dieser Schrift auf diese und ähnliche Fragen ein. Dieses Traktat eignet sich besonders gut zur Weitergabe an suchende Menschen! Csodák a Bibliában Korunkban, amelyben a tudománynak meghatározó szerepe van, a csodák első pillantásra irreálisnak tűnnek. Különösen a múlt század második fele hozott a tudomány és a technika terén úttörő felismeréseket: 1938-ban Konrad Zuse (1910-1995), német feltaláló meg­építette a világ első, programvezérlésű számítógépét. 1967. december 3-án Christiaan Barnard (1922-2001) dél-afrikai orvosnak először sikerült szívet egy másik ember szervezetébe átültetni. 1969. július 21-én először lépett ember a Holdra. Az űrhajós Neil Armstrong büszkén üzente a Hold felszínéről: „Ez a holdraszállás egy ember számára kis lépés, de hatalmas lépés az emberiség történelmében.” Ian Wilmut, skót embriológus 1996-ban klónozás útján létrehozta Dolly bárányt. Ez a néhány példa azt a benyomást keltheti, hogy az embert szinte már semmi sem korlátozza. Ugyanakkor sok kortársunk számára, akik hisznek a tudományban, problémát okoz a Biblia. Az a kifogásuk, hogy a „Könyvek Könyvében” sok, tudományosan nem értelmezhető dolog van, például: a szűztől való születés a halálból való feltámadás a vakok látókká válnak, a bénák azonnal járni tudnak a Nap emberi parancsszóra megáll az égboltozaton. A Biblia csodáival szembesülve felmerül bennünk a kérdés: elvárható-e még a 21. század modern emberétől, hogy ezeket elhiggye? Válaszul először álljon itt egy előzetes definíció (meghatározás) a csodára (D1): D1: A csoda olyan dolog, amely ámulatot kelt bennünk, mert váratlan és kiszámíthatatlan módon következik be, és ellentmond a tapasztalatainknak. Ha a csoda váratlan dolog, akkor melyek a várható dolgok? Ez a kérdés abban segít, hogy meghúzzuk a határvonalat a csodák (váratlan dolgok) és a nem csodának számító (várható) dolgok között. Világunk valamennyi történése egymással szorosan összekapcsolódó törvényszerűségek szerint megy végbe. Ezeket a megváltozhatatlan kapcsolódásokat nevezzük természeti törvényeknek. Ismereteink alapján a természeti törvények állandóak és változatlanok, amióta a Teremtő beépítette őket a teremtésbe. Ezek viszont tág teret biztosítanak a különféle műszaki találmányoknak, és kizárják az általunk kitalált, de nem realizálható történéseket. A természeti törvények csodálatot váltanak ki Tudunk még kellőképpen ámulni azon, ahogyan a természeti törvények működnek? Hatalmas dolgokra képesek! Amikor nem régen a hamburgi kikötőben jártam, megfigyeltem a kikötő vizében úszó hajó lassú mozgását. Miközben erről gondolkodtam, eszembe jutott egy természeti törvény, amelyet már Arkhimédész (Kr. e. 287-212) is felismert: minden folyadékba merülő testre akkora felhajtóerő hat, amennyi az általa kiszorított folyadék súlya. Tudatában vagyunk egyáltalán, milyen csodálatos történés ez? Ha például a hajó fedélzetére egy patkány ugrik, a hajó azonnal reagál, és éppen annyival süllyed mélyebbre a kikötő vizében, hogy az akkor kiszorított vízmennyiség pontosan megfeleljen a patkány súlyának. Ha megpróbálnánk az új merülési mélységet kiszámítani, a lehetetlenbe ütköznénk. Nem ismerjük pl. a hajó pontos formáját, egyes helyeken lepattogzott róla a festék, máshol talán kikandikál egy propeller a vízből. Azonban mindezeket a szempontokat pontosan figyelembe kellene vennünk, mert beletartoznak a számításba. A valóságban mindez egy szempillantás alatt megtörténik, mégpedig egzakt módon. Ki ad parancsot arra a vízmolekuláknak, hogy egy kicsit húzódjanak odébb, hogy a hajó mélyebbre merülhessen pontosan a patkány súlyának megfelelő mértékben? Ez a természeti törvény nemcsak a hamburgi kikötő hajójára érvényes, hanem a világ összes hajójára. Érvényes a játékkacsára a fürdőkádban, de a tó vagy a folyó vizén úszó igazi kacsára is. Senki sem tudná a kacsa pontos merülési mélységét kiszámítani a tollazata kiszámíthatatlan formája és struktúrája miatt. Ki gondoskodik arról, hogy ennek az olyan egyszerűen megfogalmazható természeti törvénynek a feltételei minden komplikált következményükkel együtt mindig ki legyenek számítva, hogy a törvény mindenkor és mindenütt pontosan teljesülhessen? Kell lenni valakinek, aki ezeket a számításokat elvégzi, és aztán az eredményeknek megfelelően mindent végre is hajt. Ki gondoskodik arról, hogy a természeti törvények megfelelően működjenek? Valójában van Valaki, aki gondoskodik arról, hogy a természet törvényei megfelelően működjenek. A Bibliában a Kolossé 1,17-ben ezt olvassuk róla: „minden Őbenne áll fenn”. A világnak ez a Fenntartója azonos azzal, aki által minden teremtetett: „Mert benne teremtetett minden a Mennyen és a Földön, a láthatók és a láthatatlanok, ... minden általa és reá nézve teremtetett” (Kolossé 1,16). Ez a Valaki, aki mindeneket teremtett és fenntart, maga Jézus Krisztus! Mondhatjuk így is: minden dolog a mikrokozmosztól a makrokozmoszig az Úr Jézus fennhatósága alá tartozik. Maga a teremtés nem a természeti törvények közreműködésével ment végbe. A Teremtő teljhatalmával, szavával, erejével és bölcsességével hozott létre mindent. Ehhez nem volt szüksége a természeti törvényekre. Így a természeti törvények nem előidézői, hanem csak eredményei a teremtésnek. Miután bevégződött a teremtés, a Teremtő „működésbe helyezte” az összes természeti törvényt, hogy a történések most már ezeknek megfelelően menjenek végbe. Jézus a garancia arra, hogy a természeti törvények mindig és mindenütt megfelelően működjenek. Ehhez neki sem számítógépre, sem egyéb segédeszközre nincs szüksége, elég hozzá mindenható szava. Ezért a Zsidókhoz írt levél 1,3 ezt mondja róla: „hatalmas szavával hordozza a mindenséget”. Jézusnak ez a hordozó tevékenysége tudományos szemszögből nézve a természeti törvényekben mutatkozik meg. Az egymással összekapcsolódó természeti törvények összessége alkotja azt a keretet, amelyen belül ennek a világnak valamennyi eseménye végbemegy. Hol van akkor még hely a csodáknak? A gyakorlatban a természeti törvények a legfelsőbb bírósághoz hasonlóan működnek, ők döntenek arról, hogy világunkban egy esemény megengedett-e vagy sem. A teremtett világban több olyan bonyolultan összetett folyamat van (pl. az agyműködés, az embrionális fejlődés), amelyek számunkra, emberek számára utánozhatatlanok, azonban semmilyen természeti törvényt nem hágnak át. Mivel ezek a folyamatok a várakozásnak megfelelően mennek végbe, közülük a legkomplexebbeket és a legkevésbé érthetőket sem soroljuk a csodák közé. Miután mindezt végiggondoltuk, megfogalmazhatjuk a csodákra a D1-nél precízebb definíciót (D2): D2: A csodák olyan időben és térben végbemenő események, amelyek az általunk ismert természeti törvények keretein kívül történnek meg. Mi, emberek semmit sem tehetünk, hogy hatályon kívül helyezzük a természet törvényeit, ezért mi nem hozhatunk létre csodát. A Biblia számos olyan szituációról beszámol, amikor Isten vagy az Ő Fia, az Úr Jézus csodát tett, például: Izráel népének az átkelése a Vörös-tengeren (2Mózes 14,16-22) Józsué megállította a Napot (Józsué 10,12-14) A vihar lecsendesítése (Márk 4,35-41) Jézus a tengeren jár (János 6,16-21) A vakon született meggyógyítása (János 9,1-7) Az ötezer férfi megvendégelése (János 6,1-15) Lázár feltámasztása a halálból (János 11,32-45) Megjegyzés: Amikor emberek néha mégis képesek olyan dolgokat megtenni, amelyek kívül esnek a természeti törvények hatókörén, akkor más hatalmak nevében cselekszenek. Ezek az emberek vagy Jézus tanítványai, akik Uruktól kaptak felhatalmazást [pl. Péter Jézus hívására a vízen jár (Máté 14,29), Péter Jézus nevében meggyógyítja a templom kapujában kéregető sántát (Apostolok Cselekedetei 3,1-9)], vagy pedig varázslók és guruk, akiket démoni erők irányítanak [pl. az egyiptomi fáraó varázslói (2Mózes 7,11-12)]. Megmagyarázhatók-e a Bibliában található csodák a természeti törvények segítségével? Isten tud a természeti törvények keretei között is cselekedni, gyakran azonban azokon kívül cselekszik. Jakab apostol levelében (5,17-18) Illésről van szó, aki imádságával 3½ évig megakadályozta, hogy essen az eső, azután egy újabb imádságára azon nyomban elkezdett esni. Isten cselekedett, és végbevitte az akaratát. Egy meteorológus a maga szemszögéből nézve mégsem mondaná azt, hogy itt valamelyik természeti törvény megsérült. A felvilágosodás korában átfésülték a Biblia szövegét, hogy természetes módon megmagyarázhatók-e az ott található események. A természeti törvények hatályán kívül eső csodákat mint képtelen dolgokat elvetették, és ennek megfelelően az adott bibliai történetet mint valótlant könnyelműen semmibe vették. A bibliai eseményeket az esetek többségében nem kell és nem is lehet a természeti törvények alapján értelmezni. Isten szuverén cselekedetében. Ő alkotta a természet törvényeit, ezért Ő maga nincs alájuk rendelve. Őt semmi nem korlátozza a cselekvésében, „mert az Istennek semmi sem lehetetlen” (Lukács 1,37). Az Ő akarata mindig megtörténik. Maga a teremtés, ahogyan azt az 1. Mózes 1 leírja, az első olyan csoda, amelyről a Biblia beszámol. Isten elképzelésének és tervének megfelelően hatnapi munkával teremtette meg a csodálatos világegyetemet és a Földön található életet. Isten Fiának emberré válása rendkívüli csoda és isteni titok: a szűz Mária a Szentlélek/Szellem által esik teherbe. Így érkezik Jézus világunkba, ezért egyszerre Isten Fia és Emberfia. Engesztelő kereszthalálával eltörölte bűneinket, és így tette lehetővé számunkra az örök életet. Jézus feltámadása egy másik, nagyon jellegzetes esemény, amely nélkülöz minden természettudományos magyarázatot. Minden olyan próbálkozás, amely itt biológiai vagy orvosi magyarázatot keres, elmegy a dolog lényege mellett. Krisztus feltámasztása Isten különleges cselekedete, amely a természeti törvények hatókörén kívül ment végbe. Jézus miért tett csodákat? Jézus csodái elválaszthatatlanul összefüggnek küldetésével. Nem útlevéllel érkezett a Mennyből, amely igazolta volna, hogy Ő Isten Fia, hanem hatalmas szavai és tettei révén bizonyult Isten küldöttének. Az Őt kísérő csodák és jelek alátámasztják teremtői, megváltói és örök királyi mivoltát, ezek küldetésének és tanításának lényegi részét képezik. Az eddigiek alapján az Isten által véghezvitt csodák definícióját (D3) még precízebben így fogalmazhatjuk meg: D3: A csodák csodálatra méltó és rendkívüli cselekedetek és események, amelyeket Isten vagy Fia, Jézus Krisztus tesz, amelyek gyakran a természeti törvények hatókörén kívül mennek végbe. A démonok által történő csodáktól eltérően Isten csodái a következő célokat szolgálhatják: Dicsőítik Istent [pl. a teremtés (Zsoltár 19,2), a vakon született meggyógyítása (János 9,3b)] Bizonyítják irántunk való szeretetét [pl. a pusztában víz fakad a sziklából (2Mózes 17,1-6), Illést hollók látják el ennivalóval (1Királyok 17,6)] Megerősítenek hitünkben [pl. a kánai menyegző bora (János 2,11b)] Vagy megmentenek a bajból [pl. a vihar lecsendesítése (Márk 4,39)] A hit csodája Korunk legnagyobb csodái közé tartozik, ha az emberek követik Jézus hívását, és ez által örök életet találnak. Ilyenkor nem a természet törvényeit kell hatályon kívül helyezni, hanem az ember eddigi gondolkodásmódját kell újjal felcserélni. A Cselekedetek Könyvében (16,23-34) a filippi börtönőr példáján mutatja meg, milyen változáson megy át az Istentől távol élő ember, amikor hitre jut. A börtönőrnek arra a kérdésére, hogy „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”, Pál és Szilász ezt válaszolja: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Miért nem azt mondja Pál a börtönőrnek, hogy higgyen Istenben? Mert a börtönőr erre nyilván azt felelte volna, hogy nekik ott, Görögországban vannak bőven isteneik – Zeusz, Kronosz, Rhea, Poszeidón, Hádész, Apollón, Artemisz, Hermész. De Pál a keresztre feszített és a halálból feltámadt Jézust nevezi meg. Csak benne lehet üdvösséget és örök életet találni. A börtönőr kérdésére, hogy hogyan menekülhet meg, csak egyetlen válasz létezett, ez a válasz így hangzott akkor, és ma is így hangzik: Jézus! Ezt megértette ez az ember, és elfogadta Jézust személyes Megváltójának. Figyelemre méltó, hogy mennyi időre volt szüksége a börtönőrnek a döntéshez. Éjféltájban hallott először a bűn rabságából való menekülés útjáról. Pál és Szilász erről valószínűleg részletesebben is beszéltek vele, de – még ha feltételezzük is, hogy ezzel eltelt néhány óra – mindez megtörtént egy napon belül. Ez egyes olvasóknak, akik ma először vesznek tudomást az üdvösség örömhíréről, nagy bátorítást jelenthet. Nem szükséges előbb 23 vagy 168 prédikációt végighallgatni, hogy azután megtérhessünk. Az evangélium ereje azonnal hat. Amikor a hit csodája megtörténik velünk, nem kell a természeti törvények fölé kerekednünk. De szinte mindig ott vannak a saját akaratunk nehezen áttörhető falai, amelyeken túl kell jutnunk: megrögzött gondolkodásmódunk falai a büszkeség és az önigazság falai a megkeményedett szív falai. A döntés hatása meghalad minden emberésszel felfoghatót és elképzelhetőt. Aki hitre jut, a kárhozat útjáról az üdvösség útjára tér, és még azon a napon mennyei polgár lesz: „Nekünk a Mennyben van polgárjogunk” (Filippi 3,20). Ebből láthatjuk, hogy a lehető legnagyobb dolog, ami az életben velünk történhet, ha a Jézus Krisztusba vetett személyes hitre jutunk, azaz megtérünk. Döntsd el még ma, hogy Jézus Krisztussal akarsz élni! A következő imádság segíthet abban, hogy a megmentő hit útjára lépj, és részese lehess az üdvösségnek: „Úr Jézus Krisztus, én is szeretnék hozzád kerülni, üdvözülni. Tisztítsd meg életemet a büszkeségtől és minden egyéb bűntől. Hiszem, hogy Isten vagy, és értünk, emberekért jöttél el testben erre a Földre. Hiszem, hogy miattam is meghaltál, és érettem feltámadtál. Te váltottál meg engem a bűneimtől. Most rád bízom magamat, és befogadlak az életembe. Kérlek, vegyél lakozást a szívemben, legyél az életem Ura, és vezess biztosan a mennyei célba. Ámen.” Dr. Ing. Werner Gitt nyug. igazgató és professzor